Onnan a Nemzeti Múzeumba vezetett utunk, ahol az Ige-Idők vártak bennünket. Czenthe Miklós az evangélikus levéltár vezetőjével is találkoztunk és az elmúlt 500 évvel.
Innen átsétáltunk a Károlyi Palotába egy pompás ebédre, majd bevetettük magunkat a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Forradalmár költőnk mellett Arany János és Szabó Magda életműveibe tekinthettünk, majd a Kálvin téren a Ref ormáció500 térköveit járhattuk, hogy aztán haza induljunk és az ifire meg is érkezzünk.
Másnap Dunaújvárosban a város számára is megnyitotta dr. Baráth Károly felügyelő a mi kis Biblia- és Luther-rózsa kiállításunkat
Délután pedig Rácalmáson rác almafát ültettünk. Az esemény apropóján a református lelkésszel szögeltettük ki a 95 tételt...
November 11-én 16.00-tól Márton napi lampionos felvonulás lesz Dunaújvárosban, immáron a 21. és a zarándoklat során Luther életútját elevenítjük fel.