Vidám táborral indult a nyár az őrimagyarósdi hittanosoknak

Vidám táborral indult a nyár az őrimagyarósdi hittanosoknak

Share this content.

Szöveg: Pethő-Udvardi Andrea, fotó: Pethő Attila
Őrimagyarósd – Az idei évben harmadik alkalommal szervezett tematikus tábort az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség hittanosainak. A tábor időpontja az eddigi bevált gyakorlat szerint a nyári szünet első hete volt, helyszíne pedig a gyülekezet táborhelye, az Életfa Evangélikus Ifjúsági Tábor.

A napindító áhítatok, interaktív hittanfoglalkozások témájául a gyülekezet lelkészei ezúttal Jézus csodatételeit választották.

Kisebbeknek, nagyobbaknak, lányoknak, fiúknak egyaránt szerettek volna kedvében járni a szervezők a program összeállításánál, így minden napra jutott kézműves- és sportfoglalkozás is.

A gyerekek a hét során készítettek gyógynövényképet, karkötőt, égetett dísztárgyakat, agyagoztak és hajtogattak. De minden napra jutott mozgás, kirándulás is, a lelkes táborozók gyalogtúrát tettek a közeli Rókalyuk-forrásig, biciklivel ellátogattak egy vadregényes erdei úton a szőcei tőzegmohaláphoz, és megtekintették a Körmenden nemrégiben nyílt Vadászlak-kiállítást is, majd bejárták a Batthyány-kastély kiállítótermeit.

A tábort idén is egy szülőkkel közös grillezés zárta, melyet a helyi védőnő segítségével egészséges pizza sütésével is kiegészítettek a gyerekek.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!