Keresztényként is Józsefvárosért

Keresztényként is Józsefvárosért

Share this content.

Józsefvárost sokan sokféleképpen látják, ennek megfelelően sokan sokféleképpen tennének érte. Most egy egészen új nézőpontból, a józsefvárosi evangélikus lelkész szemszögéből is megismerhetjük a kerületet, és azt, hogy ő milyen lépéseket tart itt fontosnak. Az augusztus elsejétől a józsefvárosi lelkészi tisztséget ellátó Románné Bolba Mártával beszélgettem. Forrás: 8.kerulet.ittlakunk.hu, szöveg: Ág Tibor

Márta 1986-os születésű, Sopronból származik. Az ELTE magyar szakát végezte el, mellette pedig az Evangélikus Teológia lelkész szakát. Itt 2011-ben végzett, közben Finnországban és Lipcsében is volt ösztöndíjas, egy évet a szomszédos Ferencvárosban tanított etikát, mielőtt a kerületbe érkezett. Nyáron házasodott, férje közgazdász. 

A  két központtal – az Üllői úti templommal és a Karácsony Sándor utcai házzal – rendelkező józsefvárosi evangélikusság egy nagy múltú, főként szlovák hátterű gyülekezet. A népszámlálási adatok alapján mintegy 200 család tartozik a kerületből, közülük templomba körülbelül 40 fő jár. Márta hamar beilleszkedett a gyülekezetbe, jól érzi magát itt, szeret a józsefvárosi evangélikusokkal dolgozni. Mindenekelőtt egy újjászervező munka az, amit végezni szeretne, annak megoldása, hogy minél több fiatal kötődjön az egyházhoz. Ennek egyik eszköze a Karácsony Sándor utcai ház tetőterében kialakított néhány apartman, ahol mintegy 40 egyetemista lakik. Nekik minden hónap első szerdáján könnyűzenés, gitáros Istentiszteleteket szoktak tartani.

Első lépésként szeretné a kerületet minél jobban megismerni, a helyi civil szervezetekkel minél jobb kapcsolatot kialakítani, sokukkal már meg is ismerkedett. A kerület megismerésében az is segít neki, hogy biciklivel közlekedik, így jobban megismerkedik egyes helyszínekkel. 

Márta szerint a helyi civilekkel öszefogva, együtt kellene minél többet tenni a kerület, a kerületi emberek egészségéért, ami alatt az egész embert érti, tehát a testi, lelki, anyagi egészséget is, ennek része az Evangélikusok Józsefvárosért facebook-oldal is. Szerinte mindenképp érdemes lenne minél több józsefvárosinak megismernie az evangélikus kultúrát, ami egy színfolt a keresztény felekezetek között, már csak azért is, mert egyik központi eleme a szabadság. Szerinte érdemes lenne együtt elgondolkodni azon, hogy milyen legyen, hogyan működjön az a közösség, amiben élni szeretnének a helyiek, akár gyülekezeti szinten is, így maguk alakíthatnák ennek kereteit.

Mindenesetre szép feladat, és érdekes lenne, ha sikerülne valamennyit megvalósítani belőle. Ha érdekel a dolog, és szívesen felkeresnéd Mártát, írj neki a jozsefvarosi.evangelikus@gmail.com címre.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!