misszió

Megtartották a harmadik falumissziói alkalmat Mórichidán

Mórichida – A hétvégén falumissziós családi nap volt Mórichidán. Az Úr előtt való öröm erőt adott a résztvevőknek. Soli Deo Gloria!

Mi fán terem a „gyülekezeti- és missziói osztály”? – Interjú Németh Zoltán lelkésszel

Soltvadkert – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti- és Missziói Osztályának 2014. augusztus 1-jétől szolgálatba lépő vezetője Németh Zoltán korábbi pécsi lelkész lesz. A 10. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón Lázárné Skorka Katalin lelkésznő beszélgetett vele az új munkaág mibenlétéről, majd az előadás után az evangelikus.hu-nak is nyilatkozott erről.

Tanulni a missziót

Piliscsaba – Egyházunk egyik legszínesebb konferenciája az Evangélikus Missziói Központ munkatársai által szervezett évenkénti nyári találkozó Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Nem egyszerű meghatározni ennek az együttlétnek a műfaját, de ez nem is baj. Többek között a következő fogalmakkal szokták leírni a konferenciát: evangélizáció; bel- és külmisszió; hitmélyítés; működő missziói modellek bemutatása, tanulása; Kárpát-medencei evangélikusok nyitott, evangéliumi szellemiségű minifesztiválja lelkészek, művészek, médiamunkások, különböző nemzetiségű és felekezetű közreműködők szolgálatával.

Finneknek a magyarországi misszióról

Lapua – Lupták György egyházunk missziói bizottságának vezetője július első hétvégéjén részt vett Finnországban, Lapuában a Herättäjä Juhlat nevű eseményen. Ez a finn egyház legnagyobb ébredési mozgalma, a magyarul „Felébredtek" éves találkozója volt, több, mint 30 ezer (!) résztvevővel. Szombat délután az esperes tartott előadást egyházunk népszámlálás utáni helyzetéről, a missziói bizottság megbízásáról és terveiről. Az alábbiakban ezt az előadást olvashatják magyar nyelven.

Csodabogár Kelenföldön?

Budapest – Június utolsó hetében napközis hittantábort tartottak a kelenföldi evangélikusok. A Csodabogár kihajózik címmel meghirdetett nyári tábor idei „főszereplője” Csodabogár volt, aki nemcsak emblematikus figurája volt a hétnek, de ő vezette a naponkénti csodatársasjátékot.

CSALÁD ÉS MISSZIÓ: Egység a sokszínűségben

Révfülöp – Ezekkel a szavakkal lehet jellemezni, azt az ökumenikus lelkészi, munkatársi konferenciát, amelynek Révfülöpön, az Ordass Lajos Oktatási Központ adott otthont, 2014. június 23. és 27. között.

Cigány napot tartottak Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – Évek óta megrendezik a Cigány ételek bemutatója című programot Sárszentlőrincen a helyi és környékbéli cigányok és magyarok számára, hogy megmutathassák/megkóstolhassák a cigány konyha finomságait a cigánylecsótól, a pörkölteken át a punyáig (beás cigányok kenyere), hogy ismerkedjenek egymással, egymás kultúrájával, és nem utolsó sorban, hogy Isten igéjére figyeljenek.

Nyári táborok evangéliumi üzenettel – Beszélgetés Kelényi Zsolttal

Budapest – A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért (KÖSZI) csapata az idei évben is izgalmas nyári táborokkal várja a táborozni vágyó ifjúságot. A szervezet vezetőjét, Kelényi Zsoltot kérdeztük az idei táborokról, a KÖSZI-ről, és a „csodák csodája” jelentéséről.

A titok nyitja – Képes beszámoló a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjáról

Győr – Szombathelyről is sokan látogattak el hétvégén a nyugati (dunántúli) missziói napra Győrbe. Képes beszámolót adunk közre az eseményről az ő jóvoltukból. Fotóikat kiegészítettük Adámi Mária képeivel.

A titok nyitja – A Déli Evangélikus Egyházkerület családi missziói napja – Fényképes beszámoló Orosházáról – Frissítve videókkal!

Orosháza – A Déli Evangélikus Egyházkerület családi missziói napján jártunk. Ezen az oldalon a következő napokban bővülő anyagokkal számolunk be a több, mint ezeregyszáz déli evangélikust megmozgató eseményről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - misszió csatornájára