A plenáris előadások és a délutáni műhelyekben folyó interaktív munka is három felekezet közösségében, szolidaritásában folyt. A konferencia részvevőit külön köszöntötte dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, Steinbach József dunántúli református püspök és Isó Zoltán evangélikus lelkipásztor.

Levélben küldte el köszöntését dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, miniszteri biztos. Az egyházvezetők is kifejezték azon gondolatukat, hogy a reformáció fontos része – a szó eredeti értelme szerint – a „visszatérés” ahhoz a kiindulóponthoz, amely Jézus Krisztus.

A változás gyökere sokszor valamilyen egyéni vagy közösségi krízis, amely a kimozdulást, a jó felé való elmozdulást sürgeti. Egy olyan közegben ahol a radikális kérdezés és ítélkezés ideje lejárt, az Írásból vett modellezés képessége és Jézus együttérzése afelé indíthat el más és más liturgikus terekhez szokott közösségeket, hogy együtt lássuk meg a középponthoz való viszonyunkat. Így történt ez Veszprémben is. Isten az ember megváltozásában: reformációjában és transzformációjában érdekelt.

Dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető professzora előadásában kiemelte, hogy „Jézus a megosztás útját mutatta fel: azt az alternatív valóságot, amelyben nem a különbségtételek, az elkülönítés mozzanata határozzák meg az értékrendet, nem a szabályok, ítéletek és szentség igénye diktál. Nem az embernek a vallásgyakorlatban nyújtott jó teljesítménye határozza meg az Atya iránta való lojalitását. Valójában az együttérzés adja a hiteles hit belső dinamikáját.”

A megújulás mintáihoz és a párbeszéd szükségességéhez járult hozzá dr. Csernai Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola római katolikus tanára, aki Jézus hívó szavát helyezte előadása középpontjába:  „Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” (János 17. 22.) Csernai Balázs megnevezte az útkeresés zsákutcáit, a „kirakat” ökumené hibáit és szólt arról a partikuláris közösségről, amikor csak „majdnem” vagyunk otthon keresztény közösségeinkben. Az imádságban ráismerünk Istenre és egyre inkább egymásra. „Ha Istennel személyes egységben vagyunk, akkor meglesz a közösség egysége is” – mondta az előadó.

Dr. Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem emeritus professzora Óegyházi teológiai közösségünk, mint egy mai párbeszéd forrása címmel tartotta meg előadását. Szűcs Ferenc kiemelte, hogy a reformátori teológiai nyelv abból a latin, római örökségből származott, amelyet Augustinus és Aquinói Szent Tamás is használt. A közös terminológia a tisztán látás és az argumentáló készség a hitvallás megfogalmazására is kiterjed. Idézte Madách Imre Az ember tragédiájának VII. színében lezajló párbajt, amely a korai egyház vitáját szólaltatja meg az áriánusokkal szemben. „A vita egy betű, az »i« betű betoldásáról vagy kihagyásáról szólt, de a magyar nyelvben sem mindegy, hogy valakit »igaz« vagy »gaz« embernek tartunk” – mondta szójátékkal élve a professzor.

A délutáni műhelyekben a konfesszió igénye mellé odakerült a „transzformáció” dimenziója is. Gyakorlati keresztyénségünk sokszor csak „tudja”, hogy a reformációnak folytatódnia kell, de nem tudja hogyan. Az áldás közösségi tere jelent meg az interaktív, megosztáson alapuló műhelyekben. Az egyik csoport Toókos Péter Jánossal közösen indult el a zsoltárimádság útján. Némethné Sz. Tóth Ildikó és Szabó György a szimbólumok „földjére” vezették a konferencia részvevőit, hogy arra találjanak rá „ami feltétlenül érint minket” (Tillich). Csizmazia Bulcsú a jézusi ökonómiát állította a középpontba: „Senki sem jut az Atyához, csak általam.”

Pethő Judit műhelyében arra az ívre került a megújulás keresése, amelynek egyik végén az egyén, a másik pontján a közösség áll. A konferencia napjára készült el, nyílt meg Votin Dóra festőművész Eltüntetett képek című tárlata. A reformáció hónapjában a Kálvin János parki református templomban nem csak hófehér vásznak voltak. A fehér festék különböző vastagságú, néhol áttetsző rétegekben került a festményekre, így az eredeti művekből is felsejlik valami. Az átfestés, a rombolás gesztusával a képek mind fizikai, mind szellemi értelemben többrétegűek lettek, példázva az épülés, pusztítás, újjászületés valóságát.

„Az utaknak céljuk van” – mondta Márai Sándor. Az „Utak” konferencia a keresztény hit egész életre kiterjedő áldását, az együttérzés etikáját szólaltatta meg.