– A börtönmissziós imahét immáron hosszú évek óta évről-évre hirdeti, hogy keresztényként feladatunk a büntetésüket töltőkre való gondolás, az értük való imádkozás. Mennyire érződik, hogy a gyülekezetek ezt komolyan veszik?
– Nagyon kevés visszajelzést kapunk, pedig több mint 3000 gyülekezetnek, egyházközségnek, egyházi intézménynek küldjük meg felhívásunkat. Régebben talán jobb volt, mert nyomtatott formában, szórólapokkal küldtük meg, már két éve azonban elektronikusan, hiszen olyan nagy lenne a postaköltség, hogy nem tudnánk kifizetni.
Azért tudjuk, hogy vannak gyülekeztetek, ahol komolyan veszik a felhívást, s reméljük nem is kevés. Pár éve, amikor még plakátot is küldtünk szét, az imahét hetében végigautóztam fél Magyarországot, s falvakon keresztül menve sok helyen láttam plakátjainkat a templomok ajtajára kitűzve. Most, az imahét második napján hallottam, hogy a gödöllői baptista gyülekezetben is imádkoznak, s gyűjtést szerveznek a nyári „börtönös” táborunk részére, ahol olyan gyermekeket nyaraltatunk, akiknek szülője börtönben van.
– Az idei imahét mottója az Istennel az úton. Számodra mi volt a legmeghatározóbb, börtönben történő felismerés?
– Az első alkalom, amikor börtönben prédikáltam, 1991. október 31-én, Sátoraljaújhelyen volt. 250 fogvatartottnak és a börtön személyzetének beszélhettem. Ott és akkor nagyon megérintett, hogy úgy, ahogy valamennyien vagyunk, fogvatartottak és őrök, mind Isten gyermekei vagyunk, s ezért egymásra testvérként tekinthetünk. Soha nem felejtem el, amikor először mondtam börtönben: Kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
– Ma a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete által hányan vesznek részt a börtönmissziós munkában?
– Missziós szervezetünknek közel 300 tagja van, akik rendszeresen végeznek börtönmissziós szolgálatot. Azonban vannak olyan programjaink is, például az Angyalfa program, melyekben alkalmanként 1000 önkéntes is részt vesz. Magyarországon ma 35 börtönlelkész végez lelkészi szolgálatot, közülük négyen evangélikus lelkészek.
– Milyen az együttműködés a missziós szervezetek és a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottai között?
– Örömmel mondhatom el, hogy nem csak a börtön vezetésével, parancsnokaival, de az ott dolgozókkal is jó kapcsolatban vagyunk. Néha arra is szakítunk időt, hogy velük is beszélgessünk, sokszor ők is igénylik a lelkigondozást, amit sok esetben a börtönlelkészektől is megkapnak.
– A börtönmissziós szolgálat szerves részét képezi az elítéltek családjával való kapcsolattartás, valamint a gyermekek táboroztatása. Milyen módon tudjátok ezt a feladatkört ellátni és milyen táborok várhatóak idén?
– A gyermekekkel és a családokkal való kapcsolattartás fontos programja az Angyalfa program, aminek keretében sok száz családot keresünk fel karácsony előtt, sokakkal utána is tartjuk a kapcsolatot. Idén is tervezünk nyári tábort, 15-20 gyermek részére a Mátrába.
– A váci börtönben Magyarországon egyedülálló módon létrehoztatok egy APAC körletet, ahol olyan elítéltek vannak, akik a keresztény hit alapján élnek. Mik a tapasztalatok erről a körletről?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, jó hírünk van magyarországi börtöneinkben, s most már két börtönnel is tárgyalásban vagyunk, hogy ott is APAC körletet indítsunk. Ennek nagyon fontos része a családdal való kapcsolattartás, hogy a szabaduló vissza tudjon térni családjához. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hat évben egyetlen visszaeső volt, aki ebből a körletből szabadult.
– Mennyire tudjátok a kapcsolatot tartani a szabadultakkal?
– Sajnos ez a legnehezebb, hiszen a szabadultak „ezerfelé” mennek, nehéz a kapcsolattartás. Azonban sok esetben kontaktusban vagyunk önkéntes segítőinken keresztül azokal, akik részt vettek az Angyalfa programban, vagy az APAC-ból szabadultak. Sajnos nincs egyetlen olyan átmeneti otthonunk sem, ahova azok mehetnének, akiknek nincs hova menniük.
– A missziós tevékenység az újabb bűnelkövetések megelőzésére milyen hatással van?
– A missziós szolgálat „világi” nyelven bűnmegelőzés! Tudjuk, tapasztaljuk, hogy akik új életet találtak Krisztusban, azok megállják a helyüket a családban, társadalomban. Ezért is olyan fontos ez a szolgálat, s hogy legalább egyszer egy évben többet imádkozzunk azokért, akik ebben a szolgálatban benne vannak, s akik miatt ezt végezzük!