óvoda

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá a pasaréti ökumenikus óvodáról

Budapest – A pasaréti plébánia területén, a Völgy utcában immár közel egy éve működik az ország első önkormányzati fenntartású ökumenikus óvodája, négy katolikus és egy protestáns csoporttal – tájékoztat a ferencesek.hu.

Gerendáson és Telekgerendáson is elballagtak az óvodások

Csorvás – Gerendás – Gerendáson és Telekgerendáson is elballagtak az óvodások. A gyerekek mindkét alkalmon kis műsorral is készültek. Fényképalbumokat adunk közre.

Elnök-püspök avatta fel a felújított óvodát – Frissítve képekkel! Videóval!

Kiskőrös – Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke játszotta Noé szerepét 2014. április 27-én a Noé és az özönvíz története című gyermekkantátában, melyet a Harangvirág Óvoda avatásán adtak elő. Forrás: Petőfi Népe, fotó: Kiss Tamás

Újjászületett a Zöldpázsit utcai óvoda – Az egyházak kiemelt szerepet vállalnak az óvodák működtetésében is

Szarvas – Százhúszmillió forintból újjászületett a Zöldpázsit utcai óvoda. Az átadási ünnepséget hétfőn tartották. A rendezvényen jelen volt Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Lipták Judit

„Egyházi ünnepeink és az ünnepkörök jelentősége óvodáinkban” – Országos evangélikus óvodai szakmai napot tartottak Orosházán

Orosháza – „Egyházi ünnepeink és az ünnepkörök jelentősége óvodáinkban” címmel rendezték meg Orosházán az óvodapedagógusok találkozóját 2014. március 4-én. A rendezvénynek a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium adott otthont. Az alkalom helyi szervezői Révészné Tóth Erzsébet (Böbe) nyugdíjas óvónő, országos óvodai szaktanácsadó és Vajer Tímea, a Hajnal Evangélikus Óvoda vezetője voltak. Szöveg: Balog Eszter, Fotó: szekacs.lutheran.hu, Horváth Tamás

Földrengésbiztos óvoda épül Vadkerten

Soltvadkert – Az evangélikus templom és a Találkozások Háza között egy új ingatlan születik ezekben a hetekben. Forrás: baon.hu, szöveg: Barta Zsolt

Beiktatták a mezőberényi óvoda új dolgozóit

Mezőberény – 2013. december 22-én a mezőberényi I. kerület evangélikus templomában karácsonyváró istentiszteletet tartottak. Az alkalmon a gyerekek színdarabot adtak elő, Kondor Péter esperes és Lázárné Skorka Katalin lelkésznő szolgálatával pedig beiktatták a Mezőberényi Katicabogár Evangélikus Német Nemzetiségi Óvoda új dolgozóit is. Fotó: Bankó Pál

Újabb gazdag és színes hetet tudhatnak maguk mögött a gerendási és telekgerendási evangélikus gyülekezetekben

Telekgerendás – Gerendás – Ismét gazdag és színes hetet tudhatnak maguk mögött a gerendási és telekgerendási evangélikus gyülekezetekben. Ebből egy kis fényképes ízelítőt adunkközre. Szöveg és fotó: Liptákné Gajdács Mária

Újabb koncert Pakson a viski magyar óvodáért a „vérszerződés” jegyében

Paks – A város egyik, határainkon túli magyar testvértelepülése, a Kárpátalján lévő Visk évekkel ezelőtt nagy fába vágta a fejszéjét. Óvodát akar építeni a viski magyar gyermekeknek. A testvérvárostól elvárható segítség egyik elemeként a paksi Gasztroblues Fesztivál sorozat megálmodója, kitalálója, szervezője, Gárdai György hazaszeretete, segítőkészsége vezetett el oda, hogy a fesztivál sorozat idén 21. „évadja” keretében, a nyáron már volt egy teltházas, nagysikerű koncert a paksi evangélikus templomban, amelynek teljes bevételét a koncert szervezői átadták a viskieket képviselő református lelkésznek. Szöveg: Pálmai István

MÖS: Lezárult az egyik legátfogóbb, óvodákat támogató kampány

Nudapest – A Philips AVENT az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködésével országszerte számos óvodát támogat az AVENT az Óvodákért elnevezésű program keretében. A pályázati felhívásra több mint 300 intézmény jelentkezett, és ezek közül 10 ovi nyert eszközöket, foglalkoztató füzeteket és faldekorációt, illetve további 100 intézmény nyert AVENT ajándékcsomagot. Forrás: segelyszervezet.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - óvoda csatornájára