„Csak egy óra hetente, és kész. Az rendben, hogy nem erkölcstan. Még csak az hiányozna, hogy beszóljon a gyerek otthon, amikor egyáltalán semmit nem ért.”

Jó, bólintok, ha ennyi, hát ennyi. Nem normális dolog, de jön szembe mindenféle. Alig van egészben család, láttam már sok furcsaságot, és az én dolgom az, hogy szórjam a magot, az Úr meg vagy ad életet, növekedést, termést, vagy nem. Nyilván jobb lenne az otthonról hozott alapokra tovább építeni, de ez ritkán adatik meg.

Peti viszont olyan kedves és bújós. El is felejtem a reménytelenséget, amely először elkapott vele kapcsolatban. Az anyukája meg egyre többször állít meg beszélgetni. „Mert az élet nem olyan egyszerű ám, ahogy azt a magukat erkölcsösnek mondók hiszik” – említi gyakran. Nemrég költöztek ide, alig ismerem, pedig nem lakunk messze egymástól. Egy költözés meggyötri az embert, nem csoda, ha fáradt, nyúzott az anyuka. De ahogy telnek a hetek, semmi nem változik. A házuk redőnye mindig le van engedve, az ajtó zárva, hatalmas kutya vicsorog a kerítés mögött, és hiába próbál bejutni az ember, senki sem nyit ajtót. Csak melegebb napokon lehet valamit látni az életükből: ilyenkor tele lesz a szárítókötél kis ruhákkal. Majd leszakad, annyi van. Kicsi és nagyobb, lányos-fiús, rengeteg. Aztán kiszalad az udvarra néhány kis maszatos lurkó. Fogalmam sincs, hányan lehetnek, próbálom megszámolni őket, de nagyon gyorsan születhettek egymás után, egyik kicsi, másik pici. Néha egy-egy nagyobb is előbukkan.

Az iskolásokkal már megismerkedtem, ők köszönnek is. A kis vadócok csak mosolyognak, mindig mosolyognak. Amelyik tud beszélni, megszólít: „Hoztál nekem valamit?” Ha van egy szem cukrom vagy egy almám, mohón kap utána. Erre aztán a testvérei is összeszaladnak. A sietségben a kisebbek hasra esnek, maszatos kézzel morzsolgatják a könnyeiket. A kéregető nem osztja meg velük, amit szerzett. Nem is kérik, tudják jól a szabályokat, csak nézik vágyakozva, nem nyúlnak utána.

Mostanra kialakult a technikám. Néha beteszek egy zacskó almát vagy egy-két doboz tojást. Ünnepekkor valami édességet, kekszet, csokit. Nem adom kézből kézbe, legyen csak úgy égből kapott csomag. Talán elfogadni se könnyű felnőtt fejjel. Nem tudom.

Petivel viszont jól kijövünk. Mosolygós, aranyos kisfiú. Nem tudom, mennyit ért meg a történetekből, de kétség nem fér hozzá, figyel. Ha valamiért hálát adunk, gyakran említi valamelyik iskolai barátját, vagy hogy finom volt az ebéd. Aztán egy nap kiböki: kistestvérük lesz. A gyerekek első–másodikban még azt mondják időnként, amit valaki mástól hallottak, és megtetszett nekik, vagy amire vágynak. Nem hazudnak, csak képzelnek jó erősen.

Megkérdezem az egyik idősebb testvérét, hogy igaz-e a hír. Ő már árnyaltabban válaszol: „Igen, lenne, de anya nem akarja. Feri sem akarja, hogy anyának új gyereke legyen.” Feri a férfi a házban. Nem hívják apának. Még anya barátjának sem.

Mostanra sok minden világossá vált számomra. Anya is, a nagyok is el-elszólták magukat, és a helyzet valóban nem egyszerű. Az anya valamikor egyedül maradt a három gyerekével, az apa börtönbe került, nagymamájuk sincs, nagy volt a szegénység, nem tudott megküzdeni vele. „Aztán Feri elkezdett futtatni.” Csak párszor egy hónapban. Aztán egyre többször, végül rendszeresen. „Csak az a baj, hogy anya folyton terhes lesz – mondta a nagylány –, és olyankor kiesik a munkából, és Feri haragszik rá. Mert akkor nem tudja futtatni.”

A nagylány nem pontosan érti, mit dolgozik anya. Nagyon furcsa, hogy ilyen természetesen beszél róla, minden rezzenés, titkolózás nélkül. Világos, hogy neki ez csak annyit jelent: anya fut, és nagy pocakkal azt nem lehet jól csinálni. Feri meg haragszik ezért, mert kellene a pénz. Mindenkinek igaza van.

„Hányan is vagytok testvérek?” – kérdezem a nagyot. A nagylány negyedikes. Magában számol, kicsit bizonytalan. Nem olyan egyszerű ez, hiszen van olyan, aki már nem lakik velük, mert megnőtt, és vannak ők hárman, akiknek ez a nevük, meg a kicsik, akik anya nevét kapták. Szóval összesen kilenc, ha mindenki számít.

Kilenc! Megdöbbenek. Kilenc gyerek! Ennyire azért nem számítottam. Olyan kicsi, törékeny nő az anyjuk. A kicsik meg akkor tényleg gyorsan jöttek egymás után. És most megint gyereket vár. A tizediket. És nem akarja. Szegény kis megfogant élet… Néha nem értem, miért oda érkezik egy-egy gyerek, ahová, és hogyhogy nem születik máshol, ahol annyira várják. De nem vagyok az Úristen tanácsadója. Most sem az a kérdés, hogy miért jött, hanem hogy mi lesz a tizedik kicsi sorsa. Szíven üt az egész. Fogalmam sincs, mi lenne a jó, mit lehet ebből a helyzetből kihozni.

Amúgy a nagyobbak kedves és kezelhető gyerekek. Nem az iskola rémei. Tisztelettudó, mosolygós lurkók. Peti meg kifejezetten a kedvencem. Lovagias és huncut. Nagyon szeretteti magát. Vagy csak bennem van valami olyan szerkezet, amelyik mindig kicsit kivételezve, csöppet – de tényleg csak egy leheletnyit – jobban kedveli azokat, akiknek nagyobb szükségük van erre?

Emlékszem, az iskola udvarán álltam egy szünetben, élveztem a napsütést, és mindenféle gyerek odaszaladt hozzám egy ölelésre. Hittanosom, ismerősöm, fiúk-lányok, és mindet megöleltem, aki odabújt. Aztán elgondolkodtam: hogy lehet az, hogy a sajá- tom csak intett, és szaladt tovább a pajtásaival? Neki akkor nem volt szüksége érintésre, simogatásra. Talán jól is van ez így.

Most viszont Peti elesettebb. És a nagylány is. „Anya nem akarja a kisbabát.” És látszik rajtuk, hogy szomorúak. Anyát hetek óta nem láttam. Persze ilyen már máskor is volt, sokat vagyok úton, meg ugye ő is.

Milyen furcsa, egymáshoz ilyen közel lakunk, és hasonló korúak is vagyunk, mégis mennyire más az életünk. Nekem minden gyerekem egy apától született. Sose kellett fontolgatnom, hogy megtartsam-e a bejelentkező kis életet, hanem mindig örömmel várhattam. Már az elsőnél is volt Istenem, volt reménységem. Neki mintha nehezebb útja lenne. A gyerekei lehetnének akár neveletlen, elvetemült kölykök is, de nem azok. Ha ennyit fontolgatja a kicsi sorsát, nem dönt könnyen. Ki tudja, kettőnk közül Jézus nem hozzá lépne-e előbb, ha most itt járna?

Imádkozom a tizedikért. Legyen helye, legyen Isten terve szerint élete. És a családért. Petikémért, aki olyan mohón szívja magába a történeteket, mint a kiszáradt föld az éltető esőt. A nagylányért, aki egyre gondterheltebb, és egyre többet beszélget velem. Valamit sejt, legalább arról, hogy az a kistestvér már nem valami, hanem valaki, és rossz lehet neki, ha nem akarják. Sőt valószínűleg veszélyes is rá nézve. Az anyáért, akit elsodort a tehetetlenség, és most nehéz kiszállnia a „rohanó járműből”. Az anyáért, aki kilenc gyereket már a világra hozott, mert mindig fájt a szíve méhének gyermekéért, és most már aggódik a megszületettekért, de fél az újabb érkezőtől. Akinek nem könnyű dönteni – magam sem mernék neki tanácsot adni, hiszen a döntés terhét ő fogja hordozni, mégpedig valószínűleg egyedül. Bárcsak mennyei Atyja lenne legalább, akire mindig számíthat!

Szívszorító, hogy nem tehetek semmit. Csak imádkozhatok. Pedig jó ez így. Majd az Isten elvégzi. Ő biztosan nem téved, nem hibázik.

X

Aztán eltelik egy hét, kettő, három. Az anyuka újra megjelenik az utcán. Vékonyka, sápadt, de a pocakját – meggymagnyi kis dombocska – büszkén hangsúlyozza a ruhája. Elmennék mellette egy gyors köszönéssel, mert sietek, de megállít: – Csak azt akartam mondani, hogy Peti nagyon szeret hozzád járni, és annyit mesél, olyan lelkes – mondja mosolyogva. – Jaj, ha látnád! Otthon el is készítette, amiről meséltél nekik, azt a Zoé bárkáját vagy mit. Tudod, a hajó a sok állattal, az a történet, amikor az árvíz volt. Hát annyit kacagtunk rajta, ahogy mesélte. Hogy jött a víz, és minden veszélyben volt – megáll, elkomolyodik –, de akkor Isten a bárkában megőrizte Zoét és a családját – hallgat. – És tudod, azt gondoltam, hogy a kisbabám, ha megszületik, lehetne… Zoé. Otthon kicsit leültem, és utánanéztem. Tudták, hogy a Zoé név azt jelenti: élet?

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 23. számában jelent meg, 2016. június 12-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.