Az egyház és kultúra ka​pcsolatának lehetőségei

A rendszerváltást követően nemcsak az egyházi alkalmak, hanem a média világában is változások történtek. Egyházi műsorok indultak, melyben istentiszteletek és az egyház hétköznapjai kerültek bemutatásra. A hitélet ezáltal láthatóbbá vált, viszont számos társadalmi réteg kevésbé találkozott azzal, a fogékonyság hiányzott. Ennek oka meglátásom szerint az előző rendszer vallási üldözésével, továbbá a rendszerváltást követő időszak lehetőségeinek egyházi részről való nem teljes körű kihasználásával függ össze. Míg kijelentésem első részéről több tanulmány szól, addig a kultúra és egyház viszonyát taglaló, a rendszerváltást követő egyházi megjelenés oldaláról nem találtam releváns írást.

Az egyház elsődleges feladata az evangélium hirdetése. Ennek a hirdetésnek viszont a megközelítése sokféle lehet. „A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy” (Jn 3,8) kijelentésből kiindulva felmerülhet a kérdés, hogy milyen alternatív missziói lehetőségek nyílnak az egyház számára? Meglátásom szerint a szociális és oktatási tevékenység mellett fontos szegmensként kéne a kultúrában való aktív jelenlétet tekinteni. A Magyarországi Evangélikus Egyház által a Credoban megjelentetett Evangélikus stratégiai tervezet viszont erre kevés hangsúlyt fektet. Míg az említett vitairatban a kultúra mint a gyűjtemények kezelésére figyelmet fordító rész kerül elő, addig a mai kortárs kultúrában való aktív, cselekvő jelenlét lehetne a stratégia ide vonatkozó jelen idejű tárgya.

Mint minden kor társadalma a mai is keresi arra a megfelelő választ, hogy honnan jövünk, hol vagyunk és hová tartunk. Az egyháznak erre kézzel fekvő, világos válasza van, viszont ennek megfogalmazása, a mai kor számára nyilvánvalóvá tétele, kihívás az egyház számára. Ami az egyház számára nyilvánvaló, az sok esetben a világ számára érthetetlen nyelv. Ebbe a problémakörbe nemcsak a teológia és filozófia nyelvi különbözősége áll, hanem a mai társadalmi felfogás és az egyházi etika feszültsége egyaránt érzékelhető. Nem könnyű szabadságról, igazságról vagy szeretetről beszélni úgy, ha annak tartalma különböző.

Jézus beszédei általában parabolák voltak. Ennek okát, a szemléltetésben, az érthetőségben látom. Jézus nem a saját nyelvezetén, az „isteni beszéd magaslatában” hirdette igazságát, hanem arra törekedett, hogy amit mond, azt megértsék és elsajátítsák az emberek. Mai korunk egyházi nyelvezete viszont a jézusi parabolát mintha nem saját korának megfelelően, sokkal inkább egy, archaizáló nyelvként alkalmazza, melynek hatására a parabola jelen esetben értelmezett érvényessége szűnik meg. Míg az egyházhoz tartozók igénylik az egyházi nyelvezetet, addig az egyházhoz nem tartozók számára idegen, ismeretlen és sok esetben érthetetlen nyelv az.

Véleményem szerint a fenti értelmezés mindkét irányára szüksége van az egyháznak, így bizonyos értelemben egy, a Reformáció 500 gondolatiságához tartozó perspektívaváltást látok kivitelezhetőnek.

Az egyházon belüli nyelv használata

Az egyház tagjai hírvivői az evangéliumnak. Ezáltal az egyház tagjának lenni nemcsak a kegyelem és az Istenhez fordulás misztériumának ismeretét és gyakorlását jelenti, hanem a missziói paranccsal való naponkénti szembenézést és annak gyakorlását is.

Míg az egyházon belül megtaláljuk a nyugvópontot, addig az egyházon kívül, bizonyos értelemben a hétköznapokban sokkal nehezebb azzal találkozni. Egy németországi evangélikus templom belső ajtajára egy lelkész azt a feliratot akasztotta, hogy „ha innen kilépsz, missziói területre érkezel.” Ebből kiindulva az egyházon belüli élet a keresztény ember számára nem a templomi élet ünnepe csupán, hanem az onnan való kilépés, a hétköznapi kereszténység megélését jelenti. Mindez azt jelenti, hogy a megszentelt ünnepnapot követően - az ember tevőlegességéből adódóan - hatást gyakorolhat saját környezetére.

Fontos lenne, hogy a gyülekezetek ne csak kimondottan bibliaórákkal, hittan oktatással és istentiszteletek tartásával legyenek jelen egy közösség életében, hanem alternatív programokkal színesítsék környezetük mindennapjait. Számos EU-s pályázat kiírásra kerül, amely a család, a fiatalok iskolán kívüli programjaival, az idősek napközi programjaival vagy a prevencióval kapcsolatos. Abban az esetben, ha a gyülekezetek ebbe bekapcsolódnának, nemcsak szolgáltatást tudnának nyújtani, hanem lehetőség nyílna olyan emberekkel való megismerkedésre, akik eddig nem tartoztak a gyülekezethez. Ezen kívül hírül menne, hogy az egyház számos területen segítséget nyújt, jelen van, ezáltal a média felé történő kommunikáció is pozitív irányban változna.

Az egyház tanításával a hétköznapokon is jelen tud lenni

Sajnálatos tény, hogy a mai magyarországi sajtóban előtérben van a kereszténységgel kapcsolatos lejáratás. Az újságok szívesebben teszik közzé, ha az egyházon belül valamilyen visszaélés vagy törvénytelen cselekedet történt, mint azt, ha egy gyülekezet jól működik. Az egyháznak ezzel nemcsak számolnia kell, hanem olyanná kell válnia, mint aki nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy a krisztusi, rá bízott úton jár.

Amikor az egyház felszólal a tolerancia mellett, a rasszizmus ellen, mindenképpen azt az üzenetet hordozza, mely a fenti utat jelzi. Kár, hogy a média ezt sokszor kevésbé teszi közkinccsé. Az egyház abban az esetben, ha párbeszédet folytat más tudományágakkal, vagy művészeti csoportokkal, azonnal más értelemmel tűnik fel. Az utóbbi esetben ugyanis a párbeszéd, a másik megismerése felülírja azt a fajta sztereotípiát, amellyel sok esetben illetik, ezáltal tényleges hírvivő lehet.

Az egyház és kulturális élet kapcsolata ma nem könnyű. Sajnos sok esetben a lelkészek nem, vagy kevésbé élnek azokkal a lehetőségekkel, amik ennek kapcsolatát erősíthetnék. Pedig számos példa jelzi, hogy az alternatív, azaz nem direkt missziós programok által olyan emberek szólíthatók meg, akik bár keresik az Istennel való találkozás lehetőségét, mégis, valami miatt távolságot éreznek a hagyományos gyülekezeti programokkal szemben. Ennek leküzdése, a sztereotípiák átalakítása nemcsak az adott egyén, hanem a közösség, a gyülekezet feladata is.

A párbeszéden alapuló egyház meglátásom szerint nem az, amelyik elfordul tanításától, hogy beszélgetni tudjon, hanem az, amelyik saját véleményéhez hűen, de a másik nyelvét figyelembe véve, kommunikációs csatornát hoz létre.

Az egyháznak szükséges lenne stratégiájában a kulturális személyekkel való kapcsolattartásra nagyobb hangsúlyt fektetni mind országos, mind gyülekezeti szinten. Azzal, ha az egyház nem csak saját alkalmain vesz részt, hanem helyszínt vagy lehetőséget kínál alternatív alkalmakra is, közelebb kerülhet azokhoz, akik kevésbé ismerik az egyház szavát.

Az egyház a világi média pozitív hírei között elsődlegesen a szociális és karitatív tevékenységei által van jelen. Ennek bővítéséhez, a kulturális élet képviselőivel folytatott párbeszéd által újabb lehetőségek nyílnak. Ezen kívül az által, hogy kapcsolat jön létre egyes alkotó, művész vagy tudós között, hosszú távú együttműködések is születhetnek, melynek hatására egyes kérdésekben a közös gondolkodás nemcsak nyilvános, hanem esetlegesen szakmai értekezleteken is együttműködést eredményezhet.

A spiritualitásra nyitott a világ, a történelmi kereszténységtől azonban egyre inkább elfordul Európa. Az egyház üzenete, az igazság hirdetése. Ahhoz, hogy a spirituális igény találkozhasson az egyházi tartalommal, nekünk, magunknak kell megújulnunk a nyelvezetben, a megjelenésben, alkalmainkban. Ez nem azt jelenti, hogy cseréljük le a régit, hanem hogy fedezzük fel: milyen mai formákkal tudjuk kiegészíteni meglévő kincseinket. A reformáció egyháza, a láthatóan evangélikus egyház számomra olyan közösséget jelent, amely felismeri a jelen lehetőségét és abban keresi a parabolákat, az együttlétek lehetőségét, az evangélium hirdetésének mai nyelvezetét. Nem múltba tekintő, hanem a múltból jövő, abban megerősödött, a jelennek és a jövőnek szóló üzenetet kaptunk. Számos gyülekezeti és országos kezdeményezés hirdeti ezt. Erősítsük meg magunkat a reformáció gondolatában, váljunk láthatóan evangélikussá, hogy általunk is nyitottá váljon mindenki számára Isten igéje.