A 2014. évi induláskor mintegy száz fős csoport különböző felekezetű és korú, edzettségi állapotú, amatőr és profi futóval indult az akció, de az évek során a létszám 273 főre gyarapodott. Az 1517 km-es táv teljesítése jellemzően egyéni futások formájában történik, de a tagok kisebb-nagyobb alkalmi csoportjai számos futóversenyen is szaporították a megtett szakaszok hosszát. A futásokat a csoporttagok önállóan jegyzik be a Facebook-oldalon található táblázatba, így az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik a „verseny” állását, melyet a részvevők leginkább a saját kényelmességükkel szemben vívnak meg.
A dokumentált futások alapján 115 futótárs jegyzi fel több-kevesebb rendszerességgel teljesítményét. Amennyiben az 500. reformációi évben mindenki teljesíti a távot, 175 ezer km jöhetne össze, ami nagyjából négyszer érné körül az egyenlítőt. December végéig 83 ezer km teljesült, ami azt jelenti, hogy a táv nagyobbik fele, mintegy 92 ezer km még azért hátra van. Tizenöt fő már teljesítette a távot, de ők is szorgalmasan folytatják a futást, így növelik a csoport együttes teljesítményét, ami a megtett km-ek alapján már több mint 54 reformációi mérföldet (1517 km) jelent.
Az aktív csoporttagok számára a táv idei teljesítése még komoly kihívást jelent, de az október 31-i határidő szorítása reménység szerint felébresztheti az eddig szunnyadó energiákat is. Akinek épp e sorok olvasását követően támad kedve csatlakozásra, a Facebook-csoport adminisztrátorán, vagy bármely csoporttagon keresztül meghívást kaphat a zárt csoportba.
A tótkomlósi evangélikusok által készített plakát tanúsítsa, hogy A REFORMÁCIÓ – valóban – MEGMOZGATÓ ERŐ!