Négyéves voltam, amikor történt. Mindenki a rádió előtt ült lehajtott fejjel, óriásira nyílt kagyló-fülekkel. Azokban a napokban a legkevésbé sem voltatok kíváncsiak rám – hogy mit találtam az udvaron, kivel játszottam az oviban, hogy milyen mesét szeretnék nézni. Nagyon fontos dolgok történnek, mondtátok, de én csak a pisszegéseket értettem az egészből, aztán helyreállt a rend, lehetett menni együtt az udvarra labdázni, újra elmondhattam a kis dolgaimat és nagyrészt újra meg is hallgattátok őket.

Négy-öt évvel később, egy erdélyi nyaralás alkalmával anyám valahonnan előásott egy kazettát régi mozgalmi dalokkal, és azt meghallgattuk a kocsiban. Tetszettek nekem a ritmusok, a könnyen megjegyezhető dallamok és szövegek. Elkezdtem énekelni, erre kikapcsoltátok a zenét, elkomolyodtatok és megpróbáltátok elmagyarázni, hogy ez viccnek elment, de igazából ezek nem jó énekek, mert egy olyan világot idéznek és szolgáltak, amelyben nem lehetett szabad az ember.

Tovább a KötőSzó blogra.