Budapesti Fesztiválzenekar

Bach kantáták itthon – „Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába” (Apcsel 14,22)

Balassagyarmat – Szorongás fogta el e sorok íróját, a balassagyarmati gyülekezet lelkészét, amikor megkeresték, miszerint a Budapesti Fesztiválzenekar szervezői az ország sok patinás egyházi épülete közül a balassagyarmati műemlék templomot is alkalmas koncert helyszínként tartják számon. Az öröm és megtiszteltetés mellett természetes volt tehát az aggodalom, vajon sikerül-e mozgósítani a város és vonzáskörzete zenekedvelő, igényes közönségét.

Miért jó templomban zenélni? – a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai elárulják

Hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik még nem láttak közelről hangszert, otthonokban élő időseknek, akiknek ezer emlékük fűződik egy-egy ismerős dallamhoz, elhagyott zsinagógák és vidéki templomok élő, vagy éppen újjászülető közösségeinek szervez ingyenes Közösségi Hetet április 17. és 23. között a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A világ legnagyobb koncerttermeit megjárt zenészek evangélikus templomokban is zenélnek idén, őket kérdeztük arról, mitől más, ha templomi környezetben muzsikálnak.

Evangélikus templomokban is koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar

Budapest – Két nagyszabású európai turné között és nagyzenekari koncertjei mellett a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az ötödik Közösségi Hetet szervezi meg április 17. és 23. között. A BFZ kamaraformációi a Baranya megyei Komlótól a hajdú-bihari Téglásig összesen 21 helyen – köztük evangélikus templomokban – zenélnek majd egy hét leforgása alatt. Az ingyenes koncertsorozat ezúttal a Zenevár című gyerekprogrammal egészül ki, melyet a Mexikói úti Mozgásjavító diákjaihoz, illetve az orosházi SOS Gyermekfalu lakóihoz és barátaihoz is elvisz a zenekar.

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertezett Pilisen

Pilis – 2015. május 7-én este a pilisi evangélikus templomban a Budapesti Fesztiválzenekar tizenhét hangszeres zenésze és négy énekese Johann Sebastian Bach: Die Himmel erzählen die Ehre Gottes BWV 76, és G-dúr triószonáta című műveit adta elő.

Bach-maraton – Villáminterjú Fischer Ivánnal

Budapest – 2014. február 2-án a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar közös programjaként egész napos Bach-maratonra kerül sor. A rangos eseményről a Kossuth-díjas karmestert, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagját, Fischer Ivánt kérdeztük. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: bfz.hu
Feliratkozás RSS - Budapesti Fesztiválzenekar csatornájára