Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Megtermi gyümölcsét (Zsolt 1,1-3) – Elkezdődött a bajor–magyar testvérkapcsolati találkozó Bonyhádon – FRISSÍTVE VIDEÓKKAL!

Bonyhád – Isten megáldotta a bajor–magyar partnerkapcsolatot: a 25 éves évfordulót ünnepeljük közösen magyar és bajor testvérek a Völgységben, Bonyhádon. 2017. július 6. és 9 között számtalan közös programon a reformáció 500 éves jubileumának közös megünneplésére is sor kerül majd.

Az ország legrégebbi evangélikus anyakönyve

Sopron – Az 1624-es esztendő húsvétján került ennek a könyvnek az első lapjára két sor írás. Ezek a sorok tekinthetők a legrégebbi evangélikus anyakönyvi bejegyzésnek Magyarországon. A közel 400 éves keresztelési anyakönyvet az első magyarországi protestáns gyülekezet tagjai, a soproni evangélikusok kezdték el vezetni, és őrizték meg a viharos évszázadokban.

Reformációi emlékfát ültettek Nádasdon

Nádasd – A hittanos gyerekekkel és fiatalokkal együtt ültette el a reformáció jubileuma alkalmából a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület által a nádasdi gyülekezetnek ajándékozott emlékfát Szemerei János püspök és Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő 2017. július 3-án.

„Nem szégyellte az evangéliumot” – Búcsú Halasi András József lelkésztől

Szombathely – A szombathelyi evangélikus templomban 2017. július 4-én tartott gyászistentisztelet keretében vettek búcsút Halasi András Józseftől mindazok, akik ismerték és szerették: családja, barátai, kollégái és a gyülekezet tagjai. Az élete huszonnyolcadik évében, súlyos betegségben elhunyt lelkész koporsóját ezután Celldömölkre vitték, hogy az ottani temetőben helyezzék nyugalomra.

„A kegyelem elég” – Missziói és hálaadó nap a nyugati egyházkerületben

Sárvár – A nyitottságot és befogadást jelképező tizenhét ajtó várta mindazokat, akik részt vettek a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület idei missziói napján, amelyet 2017. május 28-án, a sárvári Nádasdy-várban tartottak. A találkozó egyben a vasi egyházmegye hagyományos hálaadó napja is volt, amelynek gyülekezetei a vár felé vezető hídon felállított, kidekorált ajtók segítségével mutatták be értékeiket a vendégeknek.

Történelmi távlatok és a jelen kihívásai – Kerületi közgyűlés Nyugaton

Veszprém – A reformációi emlékév ünnepi programjai és a gyülekezetek életének hétköznapi ügyei képezték a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület 2017. április 21-én, Veszprémben tartott közgyűlésének két fő témáját.

Lutheránus környezettudatosság – Fákat ültettek Pápán

Pápa – Ha tudnám, hogy holnap vége lesz a világnak, még ma elültetnék egy almafácskát – ez a Luther-idézet a mottója a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület által szervezett faültetési kezdeményezésnek.

Már kapható a Dunántúli Harangszó 2017. tavaszi száma

Győr – Megjelent a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, a Dunántúli Harangszó 2017. tavaszi száma.

Gyülekezeti elnökségek találkoztak a megújulás jegyében

Révfülöp – A múlt, jelen és jövő időben is értelmezett megújulás fogalma adta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerülethez tartozó gyülekezeti elnökségek konferenciájának idei témáját. A találkozóra 2017. március 3. és 4. között, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban került sor, mintegy kilencven résztvevővel.

Dunántúli Férfinap volt Kőszegen – A kereszténység és az iszlám volt a nap fő témája

Kőszeg – A váratlanul rosszra fordult időjárás ellenére is szép számmal gyülekeztek a férfiak a régen meghirdetett alkalomra. A gyülekezeti házban Baranyay Csaba helyi lelkész köszöntötte a résztvevőket. A nyitó áhítatot Mesterházy Balázs esperes tartotta Jn 4,50-54. alapján. Beszédében a férfiak, a családfő hitének fontosságáról szólt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára