– A te neved és hangod leginkább Harry Potternek köszönhetően ismerik, és együtt is nőttél fel a főszereplővel. Hogyan hatott rád ez a karakter?

– A személyiségem részévé nem vált, de tény, hogy tizenegy éves koromtól huszonkét éves koromig minden évben ez volt a munkám. És a főszereplő srác is pontosan annyi idős volt mint én. A karakter megformálását tekintve ez nagyon előnyös, mivel ugyanúgy változott a karakter, a hangszín, mint én. Egy idő után már  teljesen rá voltam gyógyulva a karakterre és szinkronmunkaként eggyé váltam vele. De hogy a személyiségemben bármilyen változást hozott volna, azt nem mondanám. Abszolút szakmai szempontból volt fontos.

– Valamilyen hatása mégiscsak volt az életedre nézve is – jól tudom, hogy a filmbeli Ron magyar hangját adó Berkes Bencével a valóságban is szoros barátságban vagytok?

– Valóban, a legjobb barátomat a szinkron és azon belül is a Harry Potter adta. Ez egy nagyon kedves sztori. Mindketten szinkronizáltunk már pár éve, a Duna tévé stúdiójában voltam, akkor még ott volt a szinkron, és láttam, hogy ott ül az a kis alacsony gyerek egymagában. Tudtam, hogy ő a Berkes Bence és hogy ő Ron hangja, de előtte sosem találkoztunk, még a felvételek során sem. Odamentem  valamilyen általános kérdéssel, hogy nem volt nehéz, vagy hogy mióta csinálod – akkor elkezdtünk beszélgetni, 11-12 évesen, és azóta szerintem nem telt el úgy nap, hogy ne beszélnénk. Úgyhogy ez valóban nagy barátság és ezért tényleg hálás vagyok ennek a szerepnek.   

– A Harry Potter idején is gyerek voltál még. Mikor kezdted a szakmát?

Az interjú a továbbiakban a KötőSzó blogon oldalon olvasható.