– Hurokba kerültünk – mondja a feleségem a bevásárlóközpont folyosóján, mikor rájövünk, hogy ugyanoda lyukadtunk ki, ahonnan – eredetileg lefelé – elindultunk. Összenevetünk, hisz épp most jöttünk ki a moziból, a Hurok (2016) vetítéséről.

Madarász Isti első nagyjátékfilmje hasonló élményt, persze thrillerhez méltóan komoly témát dolgoz fel hollywood-i eszközökkel. Nem „szippantanak” be az első jelenetek, mintA szoba esetében, sőt, az első negyed óra végén kényelmetlenül fészkelődünk – „ezt fogjuk nézni másfél órán keresztül?” –, de a közepére összeállnak bennünk a különböző nézőpontok, a film elkezd működni, a végére pedig már odáig vagyunk érte (akárcsak korábban a Liza, a rókatündér esetében).

A Hurok leginkább mégis a Kontrollra emlékeztet, nemcsak a metrós szál miatt, sokkal inkább a hangulata és a mondanivalója okán. A rendező nemrég azt nyilatkozta, a hasonlóság nem szándékos, de az alkotás egyébként tele van filmes utalásokkal.

Bár a rendező álma az volt, hogy egy műfaji filmet készítsen, mely megállja a helyét a hollywood-i szuperprodukciók között is, a Hurokra nem a látványos és szép légifelvételek vagy az élethű akciójelenetek, hanem az izgalmasan kidolgozott alapötlet és a beleszőtt üzenet miatt emlékszünk majd tíz év múlva is.

Ki ne gondolkodott volna már azon: „mi lett volna, ha?” A valóságban második esély is ritkán adatik, itt a főhős a filmvásznon újraélheti azokat a helyzeteket, melyekben elbukott. A Száraz Dénes alakította Ádámnak – beszédes névválasztás – fokozatosan sikerül felismerni rossz döntéseit, de változtatni azokon nem is olyan egyszerű.

A továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.