Egyházi imatalálkozót tartottak Baracskán a Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódva. Az imanap gondosan összeállított napirendje a cigány himnusz, a Zöld az erdő, zöld a hegy is első versszakának beás és romani nyelvű, majd a magyar eredeti és keresztény változatának eléneklésével indult. A keresztény szöveg annyit módosít az eredetin, hogy a „Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél” zárás helyett a „Megáldottál, megváltottál, országodba befogadtál” sorokkal végződik. És hogy miért is szólalhatnak meg ezek a sorok a börtönben? Mert azon túl, hogy az egyházak felelősséget éreznek az elítéltekért, a büntetés-végrehajtás is partnert keres az egyházakban, hogy ezek  a férfiak, romák és nem romák, akik most egyenöltözetben a teremben ülnek, a büntetés letöltése után megtalálhassák a helyüket a szabad életben.

A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben mintegy ezernégyszázan  töltik átlagosan hároméves szabadságvesztésüket. A legsúlyosabb bűnök elkövetői nem ide kerülnek, az intézetben leginkább fogház és börtön fokozatú elítéltek vannak elhelyezve.  A börtön foglalkoztatja is az elítélteket, akik közül sokan dolgoznak a szervezethez tartozó Annamajori Kft. mezőgazdasági jellegű munkahelyein, illetve a pékségében, amely több intézetet is ellát árujával.

Bárhonnan lehet a Teremtő felé fordulni

Az „Egyházi imatalálkozó az európai romákért” elnevezésű ökumenikus rendezvényen több mint százan vettek részt. Elöl, a közönséggel szemben ült a rabok kórusa és a zenészek. A közönség első soraiban foglaltak helyet a meghívott vendégek, az egyházak képviselői és a Károli Egyetem érdeklődő joghallgatóinak csapata, mögöttük pedig rabruhában az elítéltek – romák és nem romák – közöttük sok – fájdalmasan –  fiatal arc.

A börtön parancsnoka, dr. Kiszely Pál dandártábornok beszéde nyitotta meg az alkalmat, aki kifejtette, hogy a 2015-től életbe lépő új büntetés-végrehajtási kódex központi gondolata a fogvatartottak reintegrációja, és ezért a korábbinál is nagyobb hangsúly kerül az egyházakkal, civil szervezetekkel történő együttműködésre, ami segítheti a társadalomba való visszailleszkedést.

Schönberger András rabbi azzal köszöntötte a megjelenteket, hogy a zsidó ünnepnaptár szerint még a pészahnak, a szabadulás ünnepének ideje van, melynek üzenete a végső megváltás eljövetele. A bentlakók lelkükkel a Teremtő felé fordulhatnak, hogy ennek részesei lehessenek.
Steinbach József dunántúli református püspök a 84. zsolárt idézte: „Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura”.

– Boldog, aki megtapasztalja Isten közelségét, védelmét, mert az Istentől kapott erővel mindig van út, ami előbb-utóbb a szabadságra vezet. A hívő ember nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ne lássa meg ezt az utat – fűzte a zsoltárhoz a lelkipásztor.
Az imanapra előre összeállított imádságsor szeretetért, felelősségtudatért, hűségért szólt. Könyörögtek a játékszenvedéllyel, alkohol- és kábítószerproblémával küzdők szabadulásáért,  az uzsorások, másokat kifosztók megváltozásáért, a vezetők felelősségteljességéért, a világ szegényeiért és üldözöttjeiért, a cigányok megtéréséért, a romák integrációjáért, a félelmek és romboló indulatok legyőzéséért.

Szénási Jonathan Sándor református börtönlelkész, az imanap szervezője, arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne a hiányokra tekintsenek, hanem adjanak hálát mindazért, amijük megvan. Nyeső Ágnes, a református egyház cigánymissziójának országos referense pedig a Zsidókhoz írt levél 12,2 verse alapján arra bíztatott, hogy a nehéz körülmények között Jézusra, a  hit szerzőjére és beteljesítőjére nézzünk.

A lelkes dicsőítés megszólalhatna a „kinti” gyülekezetekben is

Az egész alkalom liturgiája nyugodtan és ráérősen hömpölygött előre, mintegy szent kairoszban, minden sietség nélkül követték egymást a cigány és magyar nyelvű dicséretek és a megszólaló lelkészek.
 –  Elkelne keresztény gyülekezeteinkben is ez a hang – vélekedett az éneklésről Bakay Péter cigánymissziós evangélikus lelkész –, ha hazakerülnek, folytassák a dicsőítést a gyülekezetekben.
Majd azt az igét kezdte el boncolgatni, ami azóta foglalkoztatja, hogy meghívást kapott erre az imanapra: „Nem kellene ennek így lenni” (Jakab 3,10), meg kellene látni mindenkinek, hogy van az életben más lehetőség is, amely nem e falak közé vezet.

A tisztelettudóan áhítatos hangulat felszabadult lelkesedéssé fokozódott, amikor a gyöngyösorosziAgapé Cigány Gyülekezetből érkezett vendégek kezdtek énekelni, és bizonyságot tettek mindarról, amit a saját életükben megtérésükkor és azóta is megtapasztaltak.
– Örülök, hogy ennyi fiatal van itt – kezdte az énekesük –, persze, nem annak, hogy a börtönben vagytok, hanem annak, hogy amikor a falutokba visszamentek, akkor bizonyságot tudtok tenni Istenről.
A gyöngyösorosziak szinte minden megszólalását tapsvihar kísérte.

Az imanapot Szilassy Roland, bv. őrnagy azzal zárta, hogy roma példaképekre hívta fel a figyelmet: először is roma művészekre, mint például Péli Tamás festő vagy a Kalyi Jag együttes tagjai, akik hozzájárulnak a cigányság identitásának kifejezésre juttatásához; azután olyan egyszerű, nyíltszívű cigányokra, akik a közösségért végzett tevékenységükben válnak hitelessé, és végül szólt az első cigány szentről,  Boldog Ceferinóról.
Az imanap végén áldást mondott a fenti megszólalókon túl Papp Lászlóplébános a római katolikus és L. Molnár István lelkipásztor a református börtönlelkészek nevében.

– Nyolc napom van hátra – nyilatkozta az egyik elítélt. – Győrben voltam fogvatartott, ott kerültem kapcsolatba a börtönlelkészséggel, és 2010-ben tértem meg. Ide kértem magam Baracskára, mert itt több a protestáns hitéleti alkalom, egy héten kétszer-háromszor is van összejövetel a kápolnában. Ha Szénási Jonathan tartja, akkor tele  van. Az Agapé Gyülekezet már vár, ha innen kikerülök.

*

A sorsokat nem olyan egyszerű átírni, mint a sorokat: lelkipásztorok, lelkigondozók, pedagógusok, diakónusok, közösségek befogadó szeretete és törődése teszi az átkot áldássá. Szívszorító átérezni, hogy több mint ezer  fiatalember, férfi, apa és társ egy időre ezek között a falak között kell éljen. És ez nem az egyetlen büntetésvégrehajtási intézet hazánkban. „Nem kellene ennek így lennie” – mondta Bakay Péter, és igaza van, hogy másként kellene lennie. Jó lenne, ha megszólalna hitelesen az evangélium a veszélyeztetett fiatalok között, azok között, akiknek a jövőképében lehetőségként szerepel  bűncselekmények elkövetése és a börtön is. Jó lenne, ha ehelyett az életükre nézve megvalósítható alternatívát és támogató közösségeket tudnánk felkínálni nekik.

Továbbá úgy kellene lennie, hogy azoknak, akik elhagyják a büntetés-végrehajtási intézetek gyülekezeteit, helyet készítenének egyházainkban. Mert egyelőre a történelmi felekezeteknél kevés olyan hely van, ahol a szabadultak engedelmeskedni tudnának Bakay Péter felszólításának, hogy a dicsőítést a gyülekezetekben folytassák…