Fabiny Tamás

Házhoz vitt kitüntetések

Budapest – Szokatlan módon, de annál meghittebb, bensőségesebb ünnep keretében került sor idén az Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjak átadására. Házhoz vitte egyházunk elnöksége – dr. Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő – azokat a kitüntetéseket, amelyeket eredetileg is ezen a napon, 2020. november 8-án, a Márton-napi ünnepségen, a Deák téri evangélikus templomban nyújottak volna át.

Konferenciát tartottak az egyházmegyei felügyelők

Budapest – A járványhelyzet miatt online került megrendezésre 2020. november 6-án a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházmegyei felügyelői konferenciája. A konferencia fő témája a jövő évi népszámlálás, az evangélikus kórház és az egyházzal kötött állami megállapodás volt.

Megkoszorúzták Maléter Pál emléktábláját

Budapest – 2020. november 5-én Fabiny Tamás elnök-püspök és Krámer György, az országos iroda igazgatója rövid megemlékezés keretében megkoszorúzta Maléter Pál, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírsorú honvédelmi miniszterének – az Üllői út és a Szentkirályi utca sarkán található – emléktábláját.

A magyarországi evangélikusok is részvétüket fejezték ki a bécsi terrortámadás kapcsán

Budapest – A 2020. november 2-án, hétfőn este Bécsben elkövetett terrortámadás és értelmetlen erőszak kapcsán Fabiny Tamás elnök-püspök, aki többek között a Magyarországi Evangélikus Egyház külkapcsolataiért is felelős püspök is, részvétét fejezte ki Michael Chalupka osztrák evangélikus püspöknek. Egyebek mellett ezt írta.

Mentsük meg a vasárnapot!

„Szenteld meg az ünnepnapot!” – olvassuk már a mózesi parancsolatok között. A sabbát, a szombati munkaszünet a teremtő Istennel való lelki közösséggel függ össze. A Biblia a maga képies rendszerében arról szól, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette, és a hetediken megpihent.

Missziók és misszionáriusok a 21. században

Budapest – Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, dr. Major Balázs a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetője, egyetemi docens és Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója volt a Ridikül 2020-as évada egyik epizódjának vendége. Dióssy Klári műsorvezető a misszióról kérdezte a meghívottakat.

Jézussal a viharban – Püspöki gondolatok 1956-ról

Föltámadott a tenger… Nemcsak 1848-ban, hanem 1956-ban is így történt.

Hogyan látja a világkeresztyénség helyzetét a 2020-as években?

A világkeresztyénség helyzetével foglalkozik a Magyarországi Református Egyház közéleti-kulturális folyóiratának, a Confessionak idei harmadik száma. A lapban található egyik cikkben egy kérdést tettek fel: Hogyan látja a világkeresztyénség helyzetét a 2020-as években? – Erre válaszolt Csókay András, Fabiny Tamás, Fűrész Tünde, Juhász Tamás, Karl W. Schwarz, Soltész Miklós, Szenczy Sándor és Szigeti Jenő.

Tanácskozást tartottak a felzárkózó településekről a Belügyminisztériumban

Budapest – Pintér Sándor belügyminiszter és Vecsei Miklós meghívására az egyházak képviselői tartottak egyeztetést a Belügyminisztérium épületében 2020. szeptember 22-én. A téma a 30, majd hosszabb távon 300 felzárkózó település ügye volt, különös tekintettel a cigány lakosság körében végzett munkára. Egyházunkat dr. Fabiny Tamás elnök-püspök képviselte.

Érdek helyett az értékre tekintsünk

Fabiny Tamás elnök-püspök gondolatai elhangzottak a Kossuth Rádió Vasárnapi ima című sorozatában, 2020. szeptember 27-én.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fabiny Tamás csatornájára