Maglódi Evangélikus Egyházközség

Nemzetközi siker övezi a maglódi evangélikus népszokásról készült filmet

Budapest – A Sanghajban megrendezett nemzetközi múzeumi és kulturális intézmények audiovizuális fesztiválján a Maglódon élő evangélikus etnográfus, Koltay Erika és munkatársa, Csorba Judit filmrendező, muzeológus a maglódi pünkösdi templomdíszítésről készített filmjükkel dokumentumfilm kategóriában bronz elismerésben részesültek. A Magyar Néprajzi Múzeum munkatársaival a film készítéséről, evangélikus népszokásunkról és a fesztivál érdekességeiről is beszélgettünk.

Lehetetlen küldetés? – Lukács Máté búcsú-istentisztelete Maglódon

Gyömrő – Maglód – A maglódi evangélikus gyülekezet történetében Lukács Máté volt a hetedik lelkészjelölt, aki gyakorlati évét az agglomerációs kisvárosban töltötte. A gyülekezetben az a gyakorlat alakult ki, hogy a lelkészavatást követően hívják vissza volt hatodéveseiket „búcsú-istentiszteletre”. Lukács Máté hatodévet lezáró, hálaadó, elköszönő istentiszteletére augusztus 4-én került sor előbb a gyömrői leányegyházközség templomában, majd Maglódon.

„Isten országa Bennetek van. Nem fából és kőből épült házakban” – Maglódi presbiterek felvidéki kirándulása

Maglód – Garamszeg – Mintegy két évvel ezelőtt Kérges László maglódi felügyelő és Németh Mihály lelkész baráti körükkel tett szlovákiai kirándulásuk során felkeresték Garamszeg (Hronsek) evangélikus fatemplomát, mely az UNESCO Kulturális Világörökségének része. Ekkor született meg szívükben az a vágy, hogy szeretnének a maglódi evangélikusoknak istentiszteletet tartani ebben a fából készült artikuláris templomban.

Hang vagy?

Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos, végzős hallgatói által írt meditációkat olvashatják. Lukács Máté András a Maglódi Evangélikus Egyházközségben végzi szolgálatát. Alábbiakban az ő írása segíti az elcsendesedést.

Advent Maglódon – Koszorút készítettek, és házassági évfordulókat ünnepeltek

Maglód – A Maglódi Evangélikus Egyházközségben december 1-jén, a szombati munkanap délutánján tartották meg a gyermek-szeretetvendégséget. Másnap pedig az első adventi ünnepi istentiszteleten házasságkötésük jubileumát ünneplő házaspárokat áldottak meg.

Megtalálták az elveszett bárányokat

Maglód – „Kire bízod magad? – Jézus a Jó Pásztor!” – címmel családi istentiszteletet tartottunk Gyömrőn és Maglódon. Az elveszett bárányát megkereső pásztor történetét Lukács Máté lelkészjelölt tanította a gyülekezetnek.

Jó kezdeményezés: Presbiteri ebédet tartottak Maglódon

Maglód – Az idén megválasztott maglódi presbitérium szeptember 12-én tartott ülésén elhatározták: közösségépítő ebédet készítenek presbitereik és családtagjaik számára. Az elhatározást tettek követték.

„Részt vettek a közösségben” – Közösen táboroztak gömörhosszúszói és maglódi fiatalok

Gömörhosszúszó – Maglód – A felvidéki Gömörhosszúszó és a Pest környéki Maglód evangélikus gyülekezetei, valamint települési önkormányzatai jó néhány éve szoros kapcsolatban állnak egymással.

Csak azt tettük, ami a kötelességünk volt – Kitüntették Németh Mihály evangélikus lelkészt

Maglód – Augusztus 20-a alkalmából adták át Maglódon a városi kitüntetéseket. Németh Mihály evangélikus lelkész magas szintű közösségi munkáját Maglódért Emlékéremmel köszönte meg a város képviselő-testülete. Városi díjban részesült továbbá Szever Jánosné is.

„Veled vagyok és megőrizlek téged!” – Tanévnyitó Maglódon

Maglód – (Hit)Tanévnyitó istentiszteletet tartottak a maglódi evangélikus templomban. Mit keres egy létra és egy kő a templomban? – kérdezték többen is 2016. szeptember 11-én délelőtt, az istentisztelet kezdete előtt. Később mindez értelmet nyert a Jákob álmáról/lajtorjájáról (1Móz 28) szóló igehirdetésben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Maglódi Evangélikus Egyházközség csatornájára