– A másik idei kitüntető címe a Károli-egyetemtől átvett Év Publikációja Díj. Ezzel a tavaly megjelent Coetus Ungaricus – A wittenbergi magyar diáktársaság 1555–1613 című kötetét ismerték el.

– Nagyon örültem ennek a díjnak. A könyv olyan témáról szól, amely a református egyház múltjáról mesél. A wittenbergi egyetemen volt egy magyar diáktársaság, amelybe a református egyház első néhány nemzedéke járt. Az akkori értelmiség olyan helyzetben tanult, amikor nem volt Magyarországon egyetem. Voltak, akik a hazai kollégium után Magyarországon maradtak tanárként, lelkészként. Mások pedig külföldön tanultak, ők alkották a későbbi vezetőréteget. A diáktársaság anyagai kutathatók, és nemcsak az életrajzaikat gyűjtöttem össze, hanem a Wittenbergben kiadott, főként latin nyelvű munkáikat is.

– A wittenbergi diáktársaság a mai felsőoktatásnak is példát mutathat?

– Mindenképpen érdekes a történetük, mert akkoriban és ott is azon mentek a viták, mint ma: például, hogy mennyire legyen autonóm egy egyetem, vagy milyen irányzat legyen uralkodóvá. A wittenbergi egyetem evangélikus volt, és egy idő után már nem viselték el, hogy református diáktársaság működjön náluk.

– Tavaly, a reformáció emlékévében rengeteg előadást tartott, hazai és nemzetközi konferenciákon is részt vett. Gondolom, az idei esztendő nem ennyire feszített.

– Nem, de most érik be a tavalyi munka gyümölcse. Az előadásaim végleges szövegeit készítem el, hogy kötetben is megjelenhessenek. Tehát az évforduló még idén is sok munkával lát el.

– És milyen további tervei vannak a közeljövőre?

– A wittenbergi diákokról szóló könyvnek része egy adattár, amely lényegében a korabeli református egyház vezetőit mutatja be. Ezt internetes adatbázis formájában is szeretném elkészíteni, hogy könnyen hozzáférhető és folyamatosan javítható legyen. A diáktársasággal kapcsolatos kutatást ugyanis nem lehetett befejezni, csak valahol abbahagyni, hiszen folyamatosan újabb és újabb adatok kerülnek elő, amelyek aktualizálják a könyvben megjelenteket. A munka egyébként a wittenbergi egyetemről is szól, ezért német fordítást is készíttettem, amely remélhetőleg németországi tudományos kiadónál jelenik majd meg. A fordító egy Magyarországon élő nyugalmazott evangélikus lelkész, Albrecht Friedrich. Amint lezárom ezt a témát, fontos tervem, hogy Szenci Molnár Albert levelezését újra kiadjam. A korábbi megjelenés óta sokkal többet tudunk a korszakról, és újabb levelek is előkerültek. A könyvtárak tartalmát már ismerjük, de a levéltárakból sok új forráshoz jutunk hozzá. Arra is volt már példa, hogy egy német ismerősöm talált az egyik ottani levéltárban egy addig ismeretlen Szenci-levelet, és átadta nekünk. A kiadványhoz kapcsolódó nagy munkát már korábban elkezdtem, csak be kell fejeznem.

Az interjú teljes terjedelemben itt olvasható el.