A lakoma már az ókorban is nagy beszélgetések helyszíne volt, de a keresztény közösségek is előszeretettel élnek a finom étkek testvériségérzetet fokozó voltával, gondoljunk csak a szeretetvendégségek derűs hangulatára.

A filmbéli kedélyes együttevés bonyodalmainak előzménye egy kissé erőltetett ötlet a hivatása szerint pszichológus háziasszonytól, aki azt javasolja, hogy a jelenlévők – mint barátok, akiknek nyilván nincsenek titkaik, takargatnivalóik egymás előtt – osszanak meg egymással a vacsora ideje alatt minden olyan telefonhívást és üzenetet, amely hozzájuk befut.

Ezzel a felütéssel a film valójában kissé direkt módon feltételezi, hogy egyrészt az okostelefon minden titkunk letéteményese, magánéletünk legfőbb platformja (és nyilván 24 órán át csörög és pittyeg a mobilunk), másrészt azt sugallja – ami még inkább felületesség a forgatókönyvben –, hogy takargatnivalóink nagy része párkapcsolati jellegű, hovatovább szexuális természetű. Erre a sematikus képre erősít rá a kommersz olasz gigoló fiú is, akiről már az első percben lehet tudni, hogy nyilván nem intellektuális képességeivel tarol.

Tovább a KötőSzó blogra.