A Zootopia című mesét film formában a múlt évben készítette a Walt Disney Studios, a magyar mozikban pedig idén mutatták be. Animációs játékfilm, amely egy állatok által benépesített, különleges világot mutat be.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy sok állat él itt kis helyre összezsúfolva, ahogy a bibliai Noé bárkájában együtt voltak kényszerűségből, vagy ahogyan egy állatkertben láthatjuk őket, hanem civilizáltan, falu- és városlakó polgárokként. A filmen megjelenő világ nyilván a mi világunknak egy sajátos tükörképe. Ahogy a teremtő Isten gazdag fantáziáját megjeleníti a földön élő sokféle és nagyon eltérő adottságú állat, úgy ebben a mesevilágban a mi világunk, illetve lakóinak sokszínűsége vonul fel játékosan előttünk.

Máris ott vagyunk az ezerféleképpen felvetődő izgalmas kérdésnél: mennyire hidalhatók át az adottságokban és a lehetőségekben meglévő különbségek? A sokat hangoztatott esélyegyenlőség mennyire valósítható meg a társadalomban, illetve ha továbbgondoljuk, mennyire valósul meg az egyházban vagy szűkebb környezetünkben, például a családjainkban?

Már a film elején, a Zootropolis felé tartó vonaton jól látszik, hogy ez egy olyan világ, amilyenről mi csak álmodunk. Ott valóban megteremtették az esélyegyenlőséget. A kicsi, a közepes és a nagy méretű utasoknak kicsi, közepes és nagy ajtón van módjuk fel- és leszállni. Az ülések megfelelő méretűek, az utazók így szemmagasságban ki tudnak nézni. Még a zsiráfokra is gondoltak, akiknek külön magasított kocsik állnak rendelkezésükre, hogy kényelmesen kinyújthassák a nyakukat… Bár ilyen figyelmesek, körültekintőek, a ránk bízottak adottságaira, képességeire, ismereteire és érzékenységére odafigyelők lennénk az egyházban is, amikor közösségi tereket alakítunk ki, amikor programokat szervezünk, amikor az istentiszteleteink liturgiáját formáljuk!

A film főhőse, a nyúl elhatározza, hogy ő bizony rendőr lesz. Családja igyekszik józan érvekkel lebeszélni: nem neki való az, hiszen az adottságai inkább répatermesztőnek vagy -árusnak teszik alkalmassá. Ő azonban hajthatatlan… Máris gondolhatunk akár Kálvin több évszázados teológiai kérdésére: Isten végtelen hatalma és tudása eleve predesztinál, és bizonyos pályára sodorna minket? Mekkora mozgásterünk van? Van-e egyáltalán?

Az első nyúl érkezése a rendőri kötelékbe nem arat osztatlan sikert. A rendőrfőnökben (bölény) sem vetődik fel, hogy komoly feladattal bízza meg új kollégáját, ezért a közlekedésiekhez küldi parkolási büntetőcédulák kihelyezésére. A komoly nyomozásra esélye sem volna, ha a véletlenek bájos együttállása nem teremtené meg a lehetőséget. Na, de ebben már benne van a politika is… Zootropolis polgármestere ki más lenne, mint az oroszlán, az alpolgármestere viszont a bárány. Érdekes a szerep- és a feladatmegosztás közöttük, mert a vezető az erő politikájában hisz, míg helyettese a kisebbségi jogok érvényesüléséért küzd.

A számtalan szellemes ötlet és az üzenetértékű szereposztások önmagukban is szórakoztatóak, mint például az, ahogy az egyik hivatalban, ahonnan azonnal kellenének a fontos adatok, éppen a lajhárok dolgoznak. A filmen nagyon jópofák, sokkal szerethetőbbek, mint a mindennapok bürokratái. Irigykedve néztem Zootropolist, ahol nincs szükség komoly falakra és acélkerítésekre, hogy szavatolják a lakók biztonságát. Ott a ragadozók és a növényevők is harmóniában élnek egymással.

A nyúl társa a nyomozásban a róka. Az amerikai bűnügyi filmekben teljesen megszokott, hogy egy fehér és egy fekete nyomozó ül társként egymás mellett a rendőrautóban. Ritkán gondolunk arra, hogy ez már megvalósult utópia. Pár évszázaddal ezelőtt még elképzelhetetlen volt, mert az előítéletek olyan erősek, a társadalmi, szociális és gazdasági különbségek olyan nagyok voltak közöttük. Bárcsak evangélikus egyházunkban is ilyen természetességgel tudnánk áthidalni a közöttünk lévő szemléletbeli, teológiai, mentalitásbeli különbségeket!

Napjaink égető kérdése is kikerülhetetlenné válik. Amikor néhány évtizeddel a vasfüggöny örvendetes lebontása után sajnálatos módon újra épülnek a kerítések az országhatárokon, Európát is sok kis ketreccé alakítva, akkor nagyon távolinak és utópisztikusnak tűnik az a világ, ahol az ember nem farkasa a másik embernek.

A Zootopia teljes történetét tudatosan nem mesélem el, hogy kedvet adjak a mesefilm megnézéséhez, illetve a benne felvetődő kérdések továbbgondolásához. Zárásként még csak annyit, hogy ez a mese azért is keltette fel az érdeklődésemet, mert nem csupán az amerikai „népek nagy kohója” eszményt véltem felfedezni benne, hanem Isten álmát. Azt, amelyről Ézsaiás próféta is beszél, és amelynek megvalósításáért az örökkévaló Úr hatalmas lépést tett. Elküldte – Isai leszármazottjaként – világunkba egyszülött fiát…

„Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérges kígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogy a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.” (Ézs 11,6–10) 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 23. számában jelent meg, 2016. június 12-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.