– Professzor úr, először is tisztázzuk: biztos, hogy október 31-én történt?

– Igen, az egészen biztos Luther későbbi közlése szerint, a dátum nem kérdéses, hogy kiknek tette közzé Luther Márton ezt a 95 tételt, illetve hogy hogyan, milyen nyelven tette ezt – az már sokkal izgalmasabb kérdés! Csakúgy, mint az, hogy pontosan hol történt…

– Miért ezt a napot választotta ki Luther Márton?

– Erre többféle magyarázat létezhet. Elsősorban Mindenszentek ünnepe nagyon jó lehetőséget kínált erre: ez a szentek közbenjárását, illetve a szentek fölhalmozott jócselekedeteiből való részesedést, a búcsúcédulák egyik alapját érinthette. Kézenfekvőnek tűnik, hogy itt alkalmas volt tematizálni ezt a kérdés-összefüggést. Persze az időpontválasztásban benne lehetett az is, hogy addigra nagyon sok konfliktus éleződött már ki a két szászországi rész között: Bölcs Frigyes országában nem engedték a búcsúcédulákat árusítani, a másikban igen. Ezért a gyülekezet tagjai megosztottak voltak.

– Az imént azt mondta, hogy nem biztos a helyszín. De hiszen úgy tanultuk, hogy a wittenbergi vártemplom kapujára szögezte ki ezeket a papírlapokat… Akkor ez talán legenda?

– Igen, inkább e körül található sok-sok kérdőjel: hogy megtörtént-e abban az időben a vártemplom kapujára való kiszögezés vagy sem. A legtöbben arra hajlanak, hogy ez mindenképpen valamiféle később rögzült hagyomány. A dolog azért is izgalmas, mert egy latin nyelvű szöveggel – ami a 95 tétel eredeti nyelve – vajon mit ért volna el Luther, ha az emberek elkezdik olvasgatni? Nyilvánvaló, ez elsősorban a „hivatalosoknak”, tudós embereknek szóló, vitára hívó összegzése volt mindannak, amit Luther Márton abban a kérdéskörben problémásnak talált.

– Igen, az olvasás kérdése… 499 éve bizonyosan kevesek voltak e tudás birtokában…

– Önmagában az egész reformáció összefüggésében fontos, hogy hányan tudtak olvasni. Nemcsak a 95 tételnél, hanem ami ennél is fontosabb: például a Szentírás olvasására nézve. A Szentírás kiadása nagyon kis számban történt abban az időben, egyrészt, mert nagyon drága volt, másrészt mert kevesen tudták volna olvasni. A lutheri reformáció a hangzó igében, a hallható igében találja meg a legfőbb motorját. A 95 tételnél Luther később, az Asztali beszélgetésekben úgy emlékszik vissza, hogy „néhány hét alatt egész Németországot bejárta a 95 tétel”. És Magyarországon is megtaláljuk annak a nyomát, hogy néhány hónappal a reformáció kezdete után német polgárok erről vitatkoztak egymással.

– Tehát még abban az évben, 1517-ben, Németország-szerte, sőt, Európa-szerte híre ment Luther Márton vitára indító téziseinek. Ma hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy egy hír percek alatt bejárja a világ(háló)t, igen nagy szó – ha belegondolunk –, hogy 500 évvel ezelőtt milyen lehetőségek voltak.

– Igen, így van. Azt is fontos megemlíteni, hogy a wittenbergi egyetemen is téma lett, 1518-ra már az egész egyházat, tudós körökben, hivatalos körökben foglalkoztató téma volt.

– Professzor úr, ki volt ez a fiatalember, Luther Márton? Hány éves ő ekkor, mit tett le az asztalra, honnan vette a bátorságot, hogy kora egyházában téziseket, vitairatot, kemény kritikát fogalmazzon meg?

– Luther 1483-ban született, ebben az időben tehát 34 esztendős. Fontos feladatokat látott el a saját, ágostonos szerzetesi közösségében, sok kényes, belső ügyben járt el – ilyen volt az 1511-es római utazása is például. Benne volt az egyházi vérkeringésben, legalábbis a saját rendi összefüggésein és a tudományos körön belül. Azt gondolom, hogy az a helyzet, ami kialakult - hogy Bölcs Frigyes fejedelem nem engedte árusítani a búcsúcédulákat saját területein, míg néhány kilométerrel odébb viszont már engedélyezték, a gyülekezeti tagok pedig átjártak oda, hogy a „nagyszerű üzleti lehetőséggel” éljenek –, ez adta a konkrét fölháborodást Lutherben, hogy ezt nem lehetett szó nélkül hagyni.

– Tehát ez volt az „utolsó csepp” a pohárban?

– Nem tudom, hogy volt-e Luthernek pohara arra, hogy „gyűjtse a keserveit” vagy az ellenérzéseit, nem úgy tűnik – de ez olyan súlyos kérdés volt, amiben úgy érezte, hogy lelkiismereti kompromisszum vagy árulás nélkül nem maradhat néma. Az 1517-es helyzet egyértelmű: Luthert az háborítja föl, hogy az emberek lelkiismeretét megterhelik olyan dolgokkal, amelyekre aztán üzleti álmegoldásokat kínálnak búcsúcédulákban, a szentek érdemeire, a pápa hatalmára hivatkozva. Ehhez képest Luther azt mondja: inkább az Isten akaratával és igéjével kellene az emberek lelkiismeretét „tisztába tenni”. Istent féljék, ne az emberi előírásokat. Ez az az alapkonfliktus, amit már a 95 tételben is pedzeget Luther.

– Luther Márton nem akart új egyházat alapítani. Mégis, olyan folyamat indult el 1517. október 31-gyel (ha egy dátumhoz kötjük most mindezt, ami persze hosszabb folyamat eredménye volt), amely az egész világ történelmét, az egyház(ak) történetét alapjaiban változtatta meg, új irányt szabott nekik. Talán meg sem fordult a fejében ennek a fiatalembernek, hogy minek lett a részese, hogy Isten mire választotta ki – ő „csupán”, ahogy professzor úr említette, a lelkiismerete szerint cselekedett. Ezzel is példát adva nekünk, 499 éve, folyamatosan…

– Luther vergődése ezekben a kérdésekben végigkövethető, nemcsak közvetlenül 1517 után, hanem később is: 1521-ben, Wormsban, vagy 1530 környékén, az Ágostai Hitvallás idején is – mindig lelkiismereti kérdés volt számára. Nem az, hogy „kellett-e szólni”, hiszen az világos volt, hogy kellett, hanem hogy milyen következményei vannak (társadalmi nyugtalanságok, politikai akciók, véres konfliktusokba torkolló indulatok), és ez mennyire fér össze az evangéliummal. Összegezve: a 95 tételnek a kezdet kezdetén elsősorban teológiai és lelkipásztori motivációja volt.