Magas volt, szőke, a haja a vállát verdeste, arca csupa titokzatosság, patyolatfehér, bő inge csak úgy ragyogott. Messziről kitűnt a tömegből, és ez nem csak nekem szúrt szemet. Akkor még nem tudatosult bennem, csak később fedeztem fel, hogy milyen sokan bámulták csodálva, ő pedig mennyire élvezte ezt.

Emlékszem, ahogy tátva maradt a szám, és egyetlen pillanat alatt eldöntöttem, hogy megörökítem ezt a találkozást. Kikaptam apukám kezéből a fényképezőgépet, és otthagytam az egész családot. Rohantam az idegen férfi után, aki méltóságteljesen lépkedett végig a csigalépcsőkön, és mindig úgy mozdult, hogy a „közönsége” kényelmesen követni tudja. Engem viszont nem érdekelt a többi ember körülöttünk. Vele akartam szemtől szemben állni, őt akartam közelről látni. Valahogy azt hittem, találkozik majd a tekintetünk, és ha rám mosolyog, az fontos lesz: egész további életemet meghatározó. Sokat vártam ettől a pillanattól: azt, hogy majd meggyőz, valóban az igazi Jézussal találkoztam, és ez megerősíti a hitemet.

Nem így lett. Rohantam utána, le a csigalépcsőn, az egyik kezemben a család fényképezőgépe, a másikkal a korlátba próbáltam kapaszkodni, de hiába, a síkosra kopott keskeny fordulókhoz nem voltam hozzászokva. Egy kanyarban elvesztettem az egyensúlyomat, és úgy siklottam le, hogy többen még fel is sikítottak az ijedségtől. Az én ideálom azonban meg se rezzent. Néhány férfi és nő lehajolt hozzám, hogy felsegítsen, ő, a várva várt azonban elegáns sétája végén egyszerűen átlépett fölöttem. Nem nézett vissza, nem gyógyította meg sajgó, összetört tagjaimat, nem mosolyodott el szelíden. Saját imázsa olyannyira elfoglalta, hogy valószínűleg észre sem vette az ütődött kis tinilányt, aki olyan nagy rajongással futott utána.

Az eset után sokáig bámultam magam elé. Komolyan vágytam arra a képre a Jézus-arcú férfiról, de miután átlépett, mindig csak az jutott eszembe, hogy van valaki, aki szép, lenyűgöző, és nem vagyok neki fontos egy csöppet sem. Ez borzasztó volt. Taszító és hideg. És az ember nem kötődhet olyanhoz, aki egyáltalán nem figyel rá. Örülök, hogy nem sikerült lefényképeznem azt a férfit: nem volt olyan, mint az igazi Jézus.

Aztán persze jöttek az élmények. Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár – angolul filmen és magyarul színházban. Az amerikai szőke sztárszínész vonásai kemények voltak és nagy magányról árulkodók. Mária Magdolna helyében én is megszántam volna, és valószínűleg a nyomába eredek gondját viselni. A Sasvári Sándor által alakított Jézus olyannyira szenvedélyes volt, hogy már nem számított az arc, csak a hang és a színészi játék, az magával ragadott. A vívódó istenembert igazán visszaadta. 

A Jézus élete Lukács evangéliuma alapján című film a rengeteg fogú Jézussal nagyon fontos lett számomra, de a főszereplő tökéletes, hátrafésült haja meglehetősen idegennek tűnt a többi ember között. A Máté evangéliumában annál inkább szívembe zártam a mély érzésű, ám kissé csálé fülű, kacagni és zokogni is képes főszereplőt.

A passiót nem bírtam megnézni. Az emberi szenvedés látványa elborzaszt és letaglóz. A film végén a feltámadó Jézus jelenetét (körülbelül négy-öt percet) viszont megnéztem, és örömmel töltött el a Jézust alakító színész nagy uborkaorra, szögletes arca.

Személyes kedvencem a Feltámadt! (Risen) című – szintén elképesztően naturalista – filmben szereplő Názáreti, aki annyira beleolvad a környezetébe, hogy csak a cselekedetei miatt sikerül rájönnünk, melyik is ő a sok hasonló férfi közül. (Bár gyengébb idegzetűeknek ezt az alkotást sem tudom jó szívvel ajánlani, maximum az utolsó huszonöt-harminc percet, amikor már csak halak halnak meg a közös étkezéshez.) Természetesen sokkal több ilyen témájú film és feldolgozás létezik még, itt csak a teljesség igénye nélkül említettem meg azokat, amelyek az én szemléletemet formálták.

Számtalan oltárképen és festményen, ilyen-olyan képeslapon láttam azóta, hogyan jelenítik meg Jézust az emberek. Érdekes információ számomra, hogy a lányos mosolyú, ártatlan, szőke Krisztusoktól idegenkedtek fogyatékkal élő ismerőseim és barátaim, míg a híres festőkislány, Akiane Kramarik képein szereplő – viszonylag hétköznapi arcú – Jézust megnyugtatónak és megbízhatónak találták. Széles mosollyal konstatáltam az ázsiai, metszett szemű, az afrikai, sötét bőrű és kissé nyomott orrú, valamint a svéd, „Photoshop-kék” szemű megváltókat. A kedvenceim a cigány naiv festők kedvesen huncut és csavargóarcú Messiásai.

Nemrég a torinói lepel alapján rekonstruált modellt is láttam. Jézus magas, atlétaalkatú, fenséges és persze egészen más, mint egy korabeli hétköznapi palesztinai férfi lehetett. Ennek az ellenpontjaként megnéztem a határozottan pogány fejű és csúf – vagy csak számomra idegen? –, egykori átlagos sémita férfi koponyája alapján elkészített számítógépes modell arcát.

Őszintén szólva mindkettő hidegen hagyott. Nem volt „aha”-élményem. Mindkét modell távol állt a számomra elképzelhetőtől. Abban majdnem biztos vagyok, hogy Jézus meglehetősen hétköznapi volt, nagyon is egy közülünk. Elvegyült az emberek között, és ha hiszünk Ézsaiásnak, „nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna”. (Ézs 53,2) Más és más az alakja az ázsiai, az afrikai, az északi és a déli keresztény testvérek számára – kinek-kinek hogyan közeli az Úr.

De nem is fontos az arccsontja és az álla által bezárt szög, a hajszín és a magasság sem. Inkább a kisugárzás, amely vitathatatlanul magával ragadta és máig magával ragadja az Isten után szomjazó emberek szívét.

Ezért is nem akarom már többé elképzelni Jézust, inkább azt szeretném jobban érteni és – ha lehet – érezni minél többször, hogy milyen volt igazából. Mi volt fontos neki, miért tett vagy nem tett dolgokat. Milyen volt a szíve. És persze: mit tenne, hogyan szeretne – a tőle megszokott legeslegjobban – egy-egy helyzetben ott, ahol az én életem zajlik. Hogyan látna engem és másokat. Azt hiszem, ez Jézus igazi arca. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2018. június 3-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.