A Luther-konferencia megálmodója, az első alkalom megszervezője, lebonyolítója és a következőkben állandó háziasszonya, Isó Dorottya lelkésznő köszöntője után áhítattal kezdődött az alkalom 2016. január 29-én, péntek este. Weltler Gábor lelkész szenvedélyes prédikációjában arról beszélt: mind többen nyilatkoznak úgy, hogy ők a „maguk módján vallásosak”. Ez egy kicsit olyan – magyarázta –, mint amikor a rest drukker nem megy ki a mérkőzésre, inkább otthon, a fotelben ülve, televízión nézi meg a közvetítést. Valami történik vele, de a lényegről, a közösség, az együvé tartozás élményéről biztosan lemarad. Nincs fotelkereszténység; vagy teljes szívvel, lélekkel hiszünk, vagy nincs az egésznek értelme – jelentette ki Weltler Gábor. Sok egyéb mellett arra is intett, hogy saját érdemeinket soha ne helyezzük Krisztus elé, és szüntelenül figyeljünk az evangéliumra, mert csak ez újíthatja meg személyes életünket és egyházunkat.

Dr. Reuss András professzor esti előadásában Luther Márton cselekedetekről vallott nézeteiről beszélt, s már az elején leszögezte: félreérti a reformátor gondolatait és szándékait az, aki azt állítja, hogy Luther szerint nem szabad beszélni a jó cselekedetekről. Cselekedetekre bárki képes, de csak azok a cselekedetek jók, melyeket Isten parancsol. Tetteinket nem az emberek mérik meg, hanem Isten, akinek színe előtt mindannyian egyformán mezítelenül állunk – mondta a professzor.

Istennel való kapcsolatunk nem kereskedelmi ügylet, nem lehet annak tartalma a tartozik/követel viszonyrendszer, hiszen az ember kizárólag a hit által, s nem cselekedetei által újulhat meg. Isten nem vár arra, hogy valamit adjunk neki, hiszen nincs szüksége semmi olyanra, amit mi esetleg képesek lennénk adni, sokkal inkább azt várja el tőlünk az Úr, hogy felebarátainknak adjuk meg mindazt, ami tőlünk telik. Vagyis a hit és a cselekedetek egymástól elválaszthatatlanok, sőt, a hit kizárólag eleven, cselekvő dolog lehet. Erre mutat rá egészen egyértelműen Luther Márton – jelentette ki előadásában Reuss András.

A konferencia második napjának kezdetén Balicza Iván, a budavári gyülekezet nyugalmazott lelkésze tartotta az áhítatot. Egyebek mellett a hit és a bizalom összefüggéséről beszélt, arról, hogy önmagában nem elég az egyház tanításának tudása/ismerete, hiszen ez mit sem ér, ha nem társul hozzá az Úrba vetett feltétlen bizalom. Akiben megbízom – mondta Balicza Iván –, annak hallgatok a szavára, vele kapcsolatban nem keresek mindenáron kézzelfogható, racionális magyarázatokat, hiszen bízom benne, s így a tőle eredő, belőle fakadó, ám nem látható, tapintható dolgokban sem kételkedem.

A konferencia délelőtti programjainak nyitányaként a házigazda, dr. Hafenscher Károly beszélt a reformáció közeledő, 500. jubileumi emlékévének előkészületeiről. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Kormány Reformáció Emlékbizottságának munkáját is irányítja, s ebben a minőségében elmondta, hogy már az idei október 31-e is okot ad az ünneplésre szerte a világon, így Magyarországon is.

Előrehaladott tárgyalások folynak arra vonatkozóan, hogy az MTVA ezen a napon nyolcórás műsorfolyammal indítsa el az emlékévet, 2017. január 6-án pedig a MÜPA-ból adnak tudósítást az emlékév hivatalos megnyitójáról, október 31-én pedig a Papp László Sportarénába tervezett záróünnepségről. Ugyancsak a közszolgálati médiával való együttműködés keretében – reményeink és az ügyben érintett döntéshozók ígérete szerint – már 2016 őszétől olyan műsorok bukkannak fel, melyek 2017 végéig rendszeresen mutatják majd be a reformáció értékeit.
A tervezett műsorok felelevenítik, hogy a kereszténység megújulása miként befolyásolta az európai történelem menetét, miként gazdagította a kontinens, s különösen a Kárpát-medence kultúráját, és arra is rámutatnak majd, hogy a reformáció eszmeköre hogyan gazdagítja a ma emberének mindennapi életét.
Az emlékévre készülve, érezhetően megélénkült a katolikus és református testvéreinkkel folytatott párbeszéd, amely – az egyes felekezetek értékeinek megtartása mellett – elvezethet oda, hogy a nézetkülönbségek hangoztatása helyett inkább azt keressük, ami minket, Krisztusban hívőket összeköt – mondta dr. Hafenscher Károly, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyülekezeteken múlik az, mennyire tudják megtölteni tartalommal az emlékévet, mert hiába szervezi a bizottság konferenciák, kiállítások és megemlékezések sorát, ha a protestáns hívek nem tudják egymásnak és a társadalom egészének kisugározni a reformációból fakadó értékeket.

A „martinológia” titokzatos tudományába igyekezett bevezetni hallgatóságát színes, szórakoztató előadásában dr. Ittzés Gábor. Beszélt az egykori Savaria római város, ma Szombathely nagy szülöttéről, Szent Mártonról, elmesélte az Európa-szerte méltán tisztelt férfiú életét és nemes cselekedeteit, de hosszan beszélt a mi wittenbergi Mártonunkról is, aki legalább annyi értékkel ajándékozta meg a világot, mint a tours-i püspöki kinevezés felelőssége elől a libaólba bújó, egykori Márton.
Dr. Ittzés Gábor előadásából kiderült, hogy Luther műveiben, ha nem is markánsan, de visszatérően jelen van Szent Márton szellemisége, akit a reformátor példás kereszténynek tartott, türelmes, szentéletű püspöknek, ugyanakkor bírált is a hatalomhoz fűződő viszonya miatt. (Az előadást az előadó kérésére csak később közöljük honlapunkon – a szerk.)

A reformátor munkásságának talán legfontosabb részével, igehirdetői tevékenységével foglalkozott előadásában dr. Fabiny Tibor professzor, aki emlékeztetett arra, hogy a hit hallásból ered, vagyis a szóbeliség mindig is döntő szerepet játszott Isten igéjének terjedésében/terjesztésében. Jézusnak egyetlen általa leírt sora sem maradt ránk, személye mégis máig alapvetően határozza meg az emberiség jelenős hányadának életét. Luther mindig a hang és a szív együttműködésére, kapcsolatára épített, tudva azt, hogy az igehirdető szavait valójában nem ő maga, hanem Isten rendezi sorba, formálja – mondta a professzor. A Luther által gyakorolt, Krisztus-központú igehirdetésben maga Isten cselekszik, s a Megfeszített annyira fontos szerepet játszik a megértésben, hogy Luther így fogalmaz: ha nem találom meg a Biblia egyik vagy másik részében a légyeget, akkor mint valami diót, Krisztushoz ütöm a szöveget és a kemény héjból azonnal felbukkan a mag.

Mély, szívbe markoló üzenetekben bővelkedő előadást tartott dr. Joób Máté az evangélikus spiritualitásról. Ismertette azt a felmérést, amelyben evangélikus testvéreink vallanak önmagukról. Kiderült, hogy sokan érzik a valódi spiritualitás hiányát és azt, hogy hitéletünk középpontjában az istentisztelet áll. Az is kiderült a felmérésből, hogy az evangélikusoknak csupán a fele imádkozik naponta, alig egyhetedük olvassa rendszeresen a Bibliát, önkéntes munkát pedig szinte egyáltalán nem végeznek.
A spiritualitás Istenben lelt öröm – mondta dr. Joób Máté, s beszélt arról is, hogy a nyitottság, a folyamatos változás és változtatás igénye is lényegi része az evangélikus spiritualitásnak. Az ige Krisztusban testté lett, hogy a hívő teste igévé lehessen, s ez a tiszta hit által nyilvánvalóan megtapasztalható, jelentette ki az előadó, aki nyomatékkal tette ehhez hozzá, hogy a spiritualitás ápolása az egész egyház, vagyis mindannyiunk küldetése, hiszen a spiritualitás elsődleges közege a hívek közössége – mondta dr. Joób Máté.

A konferencia záró előadását dr. Kamp Slamon karnagy, országos egyházzenei igazgató tartotta, aki a Luther és J. S. Bach között felfedezhető szellemi, spirituális hidakról beszélt. A tudósítónak ezen a ponton el kell ismernie, hogy aligha képes megfelelni feladatának, vagyis annak, hogy érdemben visszaadja az előadó magával ragadó személyiségével átszőtt, elképesztő szakmai tudásról tanúskodó, rendkívül élvezetes, szellemi kalandot kínáló előadását. Fájdalom, de a munkájában megtorpanó tudósító zenetudományi pallérozottsága gyalázatosan szerénynek mondható, s a tudás ilyen magas szintjének feltétlen tisztelete nem engedi meg számára, hogy olyasmiről próbáljon meg írni, amihez „lövése” sincs. Annyit mindenesetre még én is ki tudtam hüvelyezni dr. Kamp Salamon csodálatos muzsikával és briliáns kottaelemzésekkel gazdagon tarkított előadásából, hogy Luther és J. S. Bach közelről láthatták a Teremtő arcát, aki visszamosolygott rájuk, s ennek hozadékáért, a reformátor és a komponista géniusz életművéért, mi kései műélvezők csak hálásak lehetünk.

A második nap végén Balicza Iván nyugalmazott lelkész esti imádságot tartott.

A konferenciát vasárnap Ittzés János nyugalmazott püspök igehirdetése zárta.