Köveskúti Péter, a csabai Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus gimnázium igazgatója elmondta, egy tízperces filmet készítenek végzős diákjaik számára, amivel megpróbálják némileg pótolni a hagyományos ballagást. Ennek összeállításához kamerával végigjárta az intézményt a megszokott ballagási útvonalon, egy volt diákjuk pedig drónfelvételt készített az iskoláról, illetve a nagytemplomról, ahol a búcsúztatás lenne. Erre mondták rá az iskolalelkésszel és a diákönkormányzat vezetőjével ünnepi beszédeiket, így vetítik majd le a kisfilmet a ballagás eredeti időpontjában.
Hagyományosan vett ballagás nem lesz a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) tagintézményeiben – mondta Mucsi Balázs főigazgató. Igyekeznek valamilyen módon mégis kedveskedni a végzősöknek, emlékezetessé tenni azt, hogy befejezték a középiskolai tanulmányaikat. Hogy ez miként valósul meg, tagintézményenként változó.
Van olyan középiskola, ahol az érettségire érkező tanulóknak adnak egy-egy tarisznyát, benne a szokásos kellékekkel. Máshol arra számítanak, hogy esetleg a tanév végén visszatérhetnek az intézmény falai közé mindannyian, és akkor tartanák meg a ballagást. Vannak olyan középiskolák, ahol a következő tanév legelejére visszacsábítanák a mostani végzősöket, bár kérdés, hogy ez miként kivitelezhető, mivel addigra a gyerekek vélhetően a felsőoktatásban, másik képzésben, esetleg a munka világában lesznek.
Szarvason a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban is videó-összeállítással búcsúztatják a végzősöket – számolt be Mészáros Tünde igazgatóhelyettes. Kifejtette, az eddigi években megszokott forgatókönyv alapján vesznek fel a következő héten rövidebb filmeket, amiket összevágva a Körös TV közvetít majd, várhatóan május második hetében.
Ebben benne lesz a hagyományos templomi ünnepség, ezen belül a búcsúztatószövegek és a ballagódalok, -versek is elhangzanak. Beillesztenek továbbá fotókat és néhány pillanatot a szalagavatóból is. A videót terveik szerint DVD-re írják, és átadják majd a bizonyítványokkal együtt végzőseiknek.