– Miért fontos a mai világban a reformáció 500. évfordulójának megünneplése?

– Ez több mint egy egyházi ünnep, mivel Luther Márton sem kizárólag egyházi ember volt, hanem egy korszakos európai személyiség. Sokan azt mondják, hogy az újkor kezdete is a reformációhoz köthető, valamint Luther személyiségéhez. A reformátor nemcsak az egyházon belül vitt véghez visszafordíthatatlan változásokat, hanem a világi életben is. A kultúrában, a művészetben, a világi hivatal megbecsülésében nagyon messzire ment Luther, és megváltoztatta a középkori egyház felfogását ezekről a kérdésekről. Az evangélikus egyház számára természetesen kiemelten fontos Luther személyisége, mivel a jelenlegi egyházunk gyökereit ő teremtette meg.
Ezt persze később továbbvitte a kálvini reformáció, és az 500 éves évfordulót mostanra már csak ökumenikusan lehet megünnepelni. Ebben a katolikus egyháznak is szerepe lehet, nemcsak szűkkeblűen akarunk ünnepelni, hanem az egész kereszténységnek közösen kell emlékeznie.

– Mekkora a nyitottság a többi egyház részéről a közös ünneplésre?

– A református egyház esetében ez teljesen természetes. A kálvini örökség a lutheri reformáció továbbvitele. A kisebb egyházak számára is fontos Luther öröksége, így a Hit Gyülekezete esetében is hivatkozási alap a reformátor tevékenysége. Ami újdonság a mostani ünnepben, a katolikus egyház hozzáállása. Ennek egyik nyitóeseménye volt, amikor Lundban a Lutheránus Világszövetség vezetői és Ferenc pápa közösen emlékeztek meg a reformációról. Míg 500 évvel ezelőtt a szakadás ténye volt a valóság, míg most a közeledés és egymás megismerése.

– Mik lehetnek a protestáns és katolikus közeledés elemei?

– Ennek egyik legfontosabb alapja a megismerés, és hogy nem félünk már egymástól. Akit nem ismerünk, attól félünk. A szembenállástól a közösségig című dokumentum elfogadása pont erről szól. Ez persze egy folyamat, de érdemes idén arra is emlékezni, hogy XXIII. János pápa 1967-ben a II. vatikáni zsinat keretében nyitotta ki az ablakokat. Ez nemcsak a világi kérdések beengedését jelentette, hanem alapvetően a római katolikus egyház hitbeli és liturgiai megújulását, valamint a többi egyház felé való közeledést is. Ettől kezdve rendszerszintűvé vált az evangélikusokkal való párbeszéd. Mindennek a csúcspontja az 1999-es megállapodás volt, amikor kölcsönösen visszavonták a felek a másik kiátkozását. A lundi találkozón egy állásfoglalást is aláírtak, ahol Ferenc pápa már partnerként fogadta el az evangélikus egyházat, és nem mint egy kiszakadt felekezetet.

– Ennek a közeledésnek mik lehetnek a további lépései? A távoli jövőben egyesülhet az evangélikus és katolikus egyház?

– A mostani fázist úgy lehetne nevezni, hogy megbékélt sokféleség. A lényeg, hogy Jézus Krisztus legyen a középpontban, míg az olyan dolgok, hogy valaki miseruhában vagy Luther-kabátban van, az mellékes körülménynek számít az üdvösség szempontjából. Amiben előrelépés lehet, az a közös úrvacsorázás. Így például egy vegyes házasságban élő pár jelenleg egyházjogi értelemben legálisan nem áldozhat, vagy vehet úrvacsorát. A tényleges egység lehet egy távlati dolog, nem hiszem, hogy a szervezeti egység a fontos, hanem a lelki közösség. Törekednünk kell persze a látható egység megvalósulására.

– Betölthet az evangélikus egyház egyfajta hídszerepet a többi protestáns felekezet és a katolikusok között?

– Egyértelműen ez a célunk, világszerte ez működik. Magyarországon is egyre többen elfogadják ezt a hídszerepünket.
Legutóbb a Kálvin téri ökumenikus istentiszteleten olyan gesztusok szerepeltek a szertartásban, ami ezt a hídverést szolgálta.

– Lát-e hasonlóságot az 500 évvel ezelőtti világpolitikai helyzet és a mai állapotok között?

– Bizonyos értelemben igen. Luther a történelem csillagórájában született, amikor felfedezték Amerikát és a könyvnyomtatást. Sok pozitív fejlődés volt akkor, de ott volt az emberekben a félelem a világvégétől. Ma is rengeteg fejlődés van a világban, de a szorongás ma is megvan a létbizonytalanság és fenyegetettség állapotában. 500 évvel ezelőtt a félelemmel sokan kufárkodtak, aminek legnyilvánvalóbb jelképe a búcsúcédula volt. Luther a búcsúcédulával szemben az isteni kegyelem fontosságát hangsúlyozta. Ma is ez a választóvonal, mivel sokan űzik a vallási kufárkodást, amivel visszaélnek az emberi jóérzéssel. Mi bele akarunk kapaszkodni az isteni irgalomba, és ezt Jézusban megtalálom. Ha ez az embereket Jézushoz irányítja, akkor megismétlődhet a reformáció.

– Szüksége van-e a mai egyháznak egy új Lutherre?

– Természetesen szüksége van, valószínűleg az egyházakban vannak ilyen Lutherek. Akár Ferenc pápa is lehet egy új Luther. A pápa mer szakítani a konvenciókkal, és meg mer kérdőjelezni évszázadosnak hitt dogmákat. Egyfajta reformációt szeretne véghezvinni a jelenlegi katolikus egyházban.

– Végre lehet-e ezeket a változásokat úgy hajtani, hogy az egyház nem szakad további részekre?

– Luther Márton is része akart maradni az akkori egyháznak, azonban később kiátkozták őt. Amíg ki nem átkozták, Luther komolyan vette a szerzetesi fogadalmát és az egyház tanításait. A pápával szerette volna a téziseit megbeszélni Luther, de a pápa lehúzta előtte a rolót. Ha nincsen akkor egy Bölcs Frigyes választófejedelem, akkor nagyon nehéz helyzetbe került volna a reformátor. Nyilván a pápa is belülről akarja megújítani az egyházat, de azt csak a jövő mutatja meg, hogyan lehet ezeket az átalakításokat végrehajtani.

– Miben ragadná meg a magyar reformáció egyediségét?

– Egyik fontos tulajdonsága a gyorsasága, hiszen a magyar reformáció egy időben zajlott a nemzetközi folyamatokkal. A külföldön tanuló magyar diákok rögtön hazahozták az új eszméket. Már az 1520-as években sok helyen Luther szellemében tanítottak a hazai iskolákban.
Éppen emiatt már 1524-ben törvény született az evangélikusok megégettetéséről. Mindez csak erősítette az evangélikusok elszántságát.

– Felkészültnek tartja a reformációi évre a jelenlegi evangélikus egyházat?

– Lassan tíz éve alapítottuk meg a saját reformációi emlékbizottságunkat. Az utóbbi években tematikus éveket tartottunk, így többek között a reformáció és a nők, valamint a nemzet és a reformáció kapcsolatát jártuk körül. Így volt időnk felkészülni, de persze vannak váratlan események is. Ilyen volt Ferenc pápa lundi látogatása, de örömteli, hogy közösen tudjuk megünnepelni a reformáció évfordulóját.

– A hazai evangélikus egyháznak mik lesznek a főbb rendezvényei?

– 2016. november 11-én, Luther Márton születésnapján nyitottuk meg a saját emlékévünket. Akkor nyitottuk meg a megújult evangélikus múzeumot, ahol mi őrizzük Luther saját kezűleg írt végrendeletét. Az emlékévet november 11-én zárjuk majd le. Természetesen bekapcsolódunk az állami emlékbizottság által szervezett eseményekbe, így az október 31-i Papp László Sportarénában tartandó rendezvényen is ott leszünk. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a helyi gyülekezetek és közösségek is bekapcsolódjanak az emlékévbe, hiszen az egyház a gyülekezetekben él. Májusban lesz a Lutheránus Világszövetség találkozója Namíbiában. Ott nagy többségben van az evangélikusság, és a kereszténység is folyamatosan nő.

– A helyi közösségek milyen programokkal szólíthatják meg az embereket?

– Az emlékbizottság részéről pályázatokat írunk ki, ami pénzbeli támogatást tesz lehetővé. Örömmel támogatunk minden kreatív ötletet, így akár egy focitornát is szívesen felkarolunk. Segítséget adunk ahhoz is, hogy a helyi gyülekezetek megszerezhessék Luther összes műveit. Az egyik legfontosabb hozzájárulásunk a Luther-rajzfilm elkészítése, amivel nemcsak az egyházi berkekben lehet találkozni, hanem nemzetközi karriert is befut. Négy-öt nyelven biztosan be fogják mutatni.

– A Luther-rajzfilm alapvetően a fiatalok érdeklődését válthatja ki, milyen egyéb eszközökkel kívánják népszerűsíteni a reformációt?

– Egy igényes rajzfilm ma már a családok és a társadalom minden generációját megszólítja. Azért jó, mert több síkja van, így van egy olyan része, ami Luther életéről szól, valamint van egy magasabb szintje is, amit a műveltebb és idősebb generáció is élvezni tud. Iskolai projekthetektől kezdve a reformációi emlékfutásokig és biciklitúrákig menően többféle módon be tudjuk vonni a fiatalságot az emlékünnepséggel kapcsolatos eseményekbe.

– Korábban arról beszélt, rá kell ébrednünk arra, hogy miért jó evangélikusnak lenni, mi lehet az az üzenet, ami segíthet ebben?

– Az evangélikusság nem cél, hanem eszköz, hogy valaki keresztény legyen. Mi örömmel járjuk ezt az utat, de megbecsüljük a többi felekezetet. 500 éven át kitartottunk e mellett az út mellett. A mai magyar társadalomban az evangélikusság által felmutatott értékekre szükség van, így a hivatás megbecsülése. Minden hivatás Isten ajándéka lehet – mondta Luther. Így aki a templomban csak a takarítást végzi, az ugyanolyan megbecsülendő, mint a lelkész, akinek teljesen más feladata van. Az evangélikusságnak a szerepvállalása nagyon sok területen példaadó. Antall József néhai miniszterelnök még a lelkészszentelésemre azt írta, hogy a magyar kultúrában az evangélikusság messze a számarányához képest szerepelt. A 19–20. században a magyar orvosok és gyógyszerészek között az evangélikusok aránya jóval magasabb volt, mint amit a népszámlálási adatok mutattak. Szerintem a kiegyensúlyozottság, a szélsőségektől mentesség jellemezte a hazai evangélikusságot, és erre napjainkban is nagy szükség van.

– Mennyire törekednek a Kárpát-medencei evangélikusság egységes megjelenítésére az emlékév során, akár az etnikumok közötti határokat is átlépve?

– Tervezzük, és sokat teszünk ezért. Az egyik, hogy minden évben tartunk egy országos lelkésztalálkozót, most az összes Kárpát-medencei és nyugati szórványban lévő lelkészünket várjuk a júliusi szárszói találkozóra. Nem tervezzük azt a strukturális megalakulást, hogy egy egyetemes, határon átnyúló szervezetet alapítsunk. Augusztus végén Wittenbergben magyar napokat tartunk majd, és a küldöttségünkben határon túli résztvevők is lesznek majd.

– Lát-e esélyt arra, hogy az emlékév révén lassuljon vagy megálljon a hazai evangélikusság számbeli fogyása?

– Az idei év lehetőséget kínál arra, hogy megkérdezzük, hogy miért vagyunk evangélikusok. Így a média figyelme is jobban ránk irányulhat majd. Mi nem emlékévet, hanem jubileumi évet tartunk, az identitásunkat büszkén vállaljuk. Azt akarjuk, hogy láthatóan evangélikusok legyünk, erre jó alkalmat kínál az idei év. Jó példa erre, hogy pár évvel ezelőtt, amikor bemutattuk az evangélikus egyház új honlapját, akkor kiszögeztem a lutheri 95 tételt a püspökség ajtajára.
Ez egyfajta médiahekk volt, de sikerült bekerülni a sajtóba. Az egyháznak van véleménye mindenféle kérdésről, például a hajléktalanságról vagy az abortuszról.

– Ön helyesnek tartja azt a kormányzati döntést, hogy két egyházi intézmény úgy kapott állami pénzt, hogy ott nem végezhetnek a kórház falai között abortuszt?

– Úgy tudom, ez egy nagyobb csomag része, amiben egyházi kórházak támogatásáról van szó. Az egyházak szerepvállalása a kórházakban nagyon minimális az országban. Ha a kormányzat ezeket támogatni akarja, azt nagyon támogatom. Ha ezek a kórházak az egyházi jellegükből fakadóan azt mondják, hogy a paraszolvencia és az abortusz kérdésében eltérnek a mainstreamtől, azt vállalhatónak tartom. Nem érzem ezt a kérdést kárhozatosnak.

– Ezentúl a norvég evangélikus egyház lelkészei azonos neműeket is összeadhatnak. Mit gondol erről hazai evangélikus vezetőként?

– Az északi egyházak nem erről ismerszenek meg, ez a sommás vélemény nagyrészt a médiának köszönhető. Viszonylag jól ismerem ezeket az egyházakat, és látom, hogy nagyon sok értékük is van. Mind hitébresztés, mind a közösségszervezés terén sok évszázados hagyományokra építenek. El kell ismerni, hogy a szekularizáció nagyon nagy szerepet játszott ezeknek az országoknak az életében, ami az egyházra is hat. Megítélésem szerint is elfogadhatatlan engedményeket tettek az azonos nemű párok megáldásában. A tolerancia jegyében ezeknek a társadalmi igényeknek az élére állt az ottani egyház. Az eredmény azonban gyakran a szakadás és a megosztás lesz. Minden jóérzésű keresztény ember megérti az azonos neműek diszkriminációjának elfogadhatatlanságát, de a házasság egy más fogalom, és más jellegű kapcsolatra van fenntartva. Mi azt valljuk, és ettől nem is fogunk eltérni, hogy a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolatának tartjuk. Ebben nem követjük a skandináv egyházakat. Úgy vélem, előbb-utóbb ott is nyugvópontra jut majd ez a dolog. Egyébként a svéd egyházban egy püspök azt mondta, hogy egyházkerületében egy évben összesen két pár esetében volt erre igény. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy homoszexuális személy töltsön be lelkészi állást, de az egyház más területein tevékenykedhetnek.

– Állítólag 2,5 milliárdot vontak el az utóbbi években az evangélikus egyháztól a kormánykritikus megszólalások miatt, igazak-e ezek a hírek?

– Amit az evangélikus egyháznak a törvény betűje biztosít, azt más egyházakhoz hasonlóan megkapta. Decemberben találkozott egymással Gáncs Péter elnök-püspök és Orbán Viktor miniszterelnök, ahol tudtommal tisztázták a kormányzat és az egyház viszonyát érintő, félreértésekre is okot adó kérdéseket. Én nagyon szeretném, ha nem a pénzről szólna az egyház élete. Luther éppen azért küzdött, hogy a pénzügyek ne szőjék át az egyház életét. A mindenkori egyház gyakorlatához ugyanakkor hozzátartozik a világi élet véleményezése. Minden kormánynak nyitottnak kell lennie a társadalom, beleértve az egyházak különféle hangjainak meghallására, ugyanakkor a jó döntéseket is néven kell nevezni. Így például az evangélikus egyháztól a családpolitika vagy a népességpolitikában a gyermekvállalási kedv erősítése pozitív megerősítést kapott. Nagyon remélem, hogy egy-egy kritikus megszólalásért nem éri semmiféle hátrány az egyházat. Így is értem azt, amit az elején mondtam, hogy a reformáció nemcsak az egyház, hanem az egész társadalom ügye is.