előadás

Krisztusért égő tanúság – Adámi László előadása Husz János örökségéről

Nyíregyháza – A nyíregyházi gyülekezetben a „Reformáció és oktatás” című sorozat legutóbbi alkalmán hangzott el 2015. július 8-án, a délutáni istentiszteleten Adámi László parókus lelkész előadása a 600 éve máglyahalált szenvedett Husz János örökségéről. A szerző engedélyével adjuk most közre ennek írott változatát (.pdf formátumban), a tudósító honlapjáról.

Mi a jó élet? – Pódiumbeszélgetés egy politikus és egy szociológus között

Stuttgart – A betegbiztosítástól a dohányadóig: Már régóta beleszól a politika az állampolgárok életébe. Hartmut Rosa szoiológusnak új ötletei vannak arra nézvést, hogy az állam hogyan segíthetne az állampolgárainak a jó életben.

Az Antall-kormány szomszédságpolitikájáról – Tiszta szándékok és szikár valóság

Budapest – A rendszerváltozás után szabadon választott első magyar kormány szilárdan hitt abban, hogy keresztyén alapon és a legjobb szándékok mentén rendezhetők a magyar nemzet és az környező népek között feszülő, évszázados konfliktusok. A kijózanító valóság keserűségét csak fokozta, amikor kiderült, hogy az Európai Unió teljességgel érzéketlen a kisebbségi problémák iránt – hangzott el a Budavári Evangélikus Szabadegyetem legutóbbi előadásán.

Iszlám és fundamentalizmus, Iszlám Állam – N. Rózsa Erzsébet előadása a MEÖT-nél

Budapest – 2015. április 27-én N. Rózsa Erzsébet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, Közel-Kelet-szakértő volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Vallásközi és Dialógus Bizottsága idei nyílt ülésének vendége.

Rendszerváltás – Egyházak – Kárpótlás – Platthy Iván nyugalmazott címzetes államtitkár előadása Lébényben

Lébény – 2015. április 12-én vasárnap délután a Közösségi Házban a korábban megnyitott Platthy György festménykiállítás befejezéséhez csatlakozva került sor Platthy Iván előadására és azt követően az élénk fórumbeszélgetésre.

Dies Academicus 2015: „Az értékközvetítés útjai és útvesztői az evangélikus tradíció és a modern szakmaiság mérlegén”

Budapest – „Az értékközvetítés útjai és útvesztői az evangélikus tradíció és a modern szakmaiság mérlegén” címmel 2015. április 15-én, szerdán került megrendezésre a Dies Academicus az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében.

Hogyan tovább magyarországi és nyíregyházi evangélikusok a közel ötszáz éves reformáció tükrében? – Prőhle Gergely előadása Nyíregyházán

Nyíregyháza – A 262 éves nyíregyházi gyülekezet elnökségének meghívására 2015. április 11­-én egész napos látogatásra érkezett a városba Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki előadást tartott, az ételosztásban segédkezett és a helyi múzeumba is ellátogatott.

Ötödik alkalommal rendezték meg a tokajiak passiójátékát

Tokaj – Ötödik alkalommal rendezték meg Tokaj főterén azt az ökumenikus színdarabot, amely Krisztus szenvedéstörténetét, halálát és feltámadását mutatta be. A négy történelmi egyház képviseltette magát az előadásban, hiszen a főszerepet, Jézus alakját Asztalos Richárd evangélikus lelkész, a prófétát Kertész Ferenc római katolikus esperes, az egyik zsidó főpapot Kis Gergely Márton református lelkipásztor, míg a narrátor szerepét Gorcsa György görög katolikus esperes alakította.

Bevezetés az opera művészetébe – Magasszintű művészeti előadások alapfokon a Sztehloban

Budapest – Az elmúlt héten két kiváló előadást hallgathattak meg a Sztehlo Gábor Evangélikus Általános Iskola felső tagozatos tanulói az Opera Nagykövete program keretében.

Kapcsolatban maradunk – A Bogdányi-házaspár előadása Győrben

Győr – 2014. február 13-án, pénteken este a nádorvárosi evangélikus templomban került sor a Házasság hete győri rendezvénysorozatának következő alkalmára, melyen Bogdányi Mária evangélikus egyetemi lelkész és férje, Bogdányi Gábor informatikus, családtréner házaspár tartott rendkívül élvezetes előadást Kapcsolatban maradunk címmel.

Oldalak

Feliratkozás RSS - előadás csatornájára