- A korunk számos hívő keresztyén emberének fejében élő szétválasztást – miszerint az egyház, a hívő ember ne politizáljon – Luther ilyen mereven nem ismerte. Az életet egységes egésznek tekintette. Hit és a nem a mai értelemben pártpolitikára szűkítve értelmezett közélet összetartoztak. Nevezetes 95 tételét tanulmányozva mindenki láthatja, hogy egy politikai, pontosabban közéleti szál is végighúzódik rajta. A búcsúcédulák ügye, ami ellen tiltakozott, lelki/hitbeli ügy, de Luther azzal is foglalkozott, hogy mire fordítják azt a pénzt, ami így befolyik a kasszába. Kifogásolta, hogy a fejedelmek a török elleni háborúra kivetett adókat nem erre a célra fordították. A Rómába eljuttatott összegek pedig a pápaság világi hatalmát szolgálják, és nem Krisztus egyháza javát.

Mivel rámutatott a lelki és világi, a hitbeli és politikai-közéleti dolgok összefüggésére, 95 tételének és tanításának nem maradt el a visszhangja. Az emberek megértették, hogy reformációra van szükség az egyházban, a keresztyénségben, és megértették gondolatainak politikai vetületét is. Prédikációiban és kátéiban igen komolyan kiemelte az ember világi, földi hivatását. Ez azt jelentette nála, hogy az ember tekintse egész földi életét, nemcsak megélhetését vagy pénzkereső foglalkozását olyan szolgálatnak, amellyel Istennek tartozik, hiszen Isten ezzel tartja fenn a világ rendjét. És hangsúlyozta, hogy erről számot kell adnia szegénynek és gazdagnak, fejedelemnek és katonának, földművesnek egyaránt. Az akkori társadalomban, még ha nem is vette mindenki szívére ezeket a gondolatokat, mégis az emberek nagy részére hatott és így alakította a társadalom életét, a közéletet. Nem üres szó volt, hogy számot kell adnunk Isten előtt.

- A politizálás „legmélyebb, legzavarosabb vizeire” talán a parasztháború idején evezett Luther, s akkori szavaiért sokan ítéletet is mondtak felette...

- Kétségtelen, hogy ez az egyik kérdés, amely élénken érdekli az utókort. A bírálók világnézeti vagy politikai álláspontjuknak megfelelően marasztalják el Luthert az 1525-ös parasztháborúban tanúsított magatartása miatt. A reformátor – aki persze maga is, mint mindenki – a saját korának gyermeke volt minden olyan megkötöttséggel, amit ez jelent – kezdetben mértékletességre intette a zúgolódó és elégedetlenkedő parasztokat. Intette azonban az urakat, hogy adjanak helyt a jogos követeléseknek és legyenek méltányosak, emberségesek. Ha ezt nem teszik meg, az elégedetlenség nem fogja tiszteletben tartani a korlátokat.

Amitől óvott, bekövetkezett. A parasztok fellépése erőszakba torkollott. Gyújtogattak, fosztogattak, gyilkoltak és eközben a reformációra hivatkoztak. A parasztok táborában nevezték először „lutheránusoknak” magukat egyesek. „Luther bátorít minket”, vallották, ami így természetesen nem fedte a valóságot. Ez volt az a pont, ahol Luther úgy látta, hogy nem a zűrzavart, hanem a rendet kell védeni. Kemény szavakkal biztatta az urakat, hogy verjék le a lázadó parasztokat. Véres harc következett, és kegyetlen megtorlás. Ekkor Luther a féktelen bosszútól és az ártatlanokat is kisemmiző kapzsiságtól igyekezett óvni az urakat.

- Azt, hogy Luther kora legbefolyásosabb teológusa volt, aki bátran, megalkuvás nélkül mindent ki mert mondani, a politikai élet akkori szereplői respektálták a közélet síkján is? Mekkora súllyal esett a latba, amit Luther közéleti kérdésekben megfogalmazott?

- Kétségtelenül befolyásos ember volt Luther, akire sokan figyeltek. Olvasták írásait, amelyek némelyikét szándéka ellenére is megjelentették. Olvasták leveleit, amelyekben Európa jelentős részével kapcsolatban állt. A szász választófejedelemség wittenbergi egyetemének Európa-szerte híres teológiai professzora volt, akihez mindenfelől jöttek a tanulni vágyók. Nem a tisztsége tette jelentőssé. Írásban foglalkozott hitbeli és közéleti kérdésekkel akár kérdezték, akár nem. És a másik oldalra is érvényes: egyesek hallgattak rá, mások nem.

- Ide tartozik a zsidókkal kapcsolatos állásfoglalása is. Ez nagyon érdekes, és fontos, hogy tisztán lássunk e téren, hiszen köztudott: a nemzetiszocializmus idején is elővették és idézték egyes kitételeit.

- Életének utolsó néhány évében keletkezett egyes szövegeit róják fel Luthernek. Korábban, évtizedeken át Luther úgy tekintett a zsidókra, mint akiktől sokat lehet tanulni a bibliafordítás terén is, rabbiktól kért tanácsot stb., van egy irata is: Jézus Krisztus született zsidó volt. Élete végén azonban, látva, hogy az evangélium ugyan hangzik, de a zsidók nem térnek meg, másrészt, hogy egyes zsidók nyíltan keresztyénellenes iratokat adtak ki: Luther minderre súlyos megfogalmazásokkal felelt.

Az eltelt évszázadok tükrében különösen nem lehet ezeket az éles, bántó és – ma így mondjuk – gyűlöletkeltő kijelentéseket elfogadni. Sajnálatos, hogy ezek a szavai, amelyekhez hasonlókat felindultságában olykor még egyes németekről is mondott, jóval halála után olyan hatást gyakoroltak, amire talán maga sem számított vagy gondolt. A nemzetiszocialisták ugyanis a maguk fajgyűlölő és népirtó ideológiájának és gyakorlatának igazolására célzatosan használták fel azokat. Ez azonban már nagyon messzire vezető téma, amihez a XX. század tragikus történelmébe kellene belemerülnünk.

- A Harmadik Birodalom korából térjünk át a két birodalomra... Luther Isten kétféle kormányzásáról szóló tanításának milyen politikai vetülete van?

- A két birodalomról szóló tanítás, pontosabban Luther gondolatai Isten kétféle kormányzásáról sok fejtörést okoz azoknak, akik nem ismerik. Miről is van szó? Mindenekelőtt arról, hogy bár két birodalomról vagy kétféle kormányzásról beszélünk, de a hangsúly azon van, hogy mindkettőben Isten uralkodik, tehát az egész világon és minden ember felett.

Isten egyrészt úgy kormányozza a világot, hogy emberek közvetítésével tart rendet, uralkodik a világi rend révén, akiken keresztül a szekuláris világ törvényei érvényesülnek. Itt az számít, hogy ne lopj, ne ölj stb. Ez a világ rendje, amiben nem számít, hogy valaki hívő vagy sem. Ezek nem egyházi, hanem világi törvények. Az emberek józan belátással követelik meg, tartják és tartatják be őket – még az akkori kor pogányai, a törökök is, mondja Luther.

De Isten uralkodik úgy is, hogy az emberek szívét szólítja meg az Igével. A másik emberrel való viszony ezáltal Isten és ember viszonyának kérdésévé válik, ugyanakkor Isten igéje át is formálja, megújítja a hívő ember életét. Aki Krisztusban van, új életet nyer, és ezért már nem a szankcióktól tartva teszi a jót.

- Ennek fényében egy keresztyén ember lehet politikus Luther véleménye szerint? Vagy messzire kerülje ezt a terepet?

- A keresztyén ember is lehet politikus, azaz felelős vezető a világban. Ez is olyan hivatás, amellyel Istennek szolgálhat az ember. Alapvető, hogy a hívő ember a politikában nem azzal számol, hogy mindenki szívében Krisztus él. És ő maga is természetesen aláveti magát a világi törvényeknek vagy kontrollnak. Ezért van benne például az Ágostai hitvallásban, hogy lehet jogos halálos ítéletet hozni, egyáltalán bírósághoz fordulni, szerződéseket kötni. Nem mintha a halálos ítéletet, bírósági eljárást vagy a szerződéskötést keresztyén dolognak tartották volna, hanem azért, mert a keresztyén ember elfogadja a világnak a rendjét, amennyiben nem ellenkezik Isten rendjével. De Luther azt is mondta: a fejedelem inkább hagyjon futni egy bűnöst, mint hogy kivégeztessen egy ártatlant.

Hasonló feltételek mellett lehet egy keresztyén ember is katona: a rendet fenn kell tartani, a javakat meg kell védeni – de ne aszerint álljon be a keresztyén a seregbe, hogy melyik fél fizet többet, hanem hogy melyik harcol az igaz ügyért. „Öt faluért nem szabad elpusztítani egy egész országot” – még egy igazságos háborúban sem. Ezzel arra utalt, hogy még akkor is, ha igaza van valakinek, gondolkodjék el, van-e értelme igazáért erőszakhoz folyamodni. Mivel nem szabályokat fogalmazott meg, hanem alapelveket rögzített, ezért sok mindent tanulhatunk ma is Luthertől, ha korunk viszonyaira alkalmazzuk.

- Szabad-e a világi felsőbbség ellen lázadni?

Nem, a saját korának társadalmi viszonyai között és társadalmi berendezkedésében Luther nem tartotta lehetségesnek, hogy a keresztyének fellázadjanak a felsőbbség ellen. Még akkor sem, ha igazságtalanul és embertelenül uralkodik. Nemcsak elképzelhetőnek, hanem szükségesnek is tartotta, hogy a keresztyének álljanak ellen, de az igével, vagyis Isten rendjére utalva. Ha nem változik a helyzet, szenvedjék el az igazságtalanságot. Ha nem bírják a szenvedést, hagyják el az országot, menjenek el. Sokan voltak az akkori Európában, akik ezt a megoldást választották. A kontinens útjain sok menekült vándorolt, hogy új hazára találjon. Nemcsak új városokat építettek, amelyekről ma is tudjuk, hogy migránsok alapították, de benépesítették az amerikai kontinenst is, az Újvilágot.

- Mi a helyzet a miniszterekkel, akik, a szó eredeti jelentése szerint „szolgák”, s felelősségük is e szerint kéretik számon rajtuk? Mit mondhatna ma, milyen témákat vetne fel az asztali beszélgetései alkalmával?

- Luther korában sem voltak a fejedelmek fehér kesztyűs mintakeresztyének. Mária magasztaló énekét, a Magnificatot például azért magyarázta, mert az uralkodásra készülő János herceg azt kérdezte tőle: lehet-e keresztyén ember fejedelem? Luther többször is megismétli sommás megállapítását: a fejedelmek között az igaz keresztyén ritka, mint a fehér holló.

A protestánsok sem voltak glaszékesztyűs lovagok... Nemcsak a reformáció pártjára álló fejedelmek, hanem az azt ellenzők közül is többen rátették a kezüket egyházi birtokokra, s nem szolgálták kizárólag a köz javát. Luther kritikája nem az asztali beszélgetésekben elmondottakra korlátozódott. Elővette ezeket a kérdéseket prédikációiban, leveleiben, kátéiban. Közéleti állásfoglalásaiban azonban sohasem személyek hatalmát támogatta vagy ellenezte, hanem intézkedéseiket.

- S az egyház: szóljon vagy hallgasson? Ha nem szól, az is állásfoglalás, ha szól, az is...

- Az „azért, mert hívők vagyunk, ne foglalkozzunk politikával”– ez a kétféle kormányzás félreértéséből fakad, amely nem megkülönbözteti, hanem szétválasztja a kettőt. Valójában nem az egyháznak kell megmondani, hogy mi legyen a társadalom rendje. De az egyház szólhat, hogy ha ez vagy az nem jó rend. Az emberek és jó ügyek érdekében lehet beszélni!

Luther idejében például a maximális kamat 10%, afelett uzsora volt. Ma a THM 30-40% is lehet, vagy még több. Változik a világ. Isten akaratát nem lehet a kamatszázalék meghatározásával kifejteni. De azt igen, hogy egy ilyen mértékű kamat az embereknek olyan megterhelést hoz, ami már ellehetetlenít, ezért embertelen. Hogy valami égbekiáltó bűn. Hogy igazságtalanság. Nem lenne jó az, ha az állam előírná vagy elvárná, hogy legyen valaki hívő – ez gyorsan képmutatáshoz vezet. A szétválasztásnak is megvan tehát az értelme.

- Ma óriási a szekularizáció. A politikában pedig sokan csalódtak és kivonulnak a közéletből, még szavazni sem mennek el. Mi lesz a jövőnk? 2017 felé haladva... reformáció – ma?

- Luther nem a múlt alakja. Az LVSZ lundi nagygyűlésén 1947-ben mondták ki először, a vissza Lutherhez jelszó helyett: Előre Lutherrel! Luther lehet tanácsosunk, útitársunk, s ő erre azért alkalmas, mert nem magához kötötte az embereket, hanem Krisztushoz. Isten igéjének foglya volt. S azért is, mert ő úgy tekintett a világra, hogy azon Isten uralkodik. Engedjük, hogy Isten uralkodjék felettünk! Ez kinyitja a világot. Isten azt fogja rajtunk számon kérni, hogy itt hogyan éltünk.