De vajon milyen lehetett egy tanévnyitó kétezer évvel ezelőtt? Mondjuk Názáretben, abban a városban, ahol Jézus felnőtt? Lukács evangélista tudósít arról a beszédről, amit a Mester nyilvános tanítói működésének kezdetén mondott el, és amiben nem csupán egy új tanévet, hanem az Úr kedves esztendejének nyitányát hirdette meg. Ez a beszéd a helyi zsinagógában hangzott el, ami nemcsak az imádság, de a közös tanulás és felolvasás házát is jelentette. A tananyagot az egyes bibliai könyvek tekercsei adták. A tanmenet pedig meglehetősen szabad volt, hiszen Jézus maga dönthette el, hogy mit olvas fel a kezébe kapott ézsaiási próféciákból. Ő ezt a szakaszt választotta:
„Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lk 4,18-19)
Lukács szemléletesen írja le azt az atmoszférát, amit Jézus igeválasztása teremtett: „Akkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a tekintete rajta függött; ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.” (Lk 4,20-21)
De a visszhang több, mint meglepő volt: kis híján a Mester életébe került az ézsaiási prófécia aktualizálása. A történet majdnem véres lincselésbe torkollott, hiszen a végén ezt olvassuk: „mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; ő azonban átment közöttük, és eltávozott.” (Lk 4,28-30)
Vajon miért ez a gyilkos harag? A válasz összetett. Egyrészről: a názáretiek Jézusban csupán Józsefnek, a helyi ácsnak a fiát látták, ezért istenkáromlásnak tűnhetett számukra, hogy Jézus önmagára értelmezi a messiási jövendölést: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára…” Ezek szerint Ő lenne az, akit az Atya felkent a Lélekkel, hogy evangéliumot, azaz szabadulást, gyógyulást hirdessen a szegényeknek, vakoknak, foglyoknak?
Másrészt pedig, a vakgyűlölet forrása az a gyanú volt, ami felbőszítette a zsinagógai gyülekezetet: hogyha mindez itt és most teljesedett be, akkor ezek szerint ők lennének a szegények, a vakok, a foglyok, akik Jézus szabadítására szorulnak?
Legyünk őszinték! Bizony, mi is sokszor toljuk el magunktól Isten igéjének valódi énünket megmutató tükrét. Nehezen fogadjuk el, hogy akárhány évesen, akárhány iskolát kijárva is, újra meg újra tanítványként rászorulunk arra, hogy a Mester ismét a kezébe vegyen minket, és tovább formálja az életünket…
A tanévnyitókon mindig felhangzik, sőt, remélhetőleg együtt énekeljük nemzeti imánkat, amelyben többek között „víg esztendőért” is könyörgünk. Félreértések elkerülése végett tisztázandó, hogy ez nem gondtalan vidámságot jelent, hanem Isten megújuló kegyelmének az ajándékát, amit Jézus hirdetett meg és hozott el közénk.
Szemben az akkori vaksi názáretiekkel, bárcsak mi meglátnánk, elfogadnánk az itt és most felkínált lehetőséget. Hogy a most induló új tanév, minden bizonytalanságával, nyitott kérdésével és kínzó kétségével együtt lehet számunkra az Úr kedves esztendeje, amelyben megújul rajtunk az Ő gondviselő és pásztorló szeretete.
Az új tanév küszöbén imádkozzunk együtt az énekszerző soraival:
„Jézus, hűséges tanítónk, Szólj, hogy megismerhessünk,
Téged, igaz boldogítónk, tiszta szívből szeressünk.
Mert kik sötétségben jártunk, Benned örök fényt találtunk!”
A jegyzet elhangzott a Kossuth Rádióban, 2020. augusztus 31-én.