A két rendezvény résztvevői közös áhítaton vettek részt a pestszentlőrinci evangélikus gyülekezet Élő kövek templomában. Az áhítatot Győri Gábor esperes tartotta, a kántori szolgálatot Lupták György esperes végezte. Dr. Kalina Katalin intézményvezető üdvözlő mondatai után Gáncs Péter elnök-püspök köszöntötte a gyülekezetet, egyúttal megnyitotta az országos történelemversenyt. Kiemelte a pillanat különlegességét: arról beszélt, hogy míg a jövő reménybeli evangélikus vezetői, a történelemversenyre érkezett fiatalok az elmúlt hetekben az evangélikus múlt eseményeivel foglalkoztak, abból mélyítették el tudásukat, a közgyűlés résztvevőinek a jelen problémáit kell úgy megoldaniuk. Az a reménységük, hogy olyan egyházat alapoznak meg, melyben az itt ülő fiatalok lesznek a jövő közgyűlése.
A Reformációi Emlékverseny résztvevő csapatai „A reformáció és a nők” című kiállítás anyagából is kaptak kérdéseket, melyet az Evangélikus Országos Múzeum bocsátott a Sztehlo Gimnázium rendelkezésére. A sok részterületet felölelő teszt megírása után a csapatok prezentációja következett, melyet az egyetemi tanárokból álló zsűri értékelt (Dr. Korányi András, Dr. Kőszeghy Miklós, Dr. Varga András).
A komoly szakmai felkészültséget, jó kiállást, bátor előadói képességeket és kreativitást kívánó versenyt végül a különlegesen kiváló írásbeli teljesítményt nyújtó Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium első csapata nyerte, elhódítva ezzel a vándorkupát a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumtól.
A második helyet a Sztehlo Gábor Gimnázium első csapata, a harmadikat - megosztva - a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Sztehlo Gábor Gimnázium második csapata érdemelte ki. Említést érdemel, hogy az evangélikus középiskolákon kívül idén először világi induló is akadt: a Karinthy Frigyes Gimnázium is indított csapatot a versenyen.
A verseny résztvevői kiválóan felkészültek a reformáció kezdeti évszázadaiból, így nem csak a dobogón végzettek, hanem valamennyien nyertesek: Jócskán gyarapították tudásukat, fáradozásuknak, szorgalmuknak hosszú távon is meglesz az eredménye.
Az alkalom B. Pintér Márta iskolalelkész úti áldásával ért véget:
„Az Úr áldása legyen azon, amit a múltból megismertetek, amiről a jelenben számot adtatok, és a minden körülmények között kitartó hit kísérje életeteket a jövőben.”