A helyzet pikantériája világos. A sztrájkot támogató Civil Közoktatási Platform 12 pontjában ugyanis ez olvasható: Csökkenteni kell a tanulói terheket!

Az állami fenntartású iskolákban a kötelezően választható tanóraként szervezett erkölcs- és hittanórákat meg kell szüntetni, és igény esetén a délutáni idősávban kell választható keretek között biztosítani.

Röghegység, vagy lánchegység?

Az, hogy a tanulói terheket csökkenteni kell, minden, az elmúlt néhány évtizedben közoktatást elszenvedett magyar polgár elemi felismerése. Tegye fel a kezét az, aki legalább egyszer ne kért volna felmentést/igazolást/házi feladatot azért, mert egészen egyszerűen kifogyott belőle a szusz! Egyetértünk tehát. De aki látott már tanárt, az azt is tudja, kevés dologgal lehet őket jobban megbántani, mintha annak akárcsak a halvány árnya is felvetődik, hogy az ő tantárgya nem olyan fontos, mint a többi.

Nem lesz egyszerű döntés, mit hogyan rövidítsünk meg, itt mindenki körömszakadtáig küzdeni fog. Összeszedtem az érveimet: nem akarok lemaradni a földrajztanárok mögött, nem olyan kőzetből faragtak!

Neked mi közöd hozzá? Te csak taníts!

Úgy tűnik, hogy ma Magyarországon legkevésbé a tanító pedagógusoktól, vagy az iskolák belső fórumaitól várják el azt, hogy a szükséges változások felé mozdulva megtegyék a saját lépésiket az ezekhez vezető viták és döntések folyamatával. Végül is mit tudhat arról mondjuk egy földrajztanár, hogy mi tantárgyának értéke, súlya a 21. században? Vagy mi köze mondjuk egy igazgatónak, ahhoz hogy milyen iskolát akar létrehozni? Bizonyos rezignáltsággal csattant fel egy pedagógus kollégám az értekezleten:„Csak döntsétek már el, mi legyen, hagy menjek az oviba a gyerekért, én csak annyit akarok, hogy szerdán legyen a sztrájk, mert nyolc órám van aznap. Azt hiszem eléggé hozzászoktam már az autokratikus emberek az autokratikus döntéseihez, hogy teljes rutinnal írjak álmomból felkelve is új tantervet, ha éppen megint máshonnan fúj a szél.”

Tovább a KötőSzó blogra.