jegyzet

A személyiségi jogok védelmében mindig megváltoztatok néhány apróságot az írásaimban, hogy a szereplők ne legyenek felismerhetők. Most nem fogok. Úgy mesélem el szó szerint, ahogy történt.

A napokban Fahidi Éváéknál jártunk feleségemmel. A 94 éves asszony elmondta nekünk, hogy szinte napra pontosan hetvenöt évvel ezelőtt indult el velük, zsidó családokkal a vonat. A debreceni téglagyárnál zsúfolták be őket a marhavagonokba. Szelíden és indulat nélkül beszélt, tényszerűen idézte fel emlékeit. Elmondta, hogyan kattogtak a vonat kerekei, miként ölelték át egymás csatakos testét. Rettenetes hőség volt akkor is. A gyermekek hamar kiszáradtak.

Szeverényi János missziói lelkész gondolatai az Evangélikus Élet magazinban.

Februári jegyzetemben Lackfi Jánostól kölcsönzött szellemes képpel, H-vitamin-kúrára, azaz hálaadásra hívtam hallgatóinkat. De hiába viszünk be a szervezetünkbe éltető vitaminokat, ha egyidejűleg nem vesszük komolyan a méregtelenítést, azaz a megtisztulást mindattól, ami egész életünket, testünket, lelkünket terheli, bénítja, mérgezi.

Mögöttünk a házasság hete, melynek hatását nem könnyű felmérni. Egy héten át a legkülönbözőbb médiumok és rendezvények segítségével igyekeztünk megmutatni a házasság ajándékait, áldásait, de ugyanakkor nem hallgattunk buktatóiról, kríziseiről sem. De vajon mennyit ér, mennyit segít egy ilyen egyhetes kampány, ha utána következik ötvenegy hét, amikor a házasság gyakran csak mint elavult, meghaladott, lesajnált intézmény, mint népszerű vicctéma kerül elő a médiában éppúgy, mint a hétköznapi kommunikációban?

Szeverényi János missziói lelkész jegyzete az Evangélikus Élet magazinban.

Néhány éve a szentföldi utunkhoz kapcsolva rövid jordániai kitérőt tettünk, hogy láthassuk az emberi kultúrtörténet egyik ókori csodáját, a nabateusok gyönyörű, sziklába faragott városát, Petrát. Kora tavasz volt, viszonylag korán sötétedett. Már szürkült, amikor Akabában átvettük a bérelt kocsinkat, amelynek tankjában csak egy kevés benzin volt, az út nagy részére ugyan elegendő, de annyi nem, hogy el is érjünk vele a célvárosban lefoglalt szállásunkig. A kocsi átvételekor azt az információt kaptuk, hogy az úton sok töltőállomás van.

Mit tennél, ha a saját szemeddel látnál megtörténni egy csodát? Erre a kérdésre válaszol Örkény István a Nincs semmi újság című egypercesében, és válasza nem túl derűlátó. A novella szerint ugyanis a legtöbben az égvilágon semmit nem tennénk másképpen csak azért, mert csoda történt a szemünk előtt.

A mikor először láttam Mariska nénit, azt gondoltam, hogy rőzsét szedegető cigány asszony. Megkértem, hadd készítsek róla néhány fotót. Elsőéves fényképésztanuló voltam, tizenöt éves. Miután elkészültek a felvételek, beszédbe elegyedtünk, majd természetes kedvességgel hívott be a plébániára. A bátyja volt Steib János dobozi plébános. Mindketten betöltötték már a nyolcvanadik életévüket.

Szeverényi János jegyzetei az Evangélikus Élet magazinban.