Luther Nagy Lajos udvarában

Luther Nagy Lajos udvarában

Share this content.

Szöveg és fotó: Molnár József, további szöveg: Zsugyel János
Miskolc – A Luther-500-as sorozat szeptemberi alkalmát a három miskolci gyülekezet újra együtt ünnepelte, de ez alkalommal rendhagyó módon, a Diósgyőri vár lovagtermében. Az egész éves előadás-sorozat kiemelkedő alkalma egy olyan helyszínt kapott, amiért dr. Kriza Ákos polgármesternek e helyről is köszönetet mondunk.

A közel kétszáz fős gyülekezetet – melynek soraiban miskolci református lelkészek is szép számban jelentek meg – Kiss János alpolgármester szólította meg az önkormányzat nevében, kiemelve a városvezetés köszönetét, amelyre a helyi evangélikusok városi szolgálata indította.

A vendéglátó diósgyőri gyülekezet lelkésze, Molnár József rövid áhítattal szolgált 1Tim 2,4 alapján.

Ezután a januárban meghirdetett programsorozathoz hűen, Sándor Frigyes lelkész tartott vetítettképes előadást, melynek során a reformáció közvetlen hatásait érzékeltette a közönséggel.

A Miskolc-Belvárosi Evangélikus Egyházközség Luther Kórusának szolgálatával folytatódott a program. A Lovagteremben először éneklő kórus csodálatos énekhangja igazi élmény volt mindenki számára. 

Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi lelkész gondolatébresztésének központja ősi köszöntésünk, énekünk volt. Az ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! most egészen új értelmet nyert e várfalak között. A kórus – megerősítve ezt – el is énekelte a megjelenteknek, majd a búcsúszó után a jelenlévőkkel együtt újra elhangzott énekünk első versszaka.

Az alkalom után kialakult jó hangulatú beszélgetésekhez, a nagyszámú megjelentek számára, a diósgyőri testvérek terítettek asztalt. 

500 éves a Reformáció és 500 éves az Evangélikus Egyház

A fenti címmel hívogatta a három miskolci evangélikus gyülekezet tagjait és az érdeklődő miskolci polgárokat a diósgyőri vár lovagtermébe – stílszerűen a jól ismert evangélikus köszöntés jegyében.

Bár a reformációt az egyháztörténészek ma már inkább hosszabb történelmi folyamatnak tekintik, melynek csak egyik meghatározó eseménye Luther Márton 95 tételének a wittenbergi vártemplom ajtajára történő kiszögezése, s az evangélikus egyház fél évezredes évfordulójának ténye is csak kerekítve értelmezhető, az eseményen megjelent nagyszámú részvevő tökéletesen tisztában volt a megemlékezés jelentőségével.

A zsúfolásig megtelt reprezentatív helyszín biztosítása mellett a város önkormányzata is tevékenyen hozzájárult a rendezvény sikeréhez, hiszen dr. Kiss János köszöntője nem csak protokolláris mondanivalót hordozott, hanem részletesen szólt a reformáció történelmi jelentősége mellett a protestáns egyházak várostörténelmet alakító aktív szerepéről.

Ezt követően Molnár József diósgyőri lelkész 1 Tim 2,4 alapján szólt Istenünkről, „aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, s eljusson az igazság ismeretére.”

Sándor Frigyes belvárosi lelkész előadásában a reformáció hatásai közül négy pontot emelt ki: 

  • hitbeli, egyházi megújulás; 
  • anyanyelvi Biblia és istentisztelet;
  • lelkiismereti és vallásszabadság;
  • iskolai oktatás a széles néprétegek számára. 

Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi szólt az „Erős vár a mi Istenünk” evangélikus korál keletkezéstörténetéről.

Az alkalom zenei szolgálatát a belvárosi evangélikus kórus látta el Halmainé Újvári Mária vezetésével.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!