Piliscsaba

Szentek legyetek, mert én az Úr szent vagyok (1Pt 1,16)

Piliscsaba – Immár 25. alkalommal rendezték meg június 19-től 24-ig a Budai és Pesti Evangélikus Egyházmegyék közös konferenciáját Piliscsabán. Az elmúlt évekhez hasonlóan a két egyházmegyén kívül az ország más gyülekezeteiből is voltak résztvevők.

A KATASZTRÓFAHELYZET KIHÍVÁSAI – Tudósítás a kórházmissziói konferenciáról

Piliscsaba – A katasztrófahelyzet kihívásai címmel rendeztük meg az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciáját. Ezt a témát jártuk körbe Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Központban 2017. június 16–17-én. Az ország különböző helyeiről érkeztek kórházlelkészek, önkéntes lelkigondozók a konferenciára, így Székesfehérvárról, Kiskunhalasról, Ózdról, Szolnokról, Miskolcról és Budapestről.

„Szüntelenül imádkozzatok!” – Hangos-képes tudósítás a gyülekezeti munkatársak tavaszi piliscsabai konzultációjáról

Piliscsaba – Nyitottságot, jókedvet, derűt és hitbátorságot hozva magukkal, tavaszi továbbképzésre gyűltek össze a Béthel Missziói Otthonban május közepén az ország minden részéről a korábbi években végzett gyülekezeti munkatársak, hogy megerősödjenek és feltöltődjenek a további szolgálatokra.

A reformáció eseményei egyházunk evangéliumi elkötelezettségét erősítik! – Gyülekezeti munkatárs továbbképző konzultáció volt Béthelben

Piliscsaba – November második hétvégéjén (11–13. között) több mint hetven laikus gyülekezeti munkatárs gyűlt össze Piliscsabán, az Isten házában, hogy szokásos őszi konferenciájukon; a jubileumi év kezdetén, a reformáció máig ható értékei hitüket és szolgálatukat erősítsék. „Uram, kihez mehetnénk, örök élet beszéde van Tenálad.” (Jn 6,68) A találkozó eme vezérigéje adta meg az alaphangját valamennyi elhangzott előadásnak, áhítatnak.

Újabb sikeres nyomozás a KÖSZI nyomkereső készségfejlesztő táborában

Piliscsaba – A 15. KÖSZI nyomkereső készségfejlesztő tábort 2016. október 28–31. között rendezték meg, melynek helyszínéül a hagyományoknak megfelelően ismét a festői szépségű piliscsabai Béthel Otthon szolgált. A táborban, melynek mottója a Bajnokok ligája volt, 5–12. osztályos gyerekek vettek részt.

Kontrasztok 24 órában – Hivatásgondozó nap a déli kerület lelkészei számára

Piliscsaba – Felhőbe burkolózott a Pilis 2016. október 21-én. Borongós, esős időben érkeztünk a Béthelbe. Erre csak ráerősített, hogy egy öntözőkanna állt a kápolna közepén a gyertya mellett. Isteni megöntözésre, lelki felfrissülésre vártunk a szolgálatba indulásunktól eltelt időre visszatekintve. Ez szokás szerint az 5–10–15 éve az ordináltakat jelenti, ami most – a korábbi hasonló alkalmaktól eltérően – két-két évfolyamot foglalt magában. Azaz meghívást kaptak a 4–9–14 éve szolgálatba indítottak is.

A reformáció ötszáz éves lesz, a kegyelem örök – EKE hétvége Piliscsabán

Piliscsaba – Szeptember elején egy ifjúsági csendeshétvégén vehettünk részt az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) szervezésében, a főkordinátor viszont az Úr Jézus volt.

A jövő táborvezetői az 5. SZIVI Ifjúságivezető-képző táborban

Piliscsaba – A Szívvel-Lélekkel Alapítvány az 5. SZIVI Ifjúságivezető-képző tábort 2016. augusztus 7–13. között rendezte meg Piliscsabán, a Béthel Otthonban. Annak érdekében, hogy a jövő önkéntes táborvezetői élesben is kipróbálhassák a kétéves képzés alatt szerzett tudásukat, a tábort egy helyen és egy időben tartották a KÖSZI Napvető kalandtáborával, amely így egyben a képzés gyakorlati helyszíne is volt. A képzésvezetők Koknya Dorottya és Szabó Anna, a szakmai koordinátor Bátorfi Marianna voltak.

„Ne félj, mert megváltottalak… enyém vagy!” – Isten jelenvaló vigasztalása a misszióban

Piliscsaba – Az Evangélikus Missziói Központ – a Magyar Evangélikus Rádiómisszió és az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) 2016. július 3. és 6. között közös nyári konferenciát tartott a piliscsabai Béthelben. A missziói otthont megtöltötte az ország minden részéből érkezett mintegy kilencven főből álló missziós lelkületű keresztyén. Az idei mottó az Útmutató éves (Ézs 66,13) és heti (Ézs 43,1) vezérigéje volt. Az igei tanítások Istennek erről, az Ószövetség evangélistája által kijelentett kettős üzenetéről szóltak; erősítve a résztvevők küldetését, akik vallják, hogy minden keresztyén misszionárius!

„Mert én veled vagyok…” (ApCsel 18,10) – Rekreációs napok a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Piliscsaba – A Déli Evangélikus Egyházkerületben az idei nyár – az előző évekhez hasonlóan – számos lelkészcsaládnak ismét a rekreációs napokkal kezdődött, aminek ebben az esztendőben Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthon adott helyet. Sokan ezeket a napokat elsők között jegyzik fel a határidőnaplójukba és tudatosan nem szerveznek más programot a dátumhoz. Hisz ilyenkor egész évre élményekben gazdag és örömteli pillanatokban lehet része nem csak a lelkésznek, hanem egész családjának.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Piliscsaba csatornájára