felújítás

Hálát adtak a potyondi templom megújulásáért

Potyond – Kívül-belül megújult a Vadosfai Evangélikus Egyházközséghez tartozó potyondi leánygyülekezet 1978-ban épült temploma. Az elvégzett munkálatokért 2020. szeptember 20-án, vasárnap ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a közösség tagjai. A jelenlévők a lelkészek vezetésével vonultak be az épületbe.

A tállyai evangélikus templom felújítása augusztusban meghaladta a 70 százalékos készültséget

Tállya – A legnagyobb zempléni evangélikus templom Kossuth Lajos keresztelkedési helye, a tállyai evangélikus templom. Legutóbb 30 évvel ezelőtt, a templom építésének 200. évfordulójára esett át nagyobb felújításon, az eltelt évek alatt csak a sürgősebb javításokat végezték el rajta.

Felújítási munkálatok Nagylakon

Nagylak – A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház Nagylaki Egyházközségéhez tartozó líceum felújítása folyamatban van.

Megújul a Békéscsabai Evangélikus Kistemplom

Békéscsaba – „Megszületett a kormánydöntés, amelynek értelmében 632 millió forintból újulhat meg a Békéscsabai Evangélikus Kistemplom” – közölte Herczeg Tamás országgyűlési képviselő közösségi oldalán.

Felújítják a zalaegerszegi evangélikus parókia pincehelyiségét

Zalaegerszeg – Felújítják a zalaegerszegi evangélikus parókia pincehelyiségét. A 6 millió forintos beruházást évek óta tervezték, ám csak most sikerült forrást találni. A munkálatokkal a tervek szerint haladnak, a koronavírus-járvány nem akadályozza a kivitelezést.

Folytatják a beledi evangélikus gyülekezeti ház felújítását

Beled – Ihász Beatrix evangélikus esperes a Rábaközi Televízióban beszámolt arról, hogy tavaly a Magyar Falu Program keretében már kicserélték a nyílászárókat és felújították a tetőt. Tavasszal az épület szigetelését és a fűtés korszerűsítését szeretnék megoldani. A teljes felújítás 15 millió forintba kerül.

Az ifjúság bevonása elengedhetetlen Bakonycsernyén is

Bakonycsernye – Zajlanak a felújítási munkálatok a közel százéves ifjúsági háznál. Az evangélikus gyülekezet nyáron veheti birtokba újra az épületet, a tervek szerint.

Bajor adományból folytatódhat a pápai evangélikus templom felújítása

Pápa – Nagymértékű bajor adománynak köszönhetően folytatódhatnak a pápai evangélikus templom pár éve megkezdődött felújítási munkálatai. A Pápai Evangélikus Egyházközség ugyanis nemrég hetvenezer eurós, azaz megközelítőleg huszonegymillió forintos támogatást kapott a Bajor Evangélikus Egyháztól.

Felújítják a Vajdaság legnagyobb evangélikus templomát Verbászon

Verbász – Verbász a második világháború előtt erős német közösséggel rendelkezett, akik nagyrészt evangélikus vallásúak voltak. Éppen ezért a XIX. században jelentős templom épült itt, amely egyházmegyei székhely is volt a történelmi Magyarországon. Az idők szele sajnos az egyházközösséget és a templomot is megtépázta, és mára az evangélikus egyház egyik legromosabb temploma lett. Szerencsére anyaországi támogatással megkezdődött a felújítása.

Megújult a polányi templom – Közösen ünnepeltek gyülekezeteink

Polány – Ünnepre gyűltek össze a polányi és a Kaposvár környéki evangélikusok Somogy gyönyörű kistelepülésére, Polányba. Megszépült az 1882-ben épült kicsiny evangélikus templom belseje, valamint új padok kerültek a belső térbe. A pályázatból és a Polányi Evangélikus Gyülekezet önerejéből megvalósuló beruházás régi vágya volt a közösség tagjainak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - felújítás csatornájára