Józsefváros

Köztulajdonba kerül és közösségi funkciót kap Pest elveszett evangélikus temploma

Budapest – Hosszú évtizedek óta nem szolgálja eredeti céljait, a járókelő számára pedig láthatatlan a pesti szlovák evangélikus templom, a város egyik legszebb romantikus épülete. Diescher József munkáját azonban most az állam 765 millió forintért visszavásárolja, és az Országos Szlovák Önkormányzat kezébe adja – a jövőben szlovák-magyar beruházásban színház, múzeum, könyvtár, valamint művészeti és civil csoportok otthonává válhat.

Az élet jel – reformációi beszélgetés és vacsora a Józsefvárosban

Budapest – Őszi szünet lesz az iskolákban, gondoltuk. A gyülekezetünkben működő diákszállás egyetemista ifjúsága biztosan hazautazik, és akkor az a különös helyzet állhatna elő, hogy ha evangélikus szellemiségű kollégiumunk bármelyik lakóját otthon megkérdezik, milyen volt a reformáció ötszázadik jubileuma ott, a Józsefvárosban, akkor ez lenne a felelet: semmilyen. De ez nem történhet meg, gondoltuk.

„Mert ő befogadott minket” – 62. KÖSZI Megálló istentisztelet

Budapest – Ismét KÖSZI Megálló istentiszteleten vehettünk részt a józsefvárosi Mandák-házban 2017. július 30-án. Igét hirdetett Benkő Vilmos. Az istentisztelet témája az imádság volt.

Kitüntették Józsefváros példaképeit

Budapest – A hagyományokhoz híven idén is a József-naphoz kapcsolódva adták át a kiemelkedő érdemeket szerzett józsefvárosiaknak az önkormányzat elismeréseit.

Kilakoltatás a Józsefvárosban: állj ide és nézd végig

Július 21-én kilakoltatták a Jéri családot a Magdolna utca 12-ből. Végignéztük.

Kilakoltatás lelkész szemmel

Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek történeteit, pedig könnyebb lett volna nem venni észre a segélykiáltásukat. Ahhoz, hogy társadalmi folyamatokat szemmel tartson az ember, közvetlen környezetének változásairól, szomszédainak, felebarátainak a sorsáról tudjon, elsősorban lelkiismereti döntés szükséges. Ha ez a lépés megvan, akkor meg lehet találni a többi nyitott szeműt!

Nem hagyják, hogy Józsefváros kiszúrjon a szegényekkel

Budapest – Van köztük tanár, nyugdíjazott gyámügyes, luxusszállodai szobaasszony. Egy civil társaság tagjai ők, akik szabadidejükben a kilakoltatás árnyékában élő nyolcadik kerületi lakosoknak segítenek. Ha kell, leveleznek a végrehajtóval, bemennek az önkormányzathoz, sokszor buldózerként viszik végig az ügyeket. Szükség is van rájuk: olyanokat képviselnek, akikkel talán szóba sem állnának a hivatalok.

Ahol a szavak tettekké válnak – Missziói gyülekezet a Józsefváros mélyén

Budapest – „Szerettem volna ennek a gyülekezetnek új jövőt” – mondja Románné Bolba Márta lelkésznő, aki a kezdeti nehézségek után ma már virágzó missziói gyülekezetet vezet a budapesti Józsefváros mélyén. Mielőtt véget ért volna egy fejezet, és bezárult volna a templom kapuja, egy női cipő került az ajtórésbe.

Gyerekekre hangolva – Női ökumenikus világimanap a Józsefvárosban

Budapest – Mottó: „Fogadjátok be a gyermekeket, mert ezzel engem fogadtok be!” – A józsefvárosi ökumenikus közösség évről évre megrendezi a női ökumenikus világimanapot, melynek házigazdái ebben az esztendőben mi, evangélikusok lehettünk. 2016. március 6-án, vasárnap délután hét gyülekezet nőtestvérei szolgáltak az alkalmon.

Ajánló: Ahol a szavak tettekké válnak – Missziói gyülekezet a Józsefváros mélyén

„Szerettem volna ennek a gyülekezetnek új jövőt” – mondja Románné Bolba Márta lelkésznő, aki a kezdeti nehézségek után ma már virágzó missziói gyülekezetet vezet a budapesti Józsefváros mélyén. Mielőtt véget ért volna egy fejezet, és bezárult volna a templom kapuja, egy női cipő került az ajtórésbe.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Józsefváros csatornájára