vallásosság

A 21. századi vallásosság új formái igen izgalmas kutatási bázist szolgáltatnak a szociológusoknak, pszichológusoknak, vallásfilozófusoknak. Figyelemre méltó jelenségekkel, trendekkel, utakkal és válaszokkal találkozhatunk. Sokuk több sebből vérzik, általánosságban mégis elmondható, hogy a keresők alapigénye a hitelesség. És hogy elkezdődött egy olyan „trend”, amely nem a tökéletességet, a feddhetetlenséget, a kiválóságot teszi meg mércének, hanem az önazonosságot. Nem a mindenséghez, hanem önmagához méri az egyént, ugyanakkor sokkal nagyobb igénye van a teljességre, mint a reflektálatlan hagyománykövetésre.

Magyarországon a 2011-es népszámláláskor 5,4 millió fő vallotta magát valamely felekezethez tartozónak. A településszintű adatok alapján az ATLO019 csapata az alábbi térképeken azt mutatjuk be, hogy hol élnek a vallásos honfitársaink.

Berlin – Azok az emberek, akik aktívan megélik hitüket, elégedettebbek, elkötelezettebbek, és gyakrabban mennek választani is. Ezt az eredményt adta egy olyan felmérés, amelyet összesen 26 ország adatai alapján készítettek el.

Budapest – A Magyarországi Luther Szövetség és az Evangélikus Országos Múzeum szervezésében került sor 2018. december 13-án az idei utolsó előadásra, amely a reformáció örökségét járja körül. Az ima és „tárgyai” címmel Mezei Emese tartott előadást arról, hogy a középkori művészet hagyatékát hogyan kezelte a reformáció a személyes vallásosság megélésben, illetve a liturgiában.

Telt házas, hiánypótló beszélgetés zajlott múlt szerdán a jezsuita Párbeszéd Házában, amely a politika és katolicizmus kapcsolatát járta körül Sólyom László volt köztársasági elnök vezetésével. Habár a beszélgetés a katolikus egyház és a politika kapcsolatáról szólt, érdekes tanulságokkal szolgálhat a protestáns egyházak számára is. A Magyar Kurír beszámolójának kivonatát néhány – helyi tudósítónktól származó – kiegészítéssel közöljük.

Tudományos tény, hogy a mai ember, a Hominidák főemlős rendjébe tartozó „homo sapiens”. A gondolkodás és a beszéd-nyelv másodlagos jelzőrendszerét használó emberre nemcsak a tagolt beszéd, a munka és a tervezett közös munka a jellemző, hanem az is, hogy a homo sapiens egyben „homo religiosus”, azaz vallásos lény is, mert nem találtak még eddig olyan ősi vagy mai embercsoportot, törzset, amelyiknél hiányoznának az egyéni és közösségi, akár kvázi vallásos elemek.

Egy gyermekeit súlyosan bántalmazó presbiter lánya, egy bizottság elé citált bibliaórás hölgy, egy fiatal lány, akit önjelölt próféta barátja tett tönkre, és egy fiatalember, aki nagyszülei valláskárosultságától ma is szenved. Négy ember, négy történet. A közös bennük az, hogy mindannyian átéltek valamilyen – rosszul értelmezett vallási tekintélyből származó – lelki bántalmazást. Vallássérültekkel foglalkozó sorozatunk harmadik részében ők mesélnek.

Egy kutatás eredményei szerint az ateista gyerekek nagylelkűbbek és jószívűbbek vallásos társaiknál, egy másik szerint pedig az ateisták az agyuk kisebb részét használják. Mit mutatnak meg és mit nem ezek az eredmények?

A történelmi egyházak szempontjából sokkoló adatok láttak napvilágot a 2011-es népszámlálásról. Ha azokat a számokat vetjük össze, hogy hányan vallották magukat a nagy keresztény egyházakhoz tartozónak 2001-ben és 2011-ben, átlagosan 30 százalékos csökkenést tapasztalunk (a reformátusok esetében 28,92 százalék, az evangélikusoknál 29,45 százalék, a római katolikusoknál 30,21 százalék, a görög katolikusoknál 33,38 százalék a csökkenés). A visszaesés puszta ténye nyilván senkit sem lepett meg, aki ismeri az egyházak népmozgalmi adatainak tendenciáját, vagy akár csak felületes benyomással rendelkezik több gyülekezet életének alakulásáról. Viszont a csökkenés mértéke letaglózó. Szöveg: Tóth Károly István