Reisch György

Imádkozzunk a versenyzőkért! – Reisch György gondolatai az úszó VB előtt

Budapest – Nagyszabású megnyitóval veszi kezdetét 2017. július 14-én, pénteken, a budapesti vizes világbajnokság. Reisch György evangélikus lelkész, sport- és ifjúsági lelkigondozó gondolatait osztjuk meg az eseménnyel kapcsolatban.

A város szakrális és kulturális tere – Húszéves a dunaújvárosi evangélikus templom

Dunaújváros – 2016. május 14-én 10 órakor ünnepli a dunaújváros evangélikus templom fennállásának huszadik évfordulóját. Az istentiszteleten Gáncs Péter elnök püspök szolgál majd, s jelen lesz az MTV vallási műsora is. Az ünnepi megemlékezésen a Neopolis együttes zenél, ez követően pedig szeretetvendégségre hívják a részvevőket.

Öröm az Olimpia megpályázásának megszavazása felett

Budapest – A fraternet-mindenki listán időről időre a sportszeretetéről tesz bizonyságot Reisch György evangélikus lelkész, aki bírkózóként lelkes tagja volt annak a mozgalomnak, mely az Olimpia rendezésének megpályázását kérte. Most az Olimpia megrendezésének tervéről szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét idézzük.

Beiktatták Reisch György hitoktató lelkészt Dunaújvárosban

Dunaújváros – 2014. szeptember 21-én tartották a Dunaújvárosi Evangélikus Egyházközség tanévnyitó istentiszteletét, ahol beiktatták Reisch György hitoktató lelkészt.

„Hívők, foci, ima!” – Buzdítás a foci vébé előtt

A Labdarúgó Világbajnokságra buzdít Reisch György lelkész alábbi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelével.

Háló 2. disputa: Reisch György hozzászólása a témához

Budapest – A napokban megjelent Háló 2. Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról, 1945–1990. Egyházvezetők 1. Káldy Zoltán, Ottlyk Ernő című kötettel kapcsolatban párbeszéd kezdődött honlapunkon. Hozzászólásokra való bíztatásunkra Reisch György evangélikus lelkész az alábbi levelet küldte el szerkesztőségünknek. Szöveg: Reisch György
Feliratkozás RSS - Reisch György csatornájára