Csaba Gyula

Orosz katonákat béreltek fel, hogy a szószéken lőjék agyon

Békéscsaba – Orosz katonákat béreltek fel, hogy a szószéken lőjék agyon. Végül 1945. május 1-jén elhurcolták otthonából, megkínozták, és különös kegyetlenséggel meggyilkolták az akkor 63 éves evangélikus lelkészt, Csaba Gyulát. Egykori iskolájának, a békéscsabai evangélikus gimnáziumnak a diákjai az ő emléke előtt tisztelegtek ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott ünnepségükön.

Példamutató kiengesztelődés – Megemlékezés a Magyarországi Evangélikus Egyház temetetlen halottjáról

Péteri – Hetven éve szenvedett vértanúhalált a Péteri Evangélikus Egyházközség lelkésze, Csaba Gyula. A különös kegyetlenséggel elkövetett bűntettet soha nem tárta fel az igazságszolgáltatás, az elkövetőket nem vonták felelősségre. Istentisztelettel és a péteri temetőben kialakított emlékmű megkoszorúzásával emlékeztek május 10-én a meggyilkolt lelkipásztorra.

Megemlékezést tartanak a 70 éve vértanúhalált halt Csaba Gyula péteri evangélikus lelkészről

Péteri – 1945 május elején egy helyi kommunista különítmény brutális módon meggyilkolta Csaba Gyula alesperest, a péteri gyülekezet lelkészét. Az esetről évtizedeken keresztül nem volt szabad nyíltan beszélni, és a mártír lelkésznek csak a rendszerváltást követően lehetett emléket állítani. A 70 évvel ezelőtt történtekről 2015. május 10-én 15.30-kor istentisztelet keretében emlékeznek meg, amelyen dr. Fabiny Tamás, az északi evangélikus egyházkerület püspöke szolgál.
Feliratkozás RSS - Csaba Gyula csatornájára