Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Krisztus feltámadása nekem nem egyszerűen Jézus halálból való visszatérését jelenti, nem csupán azt, hogy az Atya engedelmességéért élettel ajándékozta meg őt, hanem az Élet győzelmét hirdeti. A saját életem győzelmét is. Van súlya, értelme, oka mindennek, amit megélek itt a Földön, mert Krisztusért ez az élet győztes élet. Még ha oly sok minden nem úgy történik is, ahogyan én elgondoltam, de tudhatom, hogy a célja, iránya az örök élet. Ezért élhetem az életet örömmel, hittel.

Aradi András, Bonyhád

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Megfoghatatlan dráma. Üzenet az állandó „itt és mostban” élő minden embernek. Isten országa itt és most, köztetek van! A halálból életre fordulat mindenki számára hír, de csak azok lesznek kereszténnyé, akik Jézus Krisztusban felismerik a Megváltót.
Pál apostol üzenete szerint: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem." (1Kor 15,14) Azaz a halk csendből egyre erősödő felkiáltás olyan hitvallás, mely a döbbenetre, felismerésre és mélységes hitre alapozódik. Jézus Krisztussá lett számomra is, így lehet életem, átértékelt múltam, élhető jelenem és reményteljes jövőm!

Benkóczy Péter, Budapest-Kőbánya

A nagy találkozás (Jn 20,19-23)

A szédervacsorán mintha előre jelezte volna a Mester nagypéntek borzalmát. Mit mondott? A páskakenyérre, hogy „ez az én testem”, a pohár borra pedig, hogy „ez az én vérem”. Ezután a Gecsemáné–kertbe mentünk, ahol képtelenek voltunk virrasztani vele.
Kisvártatva katonák érkeztek, akik elfogták a Mestert. Kihallgatások következtek, s a kálvária: két latorral az oldalán keresztre feszítették. Mindez a szemünk láttára.
A hét első napján megdöbbentettek az asszonyok is, akik azt állítják, hogy látták őt a sírkertben! Az ajtókat bezártátok? A végén még minket is letartóztatnak! Meneküljünk vagy maradjunk?
S ekkor Valaki megállt a szoba közepén, ezt mondva: „Békesség néktek!”
A lélegzetünk is elállt. Feltámadt! Mégis van folytatás! Áldott húsvétot mindenkinek!

Blázy Árpád, Budapest-Kelenföld

A teremtő szó

Gyerekkoromban sokszor játszottuk azt, hogy számokkal, mennyiségekkel igyekeztük egymást überelni. A játék a végtelen távlat következtében hamar unalmassá vált, ezért mindig az győzött, akinek először jutott eszébe azt mondani, hogy nekem mindig eggyel több, mint neked. A másik fél persze még próbálkozott olyasmivel, hogy nekem meg a tiednél több mindig eggyel, esetleg többel – mintha ez még segíthetne. A párharc eldőlt. Az első bemondás logikája kikezdhetetlen.
Nekem még van mondanivalóm – szól Isten az első húsvét hajnalán. Akkor, amikor mi már tehetetlenek vagyunk, s szólni is csak a tehetetlenség kínját elfedendő tudunk. Azóta reménységünk van arra, hogy Istennek mindig egy lépéssel több van a tarsolyában. Övé az utolsó szó. Az ő szava pedig teremtő szó.

Ifj. Cserháti Sándor, Szeged

Remény. Valóságos, kézzelfogható, tapintható remény. Egy fénysugár, amely olyan erővel tör át a sötéten, hogy szinte elvakít. Életet hoz, hús–vér, lüktető életet. Örömet, erőt, boldogságot. A hitet, hogy át lehet jutni minden nehézségen, ki lehet bírni minden fájdalmat, el lehet fogadni minden veszteséget, mert nem kell egyedül küzdeni. Húsvét fénysugara minden sötétnél erősebb. Erős bennem is. Nekem is szól, rám is ragyog, akármilyen is vagyok, akármit is teszek. Ha elrontom, akkor is. Rám ragyog és felemeli a tekintetem. Látom az üres keresztet, és mögüle árad ez a tiszta, erős fénysugár. Az élet fénye. Krisztus feltámadt, Krisztus valóban feltámadt! Ez életet jelent, nekem is.

Deák Ágota, Tét

Van reménységem

Két nagycsütörtöki élmény dolgozik bennem. Az áldás–istentisztelet a templomban, amely az úrvacsora mély átélésével és az örök élet ígéretét hirdető igével ajándékozott meg; majd rögtön utána a búcsúzás a temetőben, melyen ezúttal nem szolgálattevőként, hanem családtagként voltam jelen.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ebből a húsvéti örömhírből kapott ízelítőnek érzem azt, hogy valóban átélhetem az Úrral való közösséget, bízhatok az üdvösség ígéretében, és a koporsó mellett is van reménységem…

Hulej Enikő, Kecskemét

Kovács Áron, Budapest, Rákoskeresztúr

KRISZTUS FELTÁMADT! VALÓBAN FELTÁMADT!

Jóbbal együtt vallom: „tudom, hogy az én Megváltóm él” (Jób 19,25a). Nemcsak elhiszem, mert mások oly meggyőzően állítják, vagy mert szakmai kötelességem lenne. Tudom, hogy él, mert számtalanszor találkoztam vele. Egy ilyen találkozás erősített meg a lelkészi pályán is, amikor először szólt, személyesen nekem szólt a feloldozás igéje. De folyamatosan, szolgálatomban, készülésemben, imádságaimban – de akár kudarcaimban is – naponta találkozom vele. Néha ugyan hallgat, de akkor is azért, mert én távolodtam el tőle, s ő nem kiabál utánam. S az utolsó, nagy találkozást vele úgy képzelem el, ahogy Sillye Jenő egyik dalában énekeljük:

„Virágban áll a rét,
Virágos úton át
Jézus jön feléd,
Jézus jön feléd!”

Lupták György, Kiskőrös

Leginkább és elsősorban Isten emberszeretetének elpusztíthatatlan jellegét

Krisztus teste

a tömeg kezébe vette

a kereszt felemelte

a halál megtörte

a hajnal osztani kezdte

a kenyeret

Németh Zoltán, Pécs

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Ülök az egyetemen egy előadáson. Túl hosszú az óra, elveszítettem a fonalat. Elmerengek, kinézek az ablakon, máshol jár az eszem. Nem is hallom, miről van szó. Tudom, hogy oda kellene figyelnem, tudom, hogy akár fontos dolgokat is elmulaszthatok, mégsem megy. Hallom, hogy valaki beszél, de olyan távoli a hang. Ekkor valaki oldalba bök. Összerezzenek. Visszacsöppenek a valóságba. Újra hallom a tanárom hangját, újra itt vagyok. A Jelenben. A valóságban. Amikor a húsvéti köszöntés elhangzik, ilyen visszatérést élek meg. Mert ez a valóság, a jelen, amikor újra hallom Mesterem hangját.

Selmeczi Géza, Dunaegyháza

Nyolc évvel ezelőtt húsvétvasárnap reggelén már szólt a harang, a gyülekezet bent ült a templomban, s én még a bejárat előtt, az üres utcán bámultam magam elé Luther–kabátban. Nem éreztem húsvétot. Egy autó közeledett, a katolikus pap jött misézni, de meglátott, és hirtelen lefékezett. Kiszállt, hozzám lépett, széles mosollyal nyújtotta felém a kezét: Krisztus feltámadt! – mondta. Megfogtam a kezét: Krisztus valóban feltámadt! – feleltem. Öröm és békesség áradt szét bennem, s kimosta minden fásultságomat, örömtelenségemet. Őt hirdetem: Jézus él és éltet.

Simon Réka, Bük

Húsvét a világ – elsősorban benne az ember – újjászületése, ahol minden jóakaratú reménység megvalósul, és ennek te is részese lehetsz, akár virrasztasz, akár elkezdesz a kertben metszeni, akár kirándulsz a családoddal, vagy éppen érettségire készülsz. Húsvét az élet diadalának ünnepe. Evangélikus énekeskönyvünk 222–es húsvéti énekének ötödik versszaka mindennél szebben írja ezt le:

„Ha véled járunk,
Jó halált várunk.
Feltámadt Krisztus, vigadjunk!
Bűnből, halálból támadjunk!”

Stermeczki András, Dunaújváros

Szakos Csaba, Bakonyszentlászló

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Szeretem a természetes dolgokat. A szép tájat, a közvetlen emberi hangot, a mesterkéletlen emberi viselkedést. Azt, ami a szívből jön, és oda is ér vissza. Ahogy a régiek gyakorolták. E természetes dolgoknak része volt, hogy miközben köszöntötték egymást, jót is kívántak hozzá egymásnak: „Adjon Isten…” Aki ismeri és használja még ezt a lassan kiveszőben lévő szép üdvözlést, illendő módon hozzágondol, hozzámond valami szépet és hasznosat: „jó napot”, „jó egészséget”. Az ezekre rímelő viszontválasz, a „fogadjisten” hálás és szelíd köszönet a jót adók felé. A minden jó forrását nyújtó Isten és a jóakaratú embertárs felé.
A fent jelzett gondolat is ilyen köszöntés. Nem csupán formájában, hanem annak tartalmában is. Ősi, egymásnak jót kívánó, egymásra figyelő, egymás gondolatát, egymás tapasztalatát visszhangzó, egymás hitvallását megerősítő párbeszéd ez. A feltámadás, de még inkább az azt megelőző napok, de legfőképpen a nagypénteki kereszt, a szenvedő Krisztus minden szava, minden mozdulata állásfoglalásra késztet minden érző szívet, minden gondolkodó elmét. Az egész Krisztus-esemény fogadjistent kíván tőlünk. Minden korban és minden időben. Megkerülhetetlenül.
Hitem és látásom szerint modern kor utáni világunk számára talán Pilinszky János vallomása adja meg a legszebb, a leghelyesebb választ Isten nagypénteki „köszöntésére”. Bizony úgy természetes, hogy megérezzék a fényt a gyökerek, a haláltábor hamuszín ege fölött felzúgó szél új és tiszta levegőt hoz. Mert az Isten szele, a Szentlélek ereje zúgott ott fel. Ő az, aki élővé teszi a holtat. A sírban fekvőt éppen úgy, mint a remény és kilátás nélkül valót.

Harmadnapon (1959)

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Szarka István, Bakonycsernye