Természetesen rengeteg tehetségtelennel is találkozom. Kínlódik a szerencsétlen, szaggatja a húrokat, erőlködik, de olyan hamis és borzalmas az egész, hogy menekülhetnékem támad. Az is megdöbbentő számomra, ha valaki playbackről játszik. (Bár az előadó úgy tesz, mintha zenélne, nem élő a produkció: felvételről szól a muzsika. – A szerk.) Nem biztos, hogy mindenki látja, de nekem zenészként feltűnik, hogy a kezének a mozgása nem egyezik az elhangzó hangokkal. Szépen szól, de nem igaz. Mindkettőt gyorsan otthagyom.

Az igazi zene viszont megállít. Szívom magamba a harmóniát, nem akarom, hogy vége legyen. Részese akarok lenni. Majd meggyógyul a huzatot kapott nyakam, majd jön másik busz a lekésett helyett. Ilyenkor legszívesebben beállnék közéjük.

A flashmob – magyarítva: villámcsődület – ennek a meglepetéssel „felturbózott” változata. Többször is belebotlottam már ilyen meglepetéskoncertbe. Az embernek mindig lenne mit csinálni, min agyalni, merre sietni, ezért épp csak a szeme sarkából sandít egy furcsán viselkedő járókelőre az utcán, aki egyszer csak előkap egy hangszert, és elkezd rajta játszani. Biztos koldus vagy részeg vagy utcazenész. Mindegy. A népek továbbsietnek ezerfelé. Egy fecske nem csinál nyarat. De akkor valahonnan felbukkan egy újabb különös alak. Rajta sincs öltöny vagy a szerephez illő ruha. Járókelőnek tűnik, mint mi, de már fölsejlik bennünk a gyanú, hogy ők ketten összetartoznak. Az összhang köztük lelassítja lépteinket. És csak pillanatok kérdése, hogy újabb és újabb „senkikről” derüljön ki: csodás hangszeresek vagy aranytorkú énekesek. A felcsendülő harmónia megállítja a forgalmat.

Van, aki ilyenkor a telefonja után kapkod, mindent meg akar örökíteni. Más csak áll megbabonázva. Néhányan bekapcsolódnak az énekbe, dúdolják a dallamot, az arcukat a napfény felé tartják. Van, aki mosolygós gyanakvással figyel: kiről derül még ki, hogy a titokzatos utcai ajándékozók közé tartozik? És valóban egyre újabbak bukkannak fel a tömegből.

Megesett, hogy étteremben voltam véletlen nézője egy flashmobnak. Anyuka, a karján kicsinyével, szoprán szólista lett hirtelen, egy takarítóruhás férfi fuvolát húzott elő. A tálcát hozó fiatalember szárnyaló hangon énekelt a terem túlsó sarkában mosogató konyhással.

Aki maga is zenél, vagy kórusban énekel, tudja, milyen más úgy fellépni, ha nem áll mellettünk a megszokott közeg, az ugyanazt játszó, éneklő társak. Valami nagy benső biztonság kell ahhoz, hogy ez így megszólaljon. De megszólal. Körülvesz és átölel bennünket a megvalósult összhang. Hozzá igazodik a légzésünk, a szívdobogásunk, ott lüktet az ereinkben. Nem tudunk elmenni mellette anélkül, hogy megérintene bennünket.

Átéljük a pünkösd csodáját. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2019. június 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.