Amikor múlt év decemberében a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban az első „ismeretlen eredetű” tüdőgyulladásos megbetegedéseket regisztrálták, kevesen gondolták, hogy a koronavírus ilyen félelmetes gyorsasággal eléri Európát, és hamarosan közvetlen közelről érinti majd a mi életünket is. Ma már felelős gondolkodású ember aligha hiheti, hogy a járvány okozta veszélyt félvállról lehet venni. Tekintettel arra, hogy e vírus okozta megbetegedésnek – e sorok írásakor legalábbis – ismert gyógymódja nincs, felértékelődik minden olyan erőfeszítés, amely megpróbálja a kór terjedését megakadályozni, de legalább korlátok közé szorítani.

Ezt célozta például az olasz miniszterelnök rendelete, amely az országot zónákra osztva igyekezett gátolni a fertőzés terjedését. Idővel azután az egész országra kiterjesztették a legmagasabb fokú óvintézkedéseket. Az elrendelt iskolai szünetek, a színházi előadások, koncertek és sportesemények lemondása vagy legalábbis ez utóbbiak „zárt kapus” megrendezése egyre több helyütt vált általánossá. Sok munkahely, ahol ez lehetséges, otthoni munkavégzést ajánlott dolgozóinak. A veszélyes időszak otthoni átvészelésének lehetősége azután magával vonta az éléskamrák tartalékokkal való feltöltésének gondolatát is. Megtörtént az elkülönítőhelyeknek a kialakítása is, ahol elhelyezhetik azokat, akiknél fennáll a fertőzés gyanúja.

Sokakat talán meglepett, amikor még az egyházvezetők is megnyilvánultak a kérdésben, felhíva a figyelmet bizonyos higiénés szabályok betartására, kezdve a templomkapuban szokásos kézfogástól az úrvacsora vételének gyakorlatáig.

Hozzá kellett hát szoknunk, hogy már nem csak a világhíradók távoli eseményeket otthonunkba hozó tudósításaiban hallunk minderről, hanem saját mindennapjaink feladata lett: Vegyük komolyan a fenyegetést, és tegyünk meg ellene mindent, ami tőlünk telik. Legyen az rendszeres kézmosás, körültekintő viselkedés vagy karantén.

Karantén… A történelem során először a jelentős tengerparti kereskedővárosok kapcsán találkozunk annak írásos emlékével, hogy a kikötőbe befutni készülő, távoli vidékekről érkezett hajókat egy ideig várakozásra kényszerítették. Velencében 1374-ben a vesztegzár alatt töltendő időt harminc napban állapították meg. Raguza városi tanácsa 1377-ben hozott döntést arról, hogy a kikötőbe csak negyven nap elteltével hajózhatnak be a messze földről érkezett kereskedők. Ezt a negyvennapos várakozást azután Velencében is gyakorlattá tették.

Innen ered a karantén elnevezés: az olasz quaranta giorni azt jelenti, „negyven nap”. Negyven nap, amely arra szolgál, hogy megóvja a várost, a közösséget s a benne élő embereket a fenyegető veszélytől. Attól, ami megbetegít, ami legyűr és tönkretesz.

Quaranta giorni – negyven nap. Az evangéliumok híradása szerint Jézus ennyi időt tölt a pusztában böjtöléssel. Isten szent Fia – ahogy Luther szavaival énekeljük is – érettünk síkra száll. Megkezdi a bajvívást a kísértéssel, a bűn éjjelével, a halál erőivel szemben. Nem veszi félvállról e küzdelmet. Hisz tudja, milyen romboló erővel van dolga. Odaszánja hát az időt. Odaszánja a győzelemért egész életét.

Quaranta giorni – negyven nap. A keresztény gyakorlatban eddig tart a böjtidő. Az idő, amely arra is hivatott figyelmeztetni bennünket, hogy vegyük komolyan a fenyegetést. Az életünket megrontó bűn, a lehúzó kísértés, az emberi közösségeket megosztó gyűlölködés a vírusokhoz hasonlóan megbetegít, legyűr és tönkretesz. Szükségünk van arra, hogy ezt is komolyan vegyük. Szükségünk van a védekezésre. És arra, hogy odaforduljunk a gyógyulásunkért munkáló Drága Orvoshoz.

A járvány világszintű megjelenése minden borzalma ellenére bizonyos területeken tanulsággal is járhat majd. Számunkra talán az egyik ilyen épp ez lehet: meg kell becsülnünk és komolyan kell vennünk mindazt, ami testilelki egészségünket, higiéniánkat munkálja. Nem utolsósorban a böjt negyven napja, a quaranta giorni.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 11–12. számában jelent meg 2020. március 29-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.