A „grund mi vagyunk” – Gáncs Tamás igehirdetése

A „grund mi vagyunk” – Gáncs Tamás igehirdetése

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Gáncs Tamás
Mert a kerek évforduló nem a számok miatt lesz kerek, hanem a tartalma miatt. És a tartalma ma sem lehet más, mint a 46. Zsoltár fókuszpontja Isten jelenlétéről, aki erős vár, és aki állandó jelenvalóságával ad biztonságot, mely hisszük és valljuk éppen ugyanaz a jelenlét és biztonság, mint a „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz“ örök igazsága. Gáncs Tamás evangélikus lelkész a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet reformációi ünnepi istentiszteleten elhangzott prédikációját közöljük.

A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.

Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

(46. zsoltár)

Keresztény gyülekezet! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Dés László és Geszti Péter legújabb zenés darabja a Pál utcai fiúk a bemutató óta telt házzal megy a Vígszínházban. Molnár Ferenc világhírű remekművét nagyon izgalmas módon jelenítik meg a művészek, és van egy dal, ami különösen is nagy sláger: Mi vagyunk a grund. Nemcsak fülbemászó dallama miatt, de a darabon túlmutató szövege miatt is, melyből részletet hallhattunk, és amely arról szól a maga populáris módján, hogy igenis vannak pillanatok az ember életében, amikor ki kell állni.

Ki kell állni egymásért, egy közös történetért, valakikért, valakiért, valami olyan ügyért, amiért ha kell élni, halni és kész az ember.

Egy grund, egy hely, egy ügy. Egy közösség, egy csapat, benne minden, ami kell: szeretet és irigység, hatalom és árulás, összefogás és széthúzás, élet és halál. Mert ahogy az idézetből is hallhattuk: „álljunk bele, ha kell”, vagy ahogyan a dal véget ér ismételve a nagy kérdést: „Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért? Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?”

Tovább a KötőSzó blogra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!