munkatárs

Kész vagy az örömre? – Ilyen volt Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciája

Budapest – 2021. március 19–20-án negyedik alkalommal rendezték meg az IVK-t, Magyarország legnagyobb ökumenikus ifjúsági vezetőképző konferenciáját. A kétnapos, intenzív tréninget az Ifjúságépítők Alapítvány és több keresztény felekezet (adventista, anglikán, baptista, evangélikus, katolikus, pünkösdi és református) fiataljai szervezik az ifjúsági munka minden résztvevője számára. Mi is ott voltunk, most elmondjuk a tapasztalatainkat!

A keletnémet egyházak személyhiánnyal küzdenek

Berlin – A következő években a keletnémet protestáns egyházkerületek arra számítanak, hogy hiány lesz lelkészekből, diakóniai és egyházzenei munkatársakból. Mindezt a demográfiai fejlődésre és az egyháztagok csökkenő létszámával magyarázzák. A vidéki állásokra nehezebb munkatársakat találni, mint a városokban.

A Hermeneutikai Kutatóközpont munkatársat keres

Budapest – A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán (1088 Budapest, Reviczky u. 4.) 1993-ban indult Hermeneutikai Kutatóközpont Intézet (hermeneutika-btk.eu) és a 2012 óta működő Jonathan Edwards Center – Hungary (jec.hu) 2021. február 1-től adminisztrátori munkakörben munkatársat keres heti 30 órában (napi 6 óra).

A Pályázati- és Fejlesztési Osztály pályázati referensi munkatársat keres

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodájának Pályázati- és Fejlesztési Osztálya munkatársat keres pályázati referens munkakörbe. Részleteket itt olvashatnak.

Kicsinyhitűek voltunk, de már reméljük a folytatást

Nem jó a lelkésznek egyedül, képezzünk mellé munkatársakat!” Vitorlát bontott, szárnyalt, hamarosan révbe ér – címszavakban ez a tavaly ősszel egyházunk országos központjában, a budapesti Üllői út 24. alatt indult gyülekezetimunkatárs-képzés. Az első, lelkes csapat a tanulmányai végéhez közeledik. Azt azonban e sorok írásakor még nem lehet megmondani – a koronavírus-járvány következtében előállt különleges helyzet miatt –, hogy a záróalkalmakra és a bizonyítványok átvételére mikor kerülhet sor. Eddigi tapasztalatairól beszélgettünk Gáncs Péter nyugalmazott püspökkel. Mint a képzés vezetője hálás szívvel foglalta össze, hogy a közel fél évben milyen ajándékokkal gazdagodtak, s reménnyel tekint előre.

Evangelizációs és missziói gyülekezeti munkatársak képzése – Piliscsaba

A képzés célja evangelizációs és missziói ismeretek tanulása, a gyülekezeti tagok felelősségének felkeltése a biblikus, missziói, befogadó, családias gyülekezet építésében.

„Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” – Ökumenikus lelkészi és munkatársi konferenciát tartottak

Révfülöp – Évente egy alkalommal, június utolsó hetében öt napon át tart a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által szervezett lelkészi és munkatársi konferencia. Az utóbbi években a helyszínt az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ adja Révfülöpön.

Munkatársi hétvégét tartott a szélrózsás csapat

Bük – A 12. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó második munkatársi hétvégéjét 2018. március 23–24-én tartották Bükön. Az alkalom célja az volt, hogy az ország számtalan evangélikus gyülekezetéből érkező szervezők valódi csapattá kovácsolódjanak, és bemutassák az elmúlt hónapokban a találkozóért végzett munkájukat. Ennek összefogását Pongrácz Máté, a Szélrózsa vezető lelkésze és Szeli Noémi koordinátor tartotta kézben.

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény – Evangélikus Országos Múzeum munkatársat keres

Budapest – Az Evangélikus Országos Gyűjtemény – Evangélikus Országos Múzeum munkatársat keres napi hatórás (heti 30 órás) múzeumpedagógus-tárlatvezetői munkakörbe.

A Szociális Munka Napja: „A vigasztaló Isten munkatársaiként állhatunk a vigasztalás szolgálatában”

Budapest – Dr. Fabiny Tamás diakóniáért felelős püspök a Szociális Munka Napján levelet intézett az evangélikus intézményhálózatban diakóniai területen dolgozó munkatársakhoz. Az alábbiakban ezt adjuk közre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - munkatárs csatornájára