kórház

Kórházi karácsonyi ünnepséget tartottak Kiskunhalason

Kiskunhalas – Hatodik alkalommal tartottak karácsonyi ünnepséget a kiskunhalasi Semmelweis kórházban. Az alkalomról és annak hátteréről Honti Irén lelkésznő küldött személyes beszámolót az evangelikus.hu-nak.

Elfáradtam, feltöltődnék…

Budapest – Kalocsa Zsuzsanna evangélikus lelkész, klinikai lelkigondozó és szupervizor november végén a fenti címmel hívogatott résztvevőket az önkéntesek szakmai napjára, melynek ezúttal is az óbudai evangélikus gyülekezet adott otthont. Az alábbiakban az ő személyes beszámolóját olvashatják.

Kórházlelkészi lehetőségek – Kulcsár Zsuzsanna gondolatai

Számos alkalommal felmerül a kérdés mit is tehet egy kórházlelkész? Hiszen nem könnyű megtalálni a megfelelő időt egy osztályon a beteglátogatás és az esetleges szentségek kiszolgáltatására. Néha a beteg nem érzi szükségét az e fajta jelenlétnek, inkább a hozzátartozó szeretné oldani tehetetlenségét. Máskor maga a beteg inkább gyülekezeti közösségben élné meg hitét, mert az azt jelenti, hogy jobban van, és nem kell tartania a szobatársak véleményétől sem, hogy nála lelkész vagy leginkább pap járt. Hiszen számos helyről ez ivódik az ember tudatába, ha valakinél pap jár az a végét jelenti e földi világnak számára.

Egymás terhét hordozzátok! – Beszélgetés Kalocsa Zsuzsannával

Budapest – Kalocsa Zsuzsanna kórházi lelkigondozóval a kórházi önkéntesek képzéséről és folyamatos szolgálatba állításáról beszélgettünk egy forró nyári délutánon.

„Testvérek közt csendben” – A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciájáról

Kiskunhalas – A tavalyi konferencia volt az első együttlét a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat szervezésében Kiskunhalason. Többen visszatapsolták „Halast” a tavalyiak közül, ezért tartottuk ismét itt az idei nyári konferenciát. Személyes beszámoló!

Segélykérés a nepáli Anandaban lepramissziós kórház javára

Budapest – Sukhet – A Lepramisszió, mint a Nemzetközi Lepramisszió (The Leprosy Mission International) magyarországi tagszervezete, kéréssel és felhívással fordul a magyar lakossághoz a Katmandu fölötti Anandaban lepramissziós kórház érdekében. Ez az intézmény évtizedek óta áldásosan végzi hatalmas területre kiterjedően a leprabetegek gyógyítását, rehabilitálását. Ezen kívül leprológiai kutatóközpont is működik benne, továbbá referenciakórházként szerepel a nepáli egészségügy számára.

Konfliktusok – Megoldási kísérletek – A Kórházi Lelkigondozói Szolgálat 2014. őszi konferenciájáról

Piliscsaba – A Béthel missziói otthonban tartották a Kórházi Lelkigondozói Szolgálat idei őszi konferenciáját. Az ország különböző területeiről jöttek kórházlelkészek, önkéntes lelkigondozók, így Budapestről, Szolnokról, Ózdról, Kiskunhalasról, Piliscsabáról, Vecsésről. Mintegy 22 fő jelenlétével kezdődött a konferencia, amelynek a témája a KONFLIKTUSOK – MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK volt.

A keresztény vezetés szemlélete – Beszélgetés dr. Velkey Györggyel, a Bethesda-kórház főigazgatójával

Budapest – Dr. Velkey György az egyik legelismertebb egészségügyi intézménynek, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának immáron több mint tíz éve igazgatója. A GLS nemzetközi vezetői konferenciára a főigazgatót előadónak hívták, hogy beszéljen a keresztény szemléletű vezetés alapjairól. Az intézményigazgatót az evangelikus.hu a vezetésről, egészségügyről, saját tapasztalatairól kérdezte.

A logoterápia jegyében – Az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciájáról

Kiskunhalas – 2014. június 20-22–én Kiskunhalason került megrendezésre az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciája, ahol először adott otthont az itteni evangélikus gyülekezet, imaháza konferencia programjainak, a résztvevőknek. Szintén első alkalommal történt, hogy három napos programon voltak együtt péntek délutántól vasárnap délutánig az érdeklődők. Személyes beszámoló – megszólalókkal!

Feltámadás-ünnep a miskolci kórházban

Miskolc – Évek óta hagyomány, hogy a miskolci B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház főbejáratánál karácsony és húsvét előtt az ünnepre hívja fel a figyelmet, egy a nővérek által díszített faház. Az idén is egy ilyen emlékeztet szavak nélkül is a közelgő húsvét üzenetére. Szöveg és fotó: Molnár József

Oldalak

Feliratkozás RSS - kórház csatornájára