református

Ünneplő magyarok a szórványban – Reformációs konferencia a Niagaránál

Háromszáz észak-amerikai protestáns ünnepelte a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját június 7-től 9-ig a kanadai Niagara Falls település melletti karmelita kolostorban. (Volt némi bája annak, hogy a reformációs ünnepség katolikus kápolnában kezdődött, és St. Martin magyar előadóművész az Ave Mariát játszotta klarinéton. A háttérből az oltáron álló Mária-szobor figyelte a nem mindennapi jelenetet.)

„A közösség és a közös tanúságtétel érdekében” – A református egyházak is csatlakoztak a megigazulásról szóló katolikus-evangélikus közös nyilatkozathoz

Wittenberg – Lipcse – A katolikus és evangélikus egyházak 1999-ben írták alá a Megigazulástanról szóló közös nyilatkozatot. Ebben a két egyház a reformáció időszakának ötszáz évvel ezelőtti békétlenségét tette félre és nyitott új fejezetet az ökumenikus közeledés terén. Később a metodista egyházak és az anglikánok is csatlakoztak a nyilatkozathoz. 2017. július 5-én pedig a református egyházak is aláírták.

Tizenhárom fiatal lelkipásztor tett fogadalmat a reformátusok és evangélikusok közös lelkészszentelő ünnepségén, Kolozsváron

Kolozsvár – Nyolc református és öt evangélikus ifjú lelkipásztor tett fogadalmat a kolozsvári Farkas utcai templomban megtartott lelkészszentelő közgyűlésen kedden, július 4-én. Miután a nap folyamán közös nyilatkozatot fogadtak el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinatai, amelyben elkötelezik magukat a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyházi oktatási intézmények fenntartása, valamint a további gyümölcsöző együttműködés mellett, a közös lelkészszentelés ezen elkötelezettség egyik legerősebb kinyilatkoztatási formájaként történt meg.

Chris Ferguson az LVSZ és a REV közös nagygyűlésének szervezését szorgalmazza

Windhoek – A Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) nagygyűlésén mondott köszöntőjében vázolta fel a két szervezet közös nagygyűlésének tervét.

Összekötő kapocs az egyházzene – Huszár Gál öröksége a budafoki reformátusoknál

Meglepő, de Budafokon már nem szokatlan, hogy éppen a reformátusok törik át bátrabban a felekezeti szokásrendet. Ez itt már tizenhárom éve gyakorlat: szombatonként vesperát tartanak, a hónap első szombatjainak vesperáin pedig 16. századi anyanyelvű gregorián dallamok szólalnak meg.

Reformáció hétről hétre: Reformáció és történelem

Budapest – A Reformáció hétről hétre című, a Duna Televízióban, illetve a Duna World műsorán futó sorozat kilencedik ötperces epizódjában megszólalt György András református lelkész, a somorjai gyülekezet lelkipásztora aki a gyülekezet történelmét ismertette. Az adást a készítők engedélyével mi is közzétesszük.

Evangélikus és református szaktanácsadók első közös szakmai napjára került sor Budapesten

Budapest – Az evangélikus és református szaktanácsadók első közös szakmai napjára 2017. február 21-én került sor Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székházában. Az Evangélikus Pedagógiai Intézet meghívására harminchárom (tizenegy evangélikus és huszonkét református) szaktanácsadó vett részt a konferencián.

Sok nem vallásos szülő a hittant választja az etika helyett

Budapest – A három történelmi keresztény egyház tájékoztatása szerint az állami iskolákban a kötelezően válaszható hit- és erkölcstanoktatás keretein belül 185.458 gyermek jár katolikus hittanra, 75.380 reformátusra és mintegy 11.500 evangélikusra.

Cseri Kálmán tekintete

Budapest – Örök hajlékodba fogadj be, Uram! – énekelte 2017. március 3-án a nagy gyülekezet Cseri Kálmán temetésén. Atyánk volt ő itt és testvérünk, tanítónk és lelkigondozónk. Sok ezer igehirdetés, számtalan „kazetta” (ma már interneten hallgatjuk), könyv, emlék tolul szívünkbe, emlékezetünkbe.

Elhunyt Cseri Kálmán református lelkész

Budapest – Életének hetvennyolcadik évében megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor.

Oldalak

Feliratkozás RSS - református csatornájára