óvoda

Bővítik és felújítják az albertirsai önkormányzati óvodát – A településen evangélikus óvodák is működnek

Albertirsa – Az év végére elegendő óvodai hely lesz a Pest megyei Albertirsán, miután a város önkormányzata több mint 100 millió forint uniós támogatást nyert a Tündérkert óvoda bővítésére és felújítására – közölte a település független polgármestere pénteken az MTI-vel. Forrás: MTI

A tolerancia jegyében – Intézményvezetői konferenciát tartottak Balatonszárszón

Balatonszárszó – Az Országos Iroda Nevelési és Oktatási Osztályának szervezésében 2013. április 15. és 16. között került sor az oktatási intézményvezetők és az iskolalelkészek közös tavaszi konferenciájára. A két nap témája a tolerancia volt. Szöveg és fotó: Révész Rita

„Csodákra emlékezni jó!” – Székács-nap volt a Székácsban

Orosháza – A Székács-napon emlékezünk iskolánk névadójára, Székács József evangélikus püspökre. Az elmúlt években azt a kort idéztük meg, amelyben ő élt, ismerkedtünk a híres kortársakkal is. Az idei, március 22-én megtartott Székács-nap témája az iskola volt. Több jeles iskolatörténeti esemény indokolta a választást: 80 éves a gimnáziumi oktatás a városban, 75 esztendővel ezelőtt nyílt meg az evangélikus gimnázium, és 20 éve indult újra az evangélikus iskola. Személyes beszámoló! Szöveg: Fehér Borbála, fotó: szekacs.lutheran.hu

Húsvétváró kavalkádot rendeztek a Bakonyalja városrészben

Veszprém – A húsvéti készülődést, a közösségépítést segítette az első alkalommal szervezett „Húsvétváró kavalkád a Bakonyalján” című program, melyet a Deák-iskolában és az evangélikus óvodában rendeztek szombaton. Forrás: veol.hu, szöveg: Balla Emőke, fotó: Penovác Károly

Óvodások farsangi műsora Fazekasvarsándon

Fazekasvarsánd – 2013. március 18-án az evangélikus-lutheránus egyházközség adott helyet az óvodások farsangi jelmezbáljának, illetve nőnapi ünnepségének. Forrás: evangelikus.net, fotó: Horváth Csaba

Evangélikus óvónők szakmai napja volt Celldömölkön – Videó az ovisok műsoráról! Sok kép a nap eseményeiről!

Celldömölk – Evangélikus óvodák dolgozóinak országos találkozóját tartották a celldömölki Hajnalcsillag Evangélikus Óvodában 2013. március 5-én. Az alkalmon részt vevők megtekinthették a helyi óvodások műsorát is a Kemenesaljai Művelődési Központban. Az itt készült felvételt megnézhetik honlapunkon is, az intézmény vezetőjének, Limpárné Darabos Máriának a jóvoltából.

Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyt tartottak a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában

Szombathely – A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola szép hagyományát őrizve ez évben január 18-án rendezte meg a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyt. Az óvodásoknak és az általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak vers- és mesemondását neves szakemberekből álló zsűri értékelte. A versenyhez számos program is kapcsolódott: Németh Pál kiállításának ünnepélyes megnyitóján a Reményik-iskola hangszeres szólistái működtek közre. A zsűri tanácskozásának ideje alatt kézműves foglalkozást tartottak az iskola pedagógusai. Az első osztályosok Sziráczky Rita koreográfus által betanított táncos tornával szórakoztatták a közönséget. Az apróságok bemutatója után Molnár Péter és a Szökős néptáncegyüttes műsorával zárult a program. A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Fecskefészek: Óvónők és dajkák kerestetnek!

Budapest – A pestszentlőrinci Fecskefészek evangélikus óvoda óvónőket és dajkákat keres!

Fecskefészek épül Pestszentlőrincen – Galéria! Videó! Hangfájl!

Budapest – 2013. január 6-án egy ünnepi istentiszteletet követően tették le a pestszentlőrinci Fecskefészek Evangélikus Óvoda alapkövét. Az alkalomról az evangelikus.hu stábjának tudósítását olvashatják el itt, valamint megtekinthetik videófilmünket, meghallgathatják Gáncs Péter elnök-püspök prédikációját is. Szöveg, fotó és hangfelvétel: Kiss Tamás

Veszprémbe érkezett a finn Mikulás

Veszprém – Joulupukki, a lappföldi Mikulás szombat délelőtt a veszprémi Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvodába látogatott, délután a várban, a Szentháromság téren találkozhattak vele a gyerekek. Forrás: veol.hu, szöveg: Balla Emőke

Oldalak

Feliratkozás RSS - óvoda csatornájára