Ige-idők

A reformáció felvidéki emlékeiről – fotós szemmel

A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum „Ige-Idők” címmel nagyszabású kiállítást rendezett 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából. A kiállítás katalógusában számos tanulmány foglalkozik a felvidéki evangélikus és református emlékekkel, amelyeknek helyszíni megörökítésével Szőnyi István műemlékfotóst bízták meg, aki az év folyamán többször is járt a Felvidéken. Élményeiről, munkájának eredményéről kérdezte őt a felvidek.ma.

Bezárt a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők kiállítása

Budapest – 2017. november 5-én a Magyar Nemzeti Múzeumban telt házzal, zenés finisszázzsal és hatalmas sikerrel bezárt az IGE-IDŐK – A reformáció 500 éve című – a Reformáció 500 Emlékévhez kapcsolódó – legnagyobb és legjelentősebb kiállítás. A kiállítást megtekintő majd 70 000 látogató a kiállított tárgyak mellett az MNM gazdag és kapcsolódó programkínálatával is elmélyülhetett a témában. Közel 300 tárlatvezetés, 120 szakmai és ismeretterjesztő program, e mellett múzeumpedagógiai foglalkozások, múzeumi óra és családi nap várta az érdeklődőket.

Kihasználták az Ige-Idők nagykiállítás utolsó napjait a dunaújvárosiak

Budapest – Kihasználva a reformációi Ige-Idők nagykiállítás utolsó napjait Budapestre utaztunk Dunaújvárosból egy gyülekezeti kirándulás keretében. Kelenföldön kezdtünk, ahol áhítat után a helyi Bibliakiállításban gyönyörködtünk.

Ige-Idők – püspöki tárlatvezetés

Budapest – Egyedülálló élményben volt részük azoknak, akik 2017. október 14-én ellátogattak a Magyar Nemzeti Múzeumba, hogy megtekintsék az Ige-Idők elnevezésű kiállítást. Dr. Fabiny Tamás püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület lelki vezetője tartott vezetést a több teremből álló tárlaton. Hogy azok se maradjanak ki az élményből, akik esetleg nem voltak jelen az eseményen, rögzítettük az ott elhangzottakat. A Reformáció Nagykiállítás egyébként 2017. november 4-ig még ingyenesen megtekinthető!

„A zene elűzi az ördögöt” – Luther-estet tartottak a Magyar Nemzeti Múzeumban

Budapest – Nem csak a reformáció korát, hanem annak máig ható üzenetét is elénk tárja a Luther-est! Bóra Katalin és Luther Márton kézfogójának a napján került sor a Magyar Nemzeti Múzeumban a Gyülekezeti és Missziói Osztály Luther életét és gondolatait feldolgozó nagyszabású estjére.

Ajánló: Ige-Idők a Múzeumok Éjszakáján

A Magyar Nemzeti Múzeum IGE-IDŐK – A reformáció 500 éve című kiállításának programjai azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek kínálnak kikapcsolódást, akik a Múzeumok Éjszakája forgatagában is az elmélyülést keresik.

Luther–Bóra kézfogó a Magyar Nemzeti Múzeumban

Luther Márton és az egykori apáca, Bóra Katalin 1525. június 13-án tartotta kézfogóját Wittenbergben. Az évfordulóról az MNM is megemlékezik. A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályával összefogva különleges programra várjuk az érdeklődőket.

Ige-Idők – Novemberig tekinthető meg a Nemzeti Múzeum reformációi emlékkiállítása

Budapest – Ige-Idők, a Reformáció 500 éve címmel nyílt meg 2017. április 26-án a Nemzeti Múzeumban a Reformáció Emlékbizottság által szervezett tárlat, a reformációi emlékév egyik kiemelkedő, Magyarország kormánya által támogatott rendezvénye.

„IGE-IDŐK” kiállítás – Egy kritikus látogató szemével

Politika és hitvallás című kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött az esemény három németországi vendégpolitikus és két magyar politikus, Balog Zoltán miniszter és Prőhle Gergely vitavezetői részvételével. Nagyszerű rendezési ötlet volt bemutatni, mit jelent ma protestáns hitük gyakorlása hivatásukban és mit adhat ma a protestantizmus Európának ötszáz évvel a reformáció után, amikor az Európai Unió hivatalosan elutasítja a kereszténységet.

Ige-idők

Budapest – Ige-idők címmel nagyszabású kiállítás nyílik április 26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
Feliratkozás RSS - Ige-idők csatornájára