Azután felnőttél, kezedbe vetted az életedet, és elkezdted a magad útjait járni. Sokszor elestél, sokszor érezted, hogy nem szeretnek, nem sikerültek dolgok és sokszor csalódtál. És ilyenkor újra a védő karokra, vigasztaló szavakra, anyai szeretetre vágytál. De már felnőtt vagy, nem futhatsz a mamához. És talán már csak emlék az édesanyai kéz. Az emberi kezeknek megvannak a maguk korlátai, nincsenek örökké velünk.
De van egy kéz, Isten keze, amelyik mindig fölöttünk van. Átölel, vigasztal, letörli a könnyeket, erőt ad. Mint egy szerető anyai kéz. Lehet, hogy Isten ilyenkor nem is a mi Atyánk, hanem a mi Anyánk?
Elgondolkoztató, hogy a Biblia Isten vigasztaló szeretetére az anya képét használja. Kép, hasonlat, hiszen Isten sem nem férfi, sem nem nő, de mi emberek csak hasonlatokban tudunk gondolkozni az egészen más, egészen felfoghatatlan Istenről. Ezért néha úgy gondolunk rá, mint atyára, és néha úgy is, mint anyára.
Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket, mondja Isten Ézsaiás prófétán keresztül népének. Izraelnek nagyon szüksége volt erre a vigasztalásra. Történelmi katasztrófát élt át, vesztes háború, sok hozzátartozójuk halála, anyagi javaik, otthonaik elvesztése, deportálás idegen földre - mindez mélyen elkeserítette őket. Babilon folyóinál ültünk és sírtunk - panaszkodik a 137. zsoltár írója. Ebben a csüggedt fájdalomban szól Isten Ézsaiás próféta által: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.”
Ez a vigasztalás erőt adott a szenvedő népnek. Nem lett kisebb a fájdalom, nem ért véget egyszerre minden rossz, de maguk mellett érezték Istent. Hallották vigasztaló hangját, érezték szeretettel átölelő kezét, hit és remény kezdett születni bennük.
Olyan dimenziója ez a vigasztalásnak, amely messze túlmegy az emberi „meglátod, jó lesz minden” vigasztaláson. Isten látja és érti, átérzi az összetört szívek, remények fájdalmát, úgy, ahogyan csak egy anyai szív képes megérteni, átérezni gyermeke fájdalmát. Isten ugyanis nem csak atya, aki mindenható, szigorú, ítélő, hanem gyengéden is szeretni tudó, védelmező, vigasztaló anya is. Olykor atyai, máskor anyai arcát fordítja felénk. Ahogyan szükségünk van rá. Mert egyformán szükségünk van apára és anyára. Bármelyik hiányzik, nem teljes, nem egészséges az ember élete, fejlődése. Isten szeretete teljes, Ő apait, anyait belead.
Nem tudjuk, mit hoz nekünk a 2016-os év. Arra talán már rájöttünk, hogy az élet, a sorsunk nem fenékig tejfel. Lesz ebben az évben is keserűség, fájdalom, csalódás, veszteség, sírás. De lesz, akihez minden fájdalmunkkal odafuthatunk, aki erre az évre ezt üzeni: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.”
Nem kell hát összeszorított foggal küszködni, hogy magunk győzzük le fájdalmainkat. Lehet, szabad kipanaszkodni, kisírni magunkat és az sem lesz eretnekség, ha néha így szólítjuk meg ŐT:
Mi Anyánk, ki vagy a mennyekben! Isten legalábbis biztosan nem fog haragudni érte.
Az alábbiakban a cikk írójának, Balicza Ivánnak hozzászólását olvashatják a témában:
Kedves Olvasók!
A Mi anyánk? áhítat kapcsán érezett néhány levél és hozzászólás, amelyek értetlenségről, félreértésről, megbotránkozásról tanúskodnak. Ezért jónak látom, hogy a nyilvánosság előtt is álljon itt az egyik kérdezőnek írt válaszom. Ebben nagyjából mindaz benne van, amit gondolok, konkrétan erről a témáról, de általában a teológiai gondolkodásról is.
Balicza Iván
Kedves X!
Azt gondolom, hogy pontosabban kellene elolvasni az áhítatot és megérteni az Ige üzenetét. Nem írtam, hogy Isten nő. Azt írtam, hogy se nem férfi, se nem nő, mert Isten nem ember, csak az emberre mondható, hogy férfi, vagy nő, hiszen Isten férfinak és nőnek teremtette. Isten Lélek, szellemi létező, több, mint atya, vagy anya. Jézus a mennyei létünkről is azt mondja, hogy megszűnik a férfi és a nő, olyanok lesznek, mint a mennyei angyalok – azoknak sincs neme, érdekes módon a konvenciók szerint mégis hol férfinek, hol nőnek ábrázoljuk őket. Pál is írja, hogy Krisztusban nincs sem férfi, sem nő.
Nem osztom a feminista jelszót, hogy Istent nőként is elképzelhetnénk, mint ahogyan az is korlátolt emberi felfogásunk – és tegyük hozzá, hogy patriarchális, de ha köznapi akarok lenni férfi macsós szemléletünk – korlátaiból adódik, hogy atya. (Milyen érdekes, hogy az áhítathoz eddig csak férfiaktól kaptam egyet nem értő hozzászólásokat)
Egészen egyszerűen arról van itt szó, hogy Isten egészen más, tökéletes, teljes, lény, és ha emberi gondolkodásunk kategóriájába akarjuk sorolni, akkor reménytelen vállalkozás és csak hamis, legjobb esetben szűkített képet tudunk róla alkotni.
Ha azt írom, hogy Isten olyan hozzánk, mint anya, ezzel nem tagadom, hogy atya, „ő atyait, anyait” belead, azt mondom, Isten több, mint atya, mert ha csak atya lenne, nem lenne benne az anyai is. Pedig a Bibliában sok helyen van szó Isten anyai – divatos szóval élve női princípiumáról. Az embernek apára és anyára egyformán, együtt és egyszerre van szüksége. Ezt az apait-anyait látom Isten igéjében kifejezésre jutni, amikor Istenről beszél.
Ez nem férfi és nő összemosása, és nem liberalizálás, nem feminizmus, nem Isten transzneműségének és hasonló emberi elképzelések állítása, hanem annak megfogalmazása, amivel Isten más, több, nagyobb, sokszínűbb, meglepőbb, mint amit Róla elképzelünk. Sajnos azonban, hogy csak emberi nyelvi és gondolkodási kategóriáinkkal tudunk Istenről szólni. Ezért bármi, amit Róla mondunk, az nem teljes, nem pontos, azt csak transzparens metaforának, de semmiképpen szó szerinti meghatározásnak kell tekinteni. Úgy, mint ahogyan Jézusról az, hogy Jó Pásztor, szintén csak egy az Ő lényét leíró metaforáknak.
Talán ez a gondolatsor segít abban, hogy megértse az áhítat üzenetét, hogy még nagyobbnak, még csodálatosabbnak lássa Istent, meg abban is, hogy elgondolkozzon azon, vajon jól képzeljük-e el Istent, amikor a régi, bevett, soha át nem gondolt képek korlátaiba ütközünk, nem kell-e időnként ezeket a képeket továbbgondolnunk, feszegetnünk. Mert most tükör által, homályosan látunk, de ha eljön a teljesség, akkor megismerjük Őt, ahogyan Ő ismer minket. Pál apostolnak ez az igéje biztat, bátorít, feljogosít, hogy azt a homályos tükröt időnként dörzsölgessük, fényesítsük, merjük elmondani, hogy mit látunk benne. Mindezt azért, hogy Istent, az Ő kinyilatkoztatását, magunkat, hitünket egy kicsit tisztábban lássuk. A teljesség eljövetelekor úgyis nagyon meg fogunk lepődni.
Jó gondolkodást, az Ige fölötti töprengést és hitbeli gazdagodást, Isten ismeretében való növekvést kívánok:
Balicza Iván
Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala