Kamarás István, a Lehet-e? fórumok vezetője a bevezető gondolatokban azt fejtegette, hogy alapvetően érzékelhető a keresztény egyházak indentitás-keresése a mai magyar világban. Fabiny Tamás evangélikus püspöktől idézve elmondta, hogy az egyház egy részében megvan a hajlam a dörgölőzésre, ugyanakkor minden felelős keresztény embernek megvan a felelőssége is, hogy ez ellen szót emeljen. Ferenc pápától idézve pedig kiemelte, hogy „a politika az egyház társadalmi tanítása szerint a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjót keresi.”

A keresztény Európa csak látszat

Beer Miklós a Váci Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke szerint komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy az egyház kiknek is harangozik. „Miért harangozunk? Mikor vesszük végre észre azt, hogy Európában mi, keresztények nem vagyunk meghatározó tényezők? Mikor látjuk be, hogy az Úristen valami egészen mást vár el tőlünk, minthogy annak a látszatát keltjük, hogy mi egy keresztény Európában élünk? Hogyan tudunk ma hitelesen Krisztus tanúiként jelen lenni a világban?”

Laborczi Géza evangélikus lelkész, az nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat vezetője szerint „nem azért kell a szegénységről beszélnünk, mert ez olyan jó értelmiségi agyalás, hanem mert napi szintű, kőkemény választás és állásfoglalás. Naponta találkozunk valóban nagyon mély emberi drámákkal. Hajléktalanságról lehet beszélni íróasztal mellett, nekünk a lövészárokban ez a hétköznapi valóság.” Hozzátette, hogy az egyháznak Nóé bárkájaként kellene működnie, lelki-spirituális és konkrét életveszélyben is menedéket kell nyújtania.

Deák Dániel, a Budapsti Corvinus Egyetem egyetemi tanára szerint a legnagyobb gond ott kezdődik, hogy a társadalom belenyugszik abba, hogy vannak szegények, de nem csak belenyugszik, hanem meg is bélyegzi őket. Deák szerint az egyháznak alapvetően a szegények egyházává kellene válnia. „Engem katolikus hitem arra sarkall, hogy nonkonformista és radikális legyek. Úgy, ahogyan például Martin Luther King teszi. Ott kell lennem, ahol igazságtalanság történik, ahol bántják az embertársainkat. Most például a beszélgetés alatt zajló, az ELTE-TáTK ellehetetlenítése ellen tiltakozó tüntetésen is ott kellene lennem.”

Vállalni kell a megosztottságot is

Deák szerint nem kisebb a tét, mint katolikus egyház megújulása, ez azonban csak a pluralizmus, a sokszínűség elfogadásának jegyében képzelhető el. „A hitben mindannyian rászorulunk a reflexiókra. Arra, hogy szerények legyünk, mert még a teológiai tudásunk is tökéletlen. Isten részlehajló, pártos, mert a szegényeket jobban szereti. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebből megosztottság adódik, ebből pedig következik a pluralizmus. Bázisközösségek megerősödésére van szükség, mert csak ilyenekben lehet a szegényekkel való barátságunkat gyakorolni. A kis közösségek ugyanis integratívak, részvételi-tanácskozáson alapulnak, az értékek összetartanak, mert folyamatos a dialógus. Nem felülről lefelé kommunikációra van szükség, hanem annak kimondására, és képviselésére, hogy nem tudunk mindent.”

Mindemellett azt is tudatosítani kell, hogy „ha van végérvényesen jó, akkor van végérvényesen rossz is. Az egzisztenciánk legfontosabb kérdéseiről, életről vagy halálról van szó.” Ezeket a választási lehetőségeket, problémákat pedig „nem lehet illedelmesen elkenni.” Ebben a kérdésben tudnunk kell különbséget kell tenni kétféle ellenség, a személyes, és a közellenség között. Utóbbi az, amelyik egy csoport – a cigányok, feketék, szegények, menekültek – ellen irányul, és ami ellen mindenképpen fel kell lépni keresztény emberként.

A mindent teremtő Isten egy betlehemi hajléktalan alakjában öltött testet

Beer Miklós kiemelte: Ferenc pápa első naptól kiállt a szegények mellett. „Fontos, hogy a jézusi modellt tartsa szem előtt az egyház, ami annyit jelent, hogy merjen lemenni a legmélyebb mélységig. Hiszen a mindent teremtő Isten vállalta embersorsunkat, de abban is a legmélyére ment, a hajléktalan-lét betlehemi kiszolgáltatottságáig, hogy onnan emeljen fel mindannyiunkat. Ez a jézusi modell. Amiatt váltunk hiteltelenné, és azért nem vesznek komolyan bennünket fontos kérdéseknél, mert eltértünk ettől.”

Laborczi Géza szerint Ferenc pápa sok kellemetlen kérdést tesz fel az elpolgáriasodott nyugati kereszténységnek. Az egyházvezetők és püspökök véleményformáló lehetősége mellett kiemelte, hogy „evangélikus hagyományainkban legalább ennyire fontos a gyülekezet közössége. Azon múlik nagyon sok minden, hogy az a gyülekezet, amelyikben működünk, az befogadó vagy kirekesztő közösség-e. Ugyanis csak a hit és bizalom alapján működő helyi közösségek fognak túlélni. Ha bejön egy szegény, akkor otthon érzi-e magát? Ha bejön egy útkereső, az otthon érzi-e magát? A helyi közösségek képesek-e fölülírni, hogy politikai kérdésekben nem öljük meg egymást?”

Laborczi Géza a közelmúltban nagy port kavaró ételosztási botrányokkal kapcsolatban arról is beszélt, hogy az éhező tömegeknek megalázó lehet – az utcán, a sajtó nyilvánossága előtt ételért sorban állni. A tömeges ételosztás Beer Miklós szerint is szemfényvesztés.
Laborczi elmondta: „Ezt elkerülendő mi kivittük az ételt a rászoruló családoknak, kilencszáz adag ételt szállítottunk így házhoz, de ehhez az kellett, hogy Nyíregyháza többi szociális intézményével is együttműködve, hálózatot kiépítve tudjunk azokról, akik a leginkább rászorulnak. Össze lehet ütni a tam-tam dobokat, és össze lehet csődíteni az éhezőket, hogy kijöjjön a sajtó, de helyi beágyazottság nélkül nem lehet szegényekkel foglalkozni” – tette hozzá az evangélikus lelkész.

Váljon a némák szájává, az éhezők kenyerévé

A beszélgetésben részt vevő egyházi vezetők tapasztalata, hogy az állam, illetve az önkormányzatok folyamatosan szeretnének oktatási és szociális intézményeket átadni az egyháznak.

Laborczi Géza szerint „a szegénység megoldása vagy felszámolása nem egyházi feladat. Nekünk az a dolgunk, hogy ahol csak tudjuk, felhívjuk a visszásságokra a figyelmet. A szegénység megoldása a modern állam feladata. Az egyház feladata, hogy ahol tud, segítsen. Konkrét helyzetekben váljon a némák szájává, az éhezők kenyerévé, transzparens módon közvetítsen.”

Beer Miklós egyetértett abban, hogy az egyháznak nem feladata, hogy megoldja a szociális problémákat. „Több intézményt nem tudunk átvenni. Ugyanakkor meggyőződéssel mondom, hogy felnőtt keresztény hittel be kell látnunk, hogy emberré nem válhatunk az önkéntes áldozatvállalás nélkül Jézus Krisztus példája szerint. Egyikünk sem maga választotta meg, hogy hol szülessen. Egyedül Jézus Krisztusról mondható el ez – ezzel ad nekünk jelzést, hogy ki-ki a saját adottságaival felelős azért, hogy a másik emberhez forduljon, és így váljon emberré, az önzetlenség napi tetteivel. Például úgy, hogy legyen mindenkinek egy szegénye, akiért a közvetlen környezetében tenni tud valamit.”

A folytatólagosan elkövetett középosztálybeliség bűne

A beszélgetés utáni hozzászólásokban Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Központ igazgatóhelyettese, az első Fidesz-kormány kábítószerügyi államtitkára kiemelte, hogy „nem az emberi viszonyokkal van alapvetően a probléma, hanem a politikai szabotázsokkal. Az egyházaknak nagyon komolyan kell venni a szegények teológiáját.”
Topolánszky szerint az egyházak ma nem vesznek részt az építkezésben, inkább jóváhagyó, mintsem protestáló szerepet töltenek be. „Az egyház a folytatólagosan elkövetett középosztálybeliség bűnében leledzik. Pedig az ige nem úgy szól, hogy aki eggyel is megcselekedte egy középosztálybelivel, hanem a mindenkori legkisebbekkel kell foglalkozni. Amikor az egyház felismeri a politika strukturális igazságtalanságainak világát, akkor nem vonulhat vissza a saját diakóniai magányába, hanem szót kell, hogy emeljen nyilvánosan is. Nem jó, ha a püspökeink nem ezt teszik, hanem például szép ökumenikus egyet értésben megáldunk egy szép, vidéki kis stadiont, ami nyilvánvalóan nem lehet más, mint a politikai korrupció 21. századi emlékműve.”

A hozzászólások közben a közönség soraiból azt emelte ki valaki, hogy „hosszú évek után tapasztalom azt ebben az országban, hogy végre otthon érezem magam.”

A beszélgetés konklúziója az volt, hogy az egyház képviselőinek tehát fel kell szólalniuk a mindenkori szegények és kirekesztettek ügyében, ugyanakkor tenni is kell a napi, önzetlen, nem látványos szolidaritásunkat, hiszen csak akkor lesz hitele a nagy megszólalásoknak.